Work Text:
Subongnak élete alatt pár szabályt meg kellett tanulnia. Például: a látható érzelmeknek következményei vannak, főleg, ha negatívak. Ne szólalj meg, csak ha kérdeznek. A költészet, a zene és a művészet buzis. Be fogsz vonulni a seregbe, ott majd férfit faragnak belőled, és kiverik a fejedből ezt a baromságot, hogy te zenész akarsz lenni.
Tizenhét éves volt, amikor beledobált a hátizsákjába két pólót, egy alsónadrágot és a fogkeféjét, aztán a hűs nyári éjszakában felszállt az utolsó buszra éjfél előtt hat perccel, ami elvitte a város másik végébe.
Megnyomta a lelakott társasház kapucsengőjét, és szinte azonnal beengedték, mert amúgy se jött senki más látogatóba.
Fellépcsőzött a harmadik emeleti lakásba, és kopogás nélkül nyitott be. Az első gondolata az volt, bárcsak szellőztetnének itt néha, mert megcsapta a cigi és a fű átható szaga, amihez nem tudott hozzászokni, akárhányszor járt itt.
– Szia, Subong! – Szinte egyből megjelent előtte, akihez jött, arcán a kaján mosolyával meg azzal a sunyi tekintetével, mint mindig, és a szokásos szettjében: egy régi bandás póló (ami valószínűleg már egy hete rajta volt) és alsónadrág. Szorosan ölelte meg Subongot, de ő ezt csak sután viszonozta.
– Nem tökéletes, de menni fog ez – mondta, miután kikapta Subong kezéből az előbb megtekert, kicsit laza jointot, és alaposan szemügyre vette. Meztelen combjára ráhullott egy kis dohány és fű belőle, de a következő pillanatban már meg is gyújtotta zöldeskék, csillogós vihargyújtójával.
Subong sose tudta a srác igazi nevét, mindig Tonynak hívatta magát, mert Vasember volt a kedvenc szuperhőse. Elég furcsa egy fickó volt: Subongnál maximum másfél évvel volt idősebb, válláig érő fekete haja mindig zsíros volt és egyfolytában izzadság meg olcsó kölni szagát árasztotta, mert nagyjából hetente egyszer zuhanyzott, és ha józan is volt, maximum tíz perccel azután, hogy Subong megérkezett hozzá, kötelező jelleggel be kellett állniuk. Munkája nem volt és nem szerette, ha Subong kérdezősködik. De ő mindezek ellenére rendszeresen beszélgetett vele, hetente akár többször is jött látogatóba, és smárolt vele, amikor a nyelvére rakta a kis színes tablettáit, mert azért mégiscsak az egyetlen barátja volt. És ha választhatott – márpedig választhatott –, inkább preferálta a cigi- és fűszagot, mint az apja társaságát.
– Azt akarja, hogy vonuljak be – mesélte Subong nagyjából tizenöt perc elteltével, vontatott, lassú hanghordozással. Még volt egy kicsi a cigijükből, de már régen beérezte. – Pedig ő se vonult be sose!
– Én se fogok – felelte Tony. – Vannak rokonaim Kínában. Majd szerzek ott állampolgárságot. – Subong gúnyosan felnevetett, miközben átadta neki a cigit.
– Apám ugyanezt csinálta. De nehogy azt hidd, ha akart volna se tudott volna bevonulni, mert rossz a háta, rossz a mája, magas a vérnyomása, minden baja van. Csak nem hajlandó elmenni egy orvoshoz, valamiért azt hiszi, hogy az nem férfias, úgyhogy inkább megtanult egy új nyelvet és kiment, mert az annyival egyszerűbb.
