Chapter Text
Szombat reggel volt. A Nap meglepő módon szépen ragyogott a londoni utcára. Colin Morgan egy a lakásához közel levő, kávézóban ült és ette a reggelijét. Kedvelte ezt a helyet. A levegőt kávéillat töltötte be, az étel mindig jobb kedvre derítette, ahogy a mindig kedves felszolgálók is.
Nehezebb a fotósélet, mint egyesek hinnék. És a modellek nem könnyítik meg. A sznobságuk miatt ez a hét kész pokol volt számára. Ezen a napon végre nyugodtan élvezhette a kávéját.
Többnyire a stresszt fotózással szokta levezetni. Elmegy a közeli parkba, vagy csak a szobanövényeit kapja lencsére. Viszont van egy másik kedvenc időtöltése. Mivel udvariatlanság lenne kamerával, az agyával próbálja lefényképezni az embereket. Ilyenkor szokott még elmélkedni azon, milyen fény állna jól nekik, milyen ruhával, milyen háttérrel, milyen szögből és a többi. Fotós módra.
Le szokta hunyni a kék szemeit, majd akire először rápillantott, azt figyelte meg. Most tőle balra a sarokban ülő ideges üzletemberen akadt meg a szeme. Nem lehetett túl idős, Colin harmincegyre tippelt. Bal ujján aranygyűrű ékeskedett, haja rövidre nyírva, jobb kezén lévő óráját szinte másodpercenként megnézte. Mikor a kávéjába kortyolt és leégette vele a nyelvét döntött úgy Colin, hogy békén hagyja. Nem akarta még a szugerálásával növelni a szorongását.
A következő egy vele szomszédos, szemben ülő kreol bőrű hölgy volt. Nagy, fekete szemei és hozzájuk illő hosszú szempillái voltak. Göndör, barna haja a vállát simogatta. Világos egybe ruháját mezei virágok díszítették. Szép volt.
A mellette ülő szőke férfi viszont jobban megragadta a figyelmét. Rövid haja volt. Férfias arcára és testére egyes fotómodellek is irigy szemmel néztek volna. Ebből a szemszögből nem látta a szeme színét. Colin viccből elnevezte magában Szőke Hercegnek. Csak az öltözéke nem stimmelt. Egy szürke pólót, farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. A fiú biztos volt benne, hogy sminkkel és stylisttal bármely magazin címlapján szerepelhetett volna.
Kis idő múltán folytatta a szemlélődést. Szerette volna tovább figyelni a másik férfit, de nem akarta, hogy lebukjon. Most az egy asztallal arrébb ülő két középiskolás lányt nézte. Jó barátok módjára mindkettő a telefonját bámulta. A szőke copfos kérdezett valamit a barna rövid hajútól, aki erre csak megrázta a fejét.
Úgy tűnt, már semmi érdekeset nem fog ma reggel látni, ezért Colin megfelelőnek látta az időt, hogy távozzon. Beletúrt fekete hajába, felkapta hűséges fényképezőjét, majd az ajtón kilépve eszébe jutott, hogy még vásárolnia is kell.
A következő hét sem telt el izgalmasabban. Colin fejében már az is megfordult, hogy felmond. Csak bemegy és otthagyja az egészet. Aztán eszébe jutott, hogy ez az időszak mindig is ilyen volt. És minden egyes ilyen időszakban fel akart mondani. De aztán mindig meggondolta magát. Úgy tűnik, sosem fog tudni megszabadulni ettől a helytől.
Nem volt igazán nagy gond sosem, csak a sznob modellek azt hitték, ők dolgoznak itt a legkeményebben. Sosem adták meg a megfelelő tiszteletet. Többnyire nem is az idegesítette Colint, hogy őt ugráltatták vagy szidták, hanem a többi alkalmazottat. Egyszerűen fájt neki ezt végignéznie. Viszont aki a legtöbb pénzt hozta, azt ugye nem lehetett kirúgni...
Szerencsére csütörtökön nem kellett az ostoba királynők vagy királyok miatt tovább maradnia és időben hazamehetett. Így el tudott menni az amatőr modellversenyre, amit évente rendeztek az egyik kis színházban.
Amióta ebben a szakmában volt és először hallott erről a versenyről, minden egyes alkalommal sikerült elmennie, hogy megnézze a következő lehetséges munkatársakat. Vagy csak mosolyogni egyet a tütüs gimnazista fiúkon. Észveszejtő, mit meg nem tesznek, csak hogy ne hívják őket gyávának.
