Chapter Text
– Chanyeol – mondja a magas, szőke hajú férfi álmatagon, amikor a fiatal, valószínűleg egyetemista barista a kávézóban megkérdezi, milyen nevet írhat a pohárra. Ha Chanyeol kicsit jobban magánál lenne, le tudná olvasni a névtáblájáról, hogy az ő neve Yeri. A Nap már teljesen felkelt, ő pedig éppen késésben van munkából, már szinte hallja a főnöke zsörtölődését, de ha törik, ha szakad, ő megiszik most egy iced americanót.
– Chanyeol? – szól mögüle egy lágy hang, valahonnan ismerős, de nem tudná belőni, hogy honnan. Talán jobban felébreszti, mint majd a kávé fogja, és ösztönösen hátraperdül a hallatára. – Park Chanyeol? – Három emberrel mögüle szólították meg, és Chanyeol meglátja... a leggyönyörűbb férfit, akivel életében találkozott. Őzike szemei fáradtan, de kedvesen csillognak, ahogy bámulja őt és kisöpri belőlük sötétbarna frufruját, keskeny ajkaival pedig úgy mosolyog rá, mint egy régi barátjára. Chanyeol hitetlenségében másodpercekig bambul. Semmi gondolat nincs a fejében, nem érzékeli a környezetét, csak ő és ez a férfi vannak, nem is a kávézóban, valahol máshol, talán éternek lehetne leginkább hívni. Már a kávé illatát sem érzi, csak ismerős cigifüst, egy dohos lépcsőház és a hideg szag keverékét, pedig tilos a kávézóban a dohányzás, az ajtó egész-nap nyitva tárva, és ráadásul kora június van. Chanyeol a nevén szeretné szólítani, de valahogy nem gördül le a nyelvéről, pedig annyira tisztán emlékszik rá, mint semmi másra.
Csak akkor tér magához, amikor a középkorú nő, aki mögötte áll a sorban dühösen rámorog, hogy menjen már arrébb, ha nem rendel. Úgyhogy odasétál a férfihoz.