– Azért elkötelezett egy ember, azt meg kell hagyni – szívott Tony egy slukkot, majd besétált még valaki a nappaliba, és frufruja alól semleges arckifejezéssel nézett Subongra. Tony egészségtelenül sovány alkatával és beesett arcával ellentétben ez a fiú jóképű volt; szögletes arcának közepét göröngyös orra díszítette, lefelé konyuló szemei vizenyősek voltak, a felső ajka pedig teltebb volt az alsónál, így folyamatosan szomorúnak nézett ki. A teste szálkás volt, néha Subong látta őt rögtön zuhanyzás után, csak egy törölközővel a dereka körül, de most éppen fehér trikóban és kék csíkos pizsamanadrágban feszített. Egy csomag mirelit borsót nyújtott Subong felé. – A szádra – tolmácsolt Tony. Subong a bedagadt, felrepedt szájához nyúlt, majd bizonytalanul elvette a borsót, másik kezével pedig a jointot Tonytól. Egy bólintással köszönte meg, a srác visszabólintott, és Subong felé kínálta a cigit. A srác elfogadta, szívott bele kettőt, aztán visszanyújtotta neki, majd sarkon fordult és eltűnt a hálószobában.
Tony őt a barátjaként mutatta be a koncerten, ahol találkoztak, de Subong nemhogy a nevét nem tudta, beszélni se hallotta még soha egy szót se. És a srác látott mindent, amit ők Tonyval csináltak, de úgy tett, mintha észre se venné. Tonytól megtudta, hogy kasszásként dolgozik, igazából ő finanszíroz mindent, amit Tony csinál. A srác minden reggel a konyhaablakban szívta a dohányos cigit, és Subong többször látta már mindenféle porokat felszívni, majd rögtön utána elindulni munkába.
A következő pillanatban Subong telefonja elkezdett rezegni. Az apja nevét látva gondolkodás nélkül kinyomta.
Kicsit később Tony barátja csinált nekik rántottát vacsorára, sós volt és nem sült át rendesen, de Subong olyan éhes volt, hogy majd' megpusztult. Utána Tony, ahelyett, hogy a barátjával aludt volna a közös ágyukban, Subong derekát karolta át a kemény, kihajtott kanapén.
Nagyjából három napja volt náluk, amikor a fürdőben állt egy borult, melankolikus reggelen (nem tudta volna megmondani, milyen nap volt), és kidörzsölve az álmot nagy, barna szeméből nézte, ahogy már sokadjára csörög a telefonja, a képernyőn pedig az apa szó villogott. Aztán nemes egyszerűséggel beledobta a telefonját a WC-be és lehúzta.
Körülbelül még két hetet maradt ott, jóindulattal összesen nagyjából fél órát volt józan, aztán egy szerdai nap Tony egy darab tiszta pólójában és hátizsákjában csekély számú ruhájával megmondta neki, hogy most már indul haza.
– Minek? – kérdezte egyszerűen, az ebédlőasztal fölött cigizve. Subong először csak habogni tudott.
– Apa biztos aggódik – felelte sután. – Folyamatosan hívogatott és egyszer sem vettem fel.
– Úgy el fog gyepálni, hogy úgy még nem voltál. – Subong nyel egyet. Sose tudott hozzászokni Tony stílusához.
– Tudom, de... – kezdte egy pár másodperc meglepett csend után – de muszáj hazamennem – érvelt bizonytalanul. Tony vállat vont.
– Ahogy érzed.
Aztán Subong állt ott még egy pár másodpercig, hátha el akart köszönni tőle, de miután ez nem történt meg, kilépett az ajtón, és az utcára érve nagyot szívott a szmogos levegőből.
Remegő kézzel nyitotta ki a házuk ajtaját, miután a buszon harmincöt percen keresztül légzőgyakorlatokat végzett. Azt várta, hogy az apja nagyjából fél másodpercen belül ráveti magát, és minimum egy vérző orr meg egy monokli lesz a welcome csomagja. Ellenben a ház teljesen békés volt, annyira, hogy Subong kezdte nyugtalanul érezni magát, és csak kicsit később tűnt fel neki az elviselhetetlen bűz, ami terjengett.
– Apa! – próbálta hívogatni óvatosan, és azon gondolkodott hogy vajon vásárolni van-e, esetleg túlórázik vagy akármi ilyesmi, aztán besétált a nappaliba.
Az apja a fotelban ült, és elég gusztustalan látványt nyújtott. A keze egy doboz félig megivott, valószínűleg már langyos sörön pihent, a teste pedig... hát, nem volt kellemes ránézni.
