Chapter Text
Használtam a karmaimat. Ez az első gondolatom.
Mellettem fekszik egy véres holttest. Ez a második. Émelygek. Fel akarok állni, de nem megy: a lábam összecsuklik alattam. Behunyom a szemem: emberek hangját hallom. Közel lehetnek. Hallok egy hangot: ezer közül is felismerem: kimért, hűvös. Azt is hallom, mit mond:
- Én megyek be először. Fésüljék át a környéket, vannak-e nyomok.
- i… igen, uram! – Biztosította őt valaki. Távolodó léptek zaja. A férfi belép a szobámba. Kiejti kezéből a vaskos iratköteget az egyébként is rendetlen szoba padlójára. Teljes a káosz. Odalép a halotthoz. Résnyire nyitom a szemem. Látom az arcán az aggodalmat. Tudom, értem aggódik. Mögötte vagyok, nem mozdulhatok. Mindkettőnknek vannak karmai. Ha nem szólunk előre, vagy nem maradunk egymás látóterében, könnyen úgy járhatunk, mint a mellettem fekvő alak.
Végre engem is észrevesz. Az arcán őszinte aggodalom. Letérdel mellém.
- Mi történt? – Kérdezte végül, hogy az ölébe fektetett és nedves kendővel módszeresen elkezdte letakarítani a rám száradt vért. Reszkettem. Kisimította az arcomból a hajam. Ránéztem.
- Be akart törni az irodádba. – Intettem erőtlenül a földön heverő test felé. Bólintott.
- Rám támadt. – Suttogtam elhaló hangon. Magához ölelt.
- Megéreztem, hogy mögöttem van, de ő támadott előbb, és akkor annyira leblokkoltam, hogy, mikor már a földön feküdtem, tudtam csak használni a karmaimat. Valamit keresett.
- Vagy valakit. – Nézett rám komoran. Magához húzott és gyengéden megcsókolt. Hozzábújtam és ezt suttogtam:
- Te hogy vagy? – Azonnal elengedett. Maga elé bámult, hangja komoran csengett.
- Nem jól. Nagyon nehéz visszatartanom a karmaimat, hogy ne ártsak vele másoknak. – Megsimítottam. Megremegett. Rám nézett.
- Fel tudsz állni? Járni? – Bólintottam.
- Nemsokára visszajön a csapat, akit elküldtem, hogy keressenek nyomokat. Addigra el kell tűnnöd innen. – Ismét bólintottam. A vállára támaszkodva egyenesedtem ki. Miközben a falon lógó tükör felé indultam, még utánam szólt:
- Nem sokára megint találkozunk, addig is… vigyázz magadra. – Nyögte ki, s elfordult tőlem. Elkezdte összerendezni az iratait. Én pedig eggyé váltam a tükörképemmel, ahogy beledőltem. A szobámba érkeztem. Elmosolyodtam.
- Te vagy a legjobb férj. – Suttogtam.