Work Text:
Túl fontos
Amit Dustinnak és Eddie-nek mondani akart az ez volt: – Srácok, ti egyszerűen túl fontosak vagytok.
De ehelyett Dustin félbeszakította, Steve pedig élt a lehetőséggel, megtalálta a kiskaput, az utolsó alkalmat, hogy elkerülje érzelmei felfedésének kockázatát. Különösen valaki előtt, akit csak néhány napja ismert. Hogyan válhatott Eddie ennyire fontossá, ilyen rövid idő alatt? Őrültség, Steve biztos megint csak túlreagálta. Azonban nem szólt semmit, így Eddie kórházi ágya mellett kötött ki, várva, hogy az felébredjen a denevérharapásból és a vérveszteségből, engedve, hogy Henderson kimerülten a vállának dőljön.
Steve óvatosan megmozdult, majd meggyőződött arról, hogy Dustin még mindig alszik, éppen akkor, amikor a halovány reggeli fénysugár átszűrődött a kórházi redőnyökön, és Eddie mozdulatlan arcára vetült. A küzdelem nagyrészt érintetlenül hagyta, sápadt bőre és bolyhos fürtjei ugyanolyan igézőek voltak, mint azelőtt, hogy minden a feje tetejére állt. Egy gyakran üres videotékában dolgozva a legjobb barátoddal rengeteg időt hagy a beszélgetésre, és a Robinnal folytatott hosszú vitatkozások elegendőek voltak ahhoz, hogy Steve felismerje és elfogadja biszexualitását. Tudta, hogy vonzódik Eddie-hez, de ez most már több volt annál; többet érzett Eddie iránt, mint azon lányok iránt, akikkel randevúzott. Talán még annál is többet, mint amennyit régen Nancy iránt érzett. De hogy történhetett ez ilyen rövid idő alatt? Még csak nem is ismerték egymást olyan jól, és mégis, amikor egymás szemébe néztek, úgy érezte, hogy Eddie oly módon látja őt, ahogyan azt korábban csak Robin tette.
Miután Henderson hátradőlt a kórházi széken, Steve kinyújtotta a kezét, és kisöpört egy hajtincset Eddie arcából. Hmm, pont olyan puha volt, mint amilyennek látszott. Steve-nek muszáj lesz megkérdeznie, hogy milyen terméket használ ha – amikor – Eddie felébred.
– Eddie, Eds – mondta halkan, és észre sem vette, hogy a becenév kicsúszott a száján, miközben figyelte, hogy a nagy barna szemek kinyílnak-e. – Nem kellett volna bólintanom. Amikor… amikor azt mondtad, hogy ti nem vagytok hősök, meg kellett volna mondanom, hogy tévedsz. Úgy értem, nem mintha hittél volna nekem, de... nem ez a lényeg.
Steve vett egy mély levegőt. Örült, hogy Dustin nem volt ébren, hogy hallja, ahogy így szerencsétlenkedik. Valahogy meg kellett őriznie a hírnevét. – Nem azt mondtam, hogy nem vagy fontos, hanem azt, hogy túl fontos vagy. Nekem. Én nem akartalak, nem akarlak elveszíteni.
– Ha most megkéred a kezem, Harrington – motyogta egy ismerős, rekedtes hang –, vigyázz, mert igent mondok.
Steve halkan felnevetett, és tekintetét felemelte összekulcsolt ujjairól. Talán hallgatnia kellene a megérzéseire, és nem meghátrálni, ahogy eddig is tette. – Azt hiszem, előbb el kellene mennünk néhány randira – mondta torkában dobogó szívvel, miközben megpróbált úgy mosolyogni, mint a régi, sármos énje. – Mit szólnál péntek hét órához?
– Persze, Harrington – motyogta Eddie fáradtan. – Kivéve, ha még itt fognak – tette hozzá.
– Abban az esetben itt lesz a randi – válaszolta Steve, és valóban mosolyogni kezdett.
Eddie ekkor nézett rá először rendesen, gyanakodóan hunyorgva. – Te… te nem viccelsz.
– Öhm, nem. Azt hitted, hogy... – Steve aggódó tekintettel figyelte, ahogyan Eddie lágy, barna szemei válaszul csak elkerekedtek.
– Nos valahogy úgy, mert azt hittem, hogy szórakozol.
– Miért viccelnék ezzel?
– Nem tudom, talán azért, mert én – itt ismét lehalkította a hangját, és azt sziszegte, hogy meleg vagyok.
– Tudom – jelentette ki Steve csendesen, halkan. – Én meg biszex.
Eddie nézte, várva az elkerülhetetlent. Végül csak egy halk oh hangzott el.
Hosszú csend telepedett rájuk, mindketten arra vártak, hogy a másik majd tudni fogja, mi a következő lépés. Steve úgy érezte, az agya teljesen leblokkolt. Végül visszanézett a kezére, és azt motyogta: – Szóval, nem akarsz…
Eddie azonnal válaszolt, a már jól ismert pimasz mosollyal túlságosan is jóképű arcán. – Ó, nem, ebből nem hátrálhatsz ki, Harrington. Te vetetted fel. Én meg elfogadtam. Randizunk és pont.
A szeme sarkából Steve látta, hogy Eddie keze megindul az ágyon pihenő ujjai felé, ezért kinyújtotta a kezét, hogy azt Eddie tenyerébe csúsztassa. Mielőtt megszólalhatott volna, Dustin hitetlenkedő hangja szakította félbe őket.
– Mit csináltok? Jézusom, Steve, vagy három órát aludhattam csak.
Steve a plafonra emelte a tekintetét, miközben érezte, hogy nevetséges vigyor terül szét az arcán.
– Nem akartam kockáztatni, Henderson – mondta, és Eddie-re mosolygott –, ő túl fontos.