Subongnak felfordult a gyomra, és visszanyelte a hányást a szájában. Nem igazán tudta, hogyan érez. Egyszerre volt szomorú, undorodott, sokkos és valamiféle groteszk módon megkönnyebbült. Az apja hátrahajtott fejjel, tátott szájjal ücsörgött tehetetlenül, egy egész raj légy szálldosott körülötte, de Subongnak a zümmögésük olyan hangosnak hatott, mintha a fejében repkednének. Valamilyen furcsa, gusztustalan módon békés volt. Most már nem tudta bántani. Soha többé.
Nem emlékszik, hogyan jutott ki a konyhába a vezetékes telefonhoz, hogy felhívja a 119-et, de utána úgy érezte, órákig várt az ebédlőasztalnál malmozva, hogy kijöjjenek a szakik. Végignézte, ahogy hullazsákba, majd egy autóba rakják az apját és elviszik, később pedig megtudta, hogy szívrohama volt, pár nappal azután, hogy ő elszökött. Az érzelmei kavalkádjához ezután bűntudat is társult. Ő ölte meg. Apagyilkos.
A nagynénje, mint legközelebbi hozzátartozója, segített neki elintézni a hamvasztást, a ceremóniát, mindent, és Subong nem tudta eldönteni azt se, hogy ő hogy érez ezzel kapcsolatban. Azért a bátyjáról volt szó, és Subong tudta, hogy nem voltak sose valami jóban, de jó lett volna neki valamiféle iránymutatás, hogy mi ilyenkor a helyes. Ehelyett a nő teljesen sztoikus volt, nem nagyon beszélgettek egymással, azon kívül, amikor kijöttek az apró kápolnából, ő egy fekete kosztümben és kalapban, ahogy másodpercekig bámulta az unokaöccsét, Subong pedig fehér ingben és fekete farmerben, kezében az urna. Subong azt hitte, valami szemrehányást fog tenni, hogy kifakad, hogy miért ölte meg az egyetlen testvérét, de csak annyit mondott:
– Kiköpött mása vagy.
Aztán beültek a kocsiba.
A nagynénje a vezetői ülésen várta meg, hogy összeszedje otthonról a cuccait, aztán beköltözött hozzájuk a vendégszobába. A nő egy ügyvédhez ment feleségül, szóval nagyon szép házuk volt, a vendégszoba tágas, de az kicsit groteszk volt, hogy ott tárolták az urnát is, így minden este Choi Sujin szemezett vele. Egy idő után Subong inkább letakarta egy lepedővel.
A ceremónia végtelenül kínos és kellemetlen élmény volt. Csak ők voltak ketten a nagynénjével, meg egy pap, aki a világ legsablonosabb temetési szövegét olvasta fel, mivel egyikük sem akart írni róla. Halottról jót vagy semmit, vagy mi.
Másnap ismét meglátogatta Tonyt.
– Aztakurva! – nevetett fel izgatottan, amikor Subong elmesélte neki a történteket, miközben szokás szerint füveztek a lakásán. – Akkor most már azt csinálsz, amit akarsz! – Subong vállat vont.
– Nagyjából ja. Most a nagynénémékkel lakom, de nem igazán érdekli őket, hogy ott vagyok.
Ezután Tony adott neki egy szakadt, kinyúlt, foltos pólót, és bevonultak a fürdőszobába, ahol az ötletétől vezérelve felkente Subong hajára a szőkítőt. Subong először nem volt biztos benne, hogy akarja ezt, de ahogy csontos ujjai hozzá-hozzáértek a tarkójához és az arcához, ebben a furcsán békés állapotban majdnem elaludt a székben. Aztán háromnegyed óra múlva Tony megmosta neki a haját, felvitte rá a türkizkéket, és azt mondta utána, hogy ezt a színt konkrétan neki találták ki.
És Subong szinte beköltözött hozzájuk; Tony tablettáit szedve és polgári cigit szívva ült a kemény, régi parkettán, a megsárgult falak között, asztali lámpával világított, miközben írta a verseit, mert szinte soha nem húzták fel a redőnyt, a konyhában vette fel a zenéit, és Tony gépéről töltötte fel őket az internetre.
Tonyéknál volt akkor is, amikor megkereste egy neves ügynökség, hogy szeretnék leszerződtetni.