Mindig a gyerekekkel kezdtek, és ez mindig nagyon aranyos volt. Tavaly egy kislány sírva fakadt a színpadon, mert valószínűleg megijedt a nézőtértől. Idén egy kisfiú. Sajnálta az olyan gyerekeket, akiket a szüleik béna maskarába kényszerítették és fellökték a színpadra.
Utána jöttek a tinik. Először a tizenháromtól tizenöt évesekig. Ez többnyire békésen szokott lemenni. Aztán jött a "bohóc csoport", a tizenhattól húsz évesekig. Azért "bohóc csoport", mivel a bohócnak két fő tulajdonságát is magában hordozza: fiúk a viselkedését és lányok a sminkjét. Viszont akik tényleg komolyan gondolják és van pénzük meg kapcsolataik, sokra vihetik még. Bár biztos könnyebb lenne, ha nem a modell szakmára pályáznának.
Az utolsók a felnőttek voltak. Többnyire ebbe a huszonegytől huszonöt év körüliek tartoztak, akiknek még nem volt biztos állásuk, esetleg még mindig tanulók és maximum csak részmunkaidős állásuk volt. Három hölgy után következtek a férfiak. Igazság szerint Colin ekkorra már kezdett türelmetlenkedni. Otthon is akadt éppen elég elintézetlen dolga. Viszont a második férfi elnyerte figyelmét. Ugyanazt az embert vélte benne felismerni, mint akin a kávézóban megakadt a szeme.
Ugyanaz az aranyszőke haj, a gyönyörűen kidolgozott arc, ragyogóan férfias test és hosszú szempillák. Csak most nem egy kávézó rossz fényviszonyaival, hétköznapi ruhában volt, hanem amatőr munkához képest egész jó sminkkel, Fekete öltönnyel és sötétszürke nyakkendővel. És látta a szemeit is. Égszínkékek. Mintha egy mesekönyvből lépett volna ki.
Többnyire csak a helyi újságírók, szülők, rokonok, barátok fényképeztek. Colin ezen a helyen még egy pillanatot sem örökített meg. Eddig. Mikor a Szőke Herceg a színpadra lépett úgy érezte, muszáj elővennie a gépét. A férfi egyenesen elvarázsolta őt.
A mosolya természetesnek hatott. A mozdulatai finomak, udvariasak és férfiasak voltak. Feszültség egyáltalán nem érződött rajta. Mintha erre született volna. Colin tudta, ha ő felfigyelt erre az emberre, mások is fel fognak.
A zsűri a felvonulások után egy harminc perces szünetben megbeszéli, ki vigye haza a fődíjat. Ebben a kis időben kellett vele beszélnie. Nem lett volna képes megvárni a félórás eredményhirdetés végét, aztán még a kavargásban nagy nehezen a közelébe férkőznie, neki most kellett megkeresnie. Meg az is lehet, hogy a Szőke Herceg rögtön utána lelépne. Nem hagyhatta ezt a lehetőséget elillanni a keze közül.
Egy hiba volt csak. Mivel ő nézőként érkezett, ezért nem volt engedélye a színfalak mögé menni. Elhatározta, hogy beoson.
Mély levegőt vett mielőtt a színfalak mögötti részhez vezető ajtó kilincsét lenyomta volna. Két folyosót talált, egyet vele szemben és egyet tőle balra. A falról már kezdett hullani a vakolat. Szerencséjére egy tábla nagy, vastag betűkkel jelezte neki, hogy az öltözőkhöz egyenesen kellett mennie. A lehető leggyorsabban próbált elsétálni úti céljához.
A mosdók előtt megtorpant. Hallott valakit. Összegyűjtötte a bátorságát, majd nindzsa módra átsuhant az ajtó előtt. Nem jutott mindenkinek külön öltöző, ezért nemek és korcsoportok szerint öltöztek a fiatalok. A felnőtt férfiöltöző leghátul volt. Ökölbe szorított kézzel és izzadó tenyérrel ment tovább az ajtóig. Imádkozott, hogy ne most kapják el. Kopogott a faajtón, majd várt.
- Szabad! - mondta válaszként egy ismeretlen hang. Colin megfogta a kopott kilincset, majd lenyomta. Az ajtó nyikorogva kinyílt.
A szoba szimmetrikusan volt berendezve, mindkét oldalon díszes asztal, hozzáillő székekkel és a falon tükrökkel. Középen egy függőcsillár, a tükrök felett falilámpa. A tökéletes szimmetriát a jobboldalon levő ajtó törte csak meg. Meg az éppen öltöző férfiak cuccai, amik szinte az egész szobát beterítették. Egy ember állt Colinon kívül a helyiségben - egy sötétbarna hajú, bajszos, félmeztelen férfi. Feltehetőleg ő engedte be.
