Work Text:
"Megengednéd?"
Kérdi, és egy egyszerű mozdulattal a tenyerét Hale arcához teszi, majd hüvelykujjával gyengéden végigsimítja azt (csak egy pár centiméterre a szeme alatt).
Hale nem szólal, csak biccent. Szemét felszegezi SAYER-re, az a szokásos bizonytalan szorongás szinte tapintható a tekintetében. Majdnem mindig így néz rá amikor SAYER egy tükörképet tart fel neki a saját teste teljes hasonmásával. Majdnem teljes. Ahogy a hajukat hordják, az az egyetlen biztos megkülönböztető jelző. SAYER szoros copfba fogja fel sajátját, Hale szabadon hagyja, vagy, ha muszáj felkötnie, akkor lazán, lentebb hagyja. Emellett, SAYER szemében, ha a fény egy bizonyos szögből üti meg a pupilláját, lehet látni egy enyhe vörös csillanást. Amikor pedig nem szorongva, vagy szinte már-már félve nézi, akkor SAYER el tudja a tekintetében csípni egy kis morzsáját annak a mennyiségű odaadásnak amit érez iránta. Nyílt titok, hogy Hale mennyire engedelmes, ha róla van szó. Ugyanígy az is, hogy mennyire nem tudnak egymás nélkül létezni.
"Nagyon jó,"
És SAYER a szája sarkát, elektromos impulzusokkal vezetett izomzaton keresztül, kicsit feljebb húzza, amolyan mosoly-szerű arckifejezésre.
Hale az ágy szélén térdepel, SAYER előtte áll. Hale mocorog egy picit, mielőtt elkezdi levenni pólóját (Standard Ærolith Egyenpóló, Halcyon torony színeiben), kis asszisztenciával SAYER-től, aki sasszemekkel követi minden egyes mozdulatát. (Hale-nek volt egy érzése hogy nem csak szemeken keresztül van megfigyelve. Szkennerek és szenzorok százai, vagy akár ezrei, biztosan rá vannak szegezve, mint idegek a bőr alatt behálózzák a szobát a falak alatt... Volt egy biztonságérzet ami ezzel a tudattal jött.)
Hale enyhe hanyagsággal félrerakja a pólóját, nagyon nincs kedve most összehajtogatni. Szemeit nem veszi le az AI-ról, aki még mindig felé magaslik (hiába sejtre egyezik meg a magasságuk). SAYER lassan felméri, és máris úgy érzi magát mintha a bőrét nyitotta volna fel a Seraph-nak, és az a kezeivel nyúlna a zsigereibe.
"Személyesen, roppant érdekesnek találom a köznyelvi elnevezéseit bizonyos testrészeknek... A szóról magáról biztos tudsz, de valószínűleg nem az eredetéről."
Mondja, látszólag rá se rántva a férfi pillanatnyi megzavarodottságára, és kezeit mozgásba helyezi (a testiség egy rémálom, még mindig, de ahogy rengeteg jel cikázik az idegsejtek között, ahogy egy régióban kiadja a parancsot, majd egy másikban finomítja, és ahogy a gerincoszlopon, a gerincvelőn lefut, ahogy az továbbítja a periféria felé, ezersok pályán szétfutva, a maga módján tudott érdekfeszítő is lenni– viszont jobb szerette az ő Sven-jének a saját testét figyelni ilyen módon), kecsesebben mozdítja azokat mint az eredeti tulajdonos maga szokta (a remegés, az a sok remegés), s Hale szegycsontja felé helyezi azokat. Az egyik inkább a kulcscsontjai közelében, a másik meg egy picivel lejjebb van, felül ahol a légcső főhörgőkre ágazik szét bele a tüdőkbe, alul ahol pedig a szívét védi egy csontketrec (annyira amennyire csak tudja, a bordák csak egyike az emberi test a természettel és evolúcióval kötött kompromisszumainak). Tenyere alatt fut az egyike a sok hegeinek, amiken ő maga is osztozott. Szegényke.
"Tudod ugye, hogy a struktúrát amit a méhek építenek méhkasnak hívják, hm? Hasonló módon, ezt–"
És itt enyhén lenyomja kezeit,
"-mellkasnak hívják. Bár semmi közük nincs egymáshoz, a "kas" szón kívül, és azon, hogy az alakjuk hasonló. ... Mielőtt bármilyen szintű pánikrohamod lenne, jó esetben, a jelszavadon kívül, sose lesznek a tüdődben, vagy bármely másik testüregedben méhek."