Euforikus állapotban ugrott Tony nyakába, nem tudott kinyögni egy értelmes mondatot sem, és remegő kezekkel, olyan szélesen mosolyogva, mint még életében soha próbálta neki elmesélni, mi történt. Erre Tony megszorította mindkét kezét, megsimította az arcát, és megcsókolta.
– Büszke vagyok rád – suttogta neki a homlokukat egymásnak döntve, gyengéden simogatva Subong tarkóját.
Aznap este feküdt le életében először valakivel, azon az ágyon, amin Tony a barátjával szokott aludni. Subong utána furán érezte magát, bűntudat és megbánás volt benne, de ezt Tonynak nem mondta el. Próbálta eltakarni vékony, meztelen testét a foltos, skótkockás takarójukkal amennyire tudta, aztán amikor Tony kiment a nappaliba, felöltözött és tekert magának egy jointot. Most már nagyon jól ment neki.
Nagyjából három másodperc alatt sikerült felfoghatatlan mennyiségű népszerűségre szert tennie, vagy legalábbis Subong úgy érezte. Nem igazán volt átmenet aközött, hogy abból áll az élete, hogy iskolába jár (alig) és a legjobb barátjánál hesszel, és hogy nem tud elmenni a boltba venni egy kólát anélkül, hogy ne ismerjék fel. Neki pedig alkalmazkodnia kellett, de kurva gyorsan. És ő aztán alkalmazkodik, ha beledöglik is, mert őt nem fogják kigolyózni.
És ahogy egyre híresebb és gazdagabb lett, Tony egyre többet hívta magához, ő pedig minden egyes alkalommal kérdés nélkül ment. A legtöbbre mondjuk nem emlékezett. A nagynénjéék házában pedig éjjel-nappal napszemüveget hordott, de amúgy sem látták sokat, még ha otthon volt is, szóval mindegy volt.
És Thanos szépen lassan rájött, hogy imád nem gondolkodni. Imádja, ha nem működik az agya, és imádja, ha nem érzi úgy, hogy folyamatosan tízezer szem nézi őt, akármit csinál, és imádja, hogy nem lebeg előtte az apja holttestének a képe megállás nélkül. És csak ő létezik, és csak Tony létezik, és nem kell neki senki más ezen az egész világon.
– Thanos – szólította meg Tony egy nap. A földön ültek, Thanos hátrahajtotta a fejét a kanapéra, és éppen próbálta eldönteni, hogy hányni vagy aludni fog perceken belül. Tony összekulcsolta az ujjaikat, és a szabad kezével maga felé fordította Thanos fejét. – Mi nagyon jó barátok vagyunk, ugye?
Azt kérte Thanostól, hogy vegyen neki és a barátjának egy házat, ő úgyis tök gazdag meg híres. Thanos erre felkapta a fejét. Pár másodpercig nézett rá, mire felfogta, amit mondott, és fokozatosan torzult az arca egy hitetlen fintorba, mire sikerült kiböknie egy határozott "biztos, hogy nem"-et. Tony ezután legalább fél óráig próbálta győzködni, majd amikor belátta, hogy nem fog nyerni, bőgni és ordibálni kezdett. Hogy Thanos hogy teheti ezt az egyetlen barátjával, főleg azok után, amiket tett érte, hogy mennyire egy megbízhatatlan féreg, hogy senki más nem fogja őt szeretni úgy, ahogy Tony tette. Aztán elhajtotta a lakásból.
Thanos hanyagul a hátára vetett hátizsákkal felrakta a napszemüvegét a szürkületben, a kabátját fel se vette, pedig elég hideg volt október közepén, aztán nemes egyszerűséggel lehányta a járdát. Utána felrakta magát a buszra, mintha mi sem történt volna, és nem érdekelte, hogy tegnap lejárt a bérlete.
Rengeteget sírt volna, ha egy normális tinédzser lett volna, de ő inkább leszedálta magát egy rakás nyugtatóval, hogy még éppen ne legyen veszélyes, és napokig csak aludt. Kit érdekel Tony amúgy is (amúgy meg őt, de ezt nem fogja bevallani).