- Miben segíthetek?
- Ömm, én... Keresek egy férfit - mondta őszintén. A férfi csak zavartan, összeráncolt szemöldökkel nézett rá. - Szőke, kék szemű... Fekete öltönyt viselt a versenyen.
- Mindjárt könnyebb.
A férfi benézett az ajtón, ami valószínűleg egy öltözőhöz vagy mosdóhoz vezetett, majd kihívta a keresett személyt. Mikor az aranyhajú férfi átlépte a küszöböt, a bajszos átment a másik szobába és becsukta maga mögött az ajtót. A szőke felhúzott szemöldökkel nézett Colinra.
- Igen?
- Jó napot kívánok! Én Colin Morgan vagyok - nyújtotta a kezét fülig érő vigyorral.
- Bradley James - fogadta kissé határozatlanul.
- A Camelot Model Agency egyik fotósa vagyok és amikor megláttam magát most a színpadon úgy éreztem, magában van tehetség a modellkedéshez. Örülnék, ha magával kéne dolgoznom.
- Szóval azt kéri, hogy legyek modell? - kérdezte értetlenkedve.
- Lényegében, igen. A Camelot Model Agencynél.
Rövid, néma és kínos csend következett.
- Váó... Sosem gondoltam volna. Úgy értem, igen, most részt vettem ezen a versenyen, de...
Újabb csend. Nem volt egyszerű egyiküknek sem ez a helyzet. Bradley Jamesen tényleg nem az látszott, mintha ez lenne az élete álma. Colin pedig nagy bőkezűen felajánlotta az állást, de az sem biztos, hogy tényleg lehet modell náluk és hogy ő fogja fotózni.
A fotós elővett egy papírt és ceruzát a kis oldaltáskájából, majd felírta a cég nevét és telefonszámát. Már nyújtotta volna, amikor megtorpant, majd melléírta a saját nevét és számát is.
- Tessék! - nyújtotta át. Bradley szeme átfutott a cetlin.
- Ömm... Köszönöm...?
- Mikor érne rá személyesen meglátogatni az ügynökséget?
- Azt hiszem, jövőhét szerdán ráérek.
- Rendben, akkor szerda délután három óra. Ha bármi kérdése lenne, ne habozzon felhívni!
- Rendben, köszönöm...
Colin megfordult majd a kijárat felé vette az irányt. Mikor már csukta volna az ajtót, Mr James kérdezett egy utolsót:
- Honnan jött a Camelot?
Colin mosolyogva felhúzta a vállát, majd őszintén válaszolt:
- Fogalmam sincs. A csodálatos Arthur király emlékére, gondolom.
Mr James is mosolyra húzta a száját, majd Colin becsukta az ajtót. A szőke férfinak sejtelme sem volt, mibe keveredett. A fekete hajúnak sem.
Ahogy elégedetten távolodott az öltözőktől észre sem vette, hogy pont jön vele szembe egy biztonsági őr.
- Elnézést! - szólította meg. - Van engedélye belépni ebbe a térségbe?
- Nincs - válaszolta nyíltan. Már felesleges lett volna hazudoznia, megkapta, amiért jött.
- Akkor felkérem, hogy azonnal hagyja el a térséget!
- Már megyek is! - Azzal sarkon fordult. Természetesen nem ment haza. Eddig sosem várta meg az eredményhirdetést, de most túl kíváncsi volt. Főleg egy bizonyos valakire.
Gyerek lány csoportban nem az lett, akire gondolt, de valószínűleg valamilyen kapcsolata lehetett a zsűrivel, a fiút eltalálta. A tinédzsereknél is nagyjából eltalálta, ahogy a felnőtt nőnél is. Legutoljára a felnőtt férfi. Ha az eddigiek hosszúnak tűntek, ezt érezte a leghosszabbnak. A harmadik és a második nagy nehezen megvan, már csak az első helyezett maradt.
- És aki a fődíjat megnyerte az Amatőr Modellek Szépségverseny felnőtt férfi kategóriában... Bradley James!
Brad felment a színpadra, arcán hatalmas mosollyal és egy kicsi meglepődöttséggel. Bár nem az Oscar-t nyerte meg mégsem hitte volna, hogy valaha így fog keresni pénzt. Kezet rázott a színház igazgatójával és a zsűri elnökével, átvette az oklevelét, majd mosolyogva várta, hogy lemehessen a színpadról és vége legyen a napnak. Ahogy a tekintete végigfutott a közönségen, megakadt a szeme a fekete hajú vigyorgó arcán. Szeme a boldogságtól csillogott. Minden erejével tapsolt. Igen, hozzá tudna szokni ehhez az élethez.