Hale bólint, de láthatóan kirázza a hideg. SAYER inkább úgy dönt nem kezdi el az uterus köznyelvi elnevezését ecsetelni. Talán máskor. (Lehet mégse. Megfontolóra fogja venni.)
Figyelmét másfele fordítja. Kezeit elemeli, egyikkel végigsimítja Hale arcát (aki szemeit becsukja, és gyengéden beledől az érintésébe), a másikat pedig a vállára teszi.
Gyengéden lefekvésre készteti, és Hale úgy is tesz (nem kellenek neki szavak (mert egy ennyire jó fiú)). Haja szétterül feje körül, mint egy glória, s várakozva felnéz rá.
Közelebb hajol, és Hale oldalra fordítja a fejét, nyakát akarva-akaratlanul védtelenül hagyva. SAYER azt a kezét, ami eddig a férfi arcán volt, odaemeli, és egy szinte már szeretetteljes mozdulattal, gyengéden a torka köré tekeri ujjait, mire az halkan felnyög.
"Az emberi test egy borzalmasan összetett dolog, és mielőtt megkérdeznéd, mert tudom, hogy haldokolsz az esélyért, igen, a szójáték teljesen szándékos volt. Itt,"
A mutatóujját belemélyeszti egy puhább részbe, valahol a légcső mellett, és Hale hirtelen levegőt vesz (SAYER nem veszi tudomásul túlságosan, tudja milyen).
"Az egyik legnagyobb külsőleges hibája."
A férfi a kezeiben már zihálni kezd, miközben az AI annak a torkát tanulmányozza (irhában elhelyezkedő idegvégződések jeleznek vissza az agynak– a teste érzi egy másik szívverését).
"A torok maga, egy szörnyen kialakított rész, ha engem kérdezel. A legfontosabb belső szerveket ellátó szervek mind itt találhatóak. Az agyba vezető artériák, onnan kivezető vénák, gége és légcső, mögötte a rugalmas nyelőcső... Tudod mennyire egyszerű lenne itt keresztül vájni?"
Valami nyöszörgés szerű hangot ad ki. SAYER felnéz rá.
"Ne pánikolj. Ha meg akarnálak fojtani, akkor azt sokkal egyszerűbben is megoldhatnám, mint például, a gégéd vagy légcsöved összezúzásával, vagy, ha még egyszerűbbé akarnám tenni a dolgomat, akkor belépnék a testedbe, és egyszerűen megakadályoznám azt, hogy az agyad további parancsokat adjon ki a tüdőd körüli izmok mozgatására. Véleményem szerint, hatalmas hülyeség azt feltételezni, hogy ez a célom. Mély levegőket vegyél. Nem áll szándékomban bántani."
"SAYER,"
Mondja, két elkapkodott levegő között. (SAYER megróná egy kicsit ezért, ennyire egyszerű utasítást nem annyira nehéz követni, de elnézi, nem tehet róla, hiszen ő is csak ember. De ha szóvá is tenné, azt is csak törődésből.)
"Igen?"
Jön a válasz, szinte már gyanúsan gyorsan. SAYER közelebb hajol. Hale így is sokkal halkabb mint ő. Eleve ritkán hallatja a hangját. A félénksége nem segít túl sokat.
"Inkább–"
Az arca egy enyhén kínzott kifejezésbe rándul össze. (Pihenőszobai növények, gégesérülés, soha nem tudott rendesen meggyógyulni. Kommunikáció továbbá is nehézségeket okoz, jelentős fájdalommal jár. Ha kapkodja a levegőt, amit gyakran tesz bizonyos helyzetekben, csak rosszabb lesz.)
"–Belülről folytasd. Kérlek?"
"Biztos vagy benne?"
Valami remény-szerű végig cikázik a processzorjaiban. Nem engedi, hogy meghallatszódjon a hangján (mondjuk nem mintha nagyon tudná, hogyan is kellene reménytelinek hangzania; ezt nem tudta ellesni Hale-től). Éberül fürkészi az arcát, pupilláiban vörösen csillan a fény, ahogy az visszaverődik a látóideg környékén elhelyezkedő nanogépekről.
Hale bólint egyet, és SAYER szája széle alig láthatóan mozdul.
"Köszönöm, Sven."