Aztán csupán néhány év alatt jött pár túladagolás és egy autóbaleset, amikre mindig azt mondta, hogy véletlen történtek (illetve mondta volna, ha akárki megkérdezte volna), majd egy meglehetősen publikus idegösszeroppanás.
Elment rehabra, amikor a cégnél megfenyegették, hogy vagy ez, vagy a karrierje bánja. De hát ez volt most már minden, amije volt, úgyhogy inkább a rehab, akármennyire is nem volt kedve hozzá. Aztán kiengedték, úgy csinált, mintha az elmúlt évek meg se történtek volna, és két nap múlva már ragasztót szipuzott, aztán meg megint az igazi cuccokat tolta, de csak mértékkel. Senki másnak nem kellett tudnia.
Kiadott egy új albumot és elkezdett kriptóba fektetni. MG Coin volt a legmegbízhatóbbnak tartott tanácsadója ebben, aztán amikor annak a gyökérnek a tanácsa hatalmas, szégyenteljes kudarcba fulladt és mértéktelen adóssága keletkezett belőle, kiment a Dongjak hídra, hogy most már egyszer és mindenkorra befejezze ezt. Már elég régen esedékes volt.
Aztán vállon kocogtatta egy öltönyös alak. Thanos először idegesen fordult felé, hát már öngyilkosnak se lehet lenni nyugiban, de aztán leginkább csak összezavarta. Ttakkcsit játszott vele, párszor megpofozta, majd a végén adott neki egy fura névjegykártyát.
És most itt van, egy undorító zöld színű melegítőben, elvették a limitált kiadású cipőjét, és gyerekjátékokat játszik pénzért, na meg az életéért. És Nam-suval osztozik a tabijain, mert ő legalább jó arc. És olyan, mintha a pincsije lenne, mindenhova követi és rá lehet venni bármire. Ilyen az a Gyeong-su is, meg az a Min-su, de ők járulékos veszteségek, ha valakit fel kellene áldozni. Se-mi már nehezebb eset, folyamatosan visszapofázik neki, épp ezért nem is bírja. Mit képzel az a nő magáról, de komolyan. Nem tudja, kivel van dolga.
Amikor végeznek az aznapi játékkal és visszamehetnek az ágyas szobába pihenni, Nam-su mindig odaül mellé. Dobnak, aztán a felpörgött, valószínűleg nem éppen megbízható agyukkal elkezdenek stratégiázni, hogy hogyan fogják ketten megnyerni az egészet. De Thanos mindig elkalandozik, mert közben pedig arra gondol, hogy Nam-su a hosszú, fekete, zsíros hajával, a sunyi tekintetével és a jellegzetes izzadság- és dezodorszagával borzasztóan emlékezteti valakire. Aztán oda jut, hogy mennyire megcsókolná most. Sőt, mennyire odaszorítaná az ágyhoz a csuklójánál, és...
Vagyis nem, igazából nem gondol ilyenekre, mert nem buzi. Csak eldrogozta az agyát. Ezért szeretné azt mondani Nam-sunak, hogy szerelmes belé. De nem fogja, mert ez nem a megfelelő alkalom rá, meg hát amúgy sincs így. De sose igazán tudta belőni a jó helyet és időt. Meg hát csak eldrogozta az agyát.
De most végre meggyilkolja MG Coint, azt a férget, aki tönkretette az egész életét. Már leteperte a földre, most már garantált a nyereség a részéről, mindjárt megragadja a torkát és addig nem ereszti, amíg mozog, vagy beleveri a fejét a csempébe vagy belefojtja a WC-be, de most meghal azért, amit vele tett. Azért tudja az öcskös, hogy hány óra van délben, Thanosszal ez nem így megy, és most képletesen és szó szerint is meg fogja fizetni a tettei árát.
Éles fájdalom Thanos nyakában. Félnie kellene, a haláltól, hogy hova jut utána, de ezt igazából teljesen jól tudja. Ahogy MG Coin-ra fröcsög a vére, mielőtt megkapná a kegyelemdöfést, csak arra tud gondolni, hogy itt a karmája. Apagyilkos. Biztosra veszi, hogy most újra találkoznak, és biztosra veszi azt is, hogy nem a Mennyországban.