Chapter Text
Kattan a zár a hátam mögött, arcomat megcsapja a kellemes meleg, ahogy beljebb sétálok az ismerős folyosón. Borzalmas fájdalom hasít a fejembe. Cipőm sarkánál taposva levedlem magamról, kabátomat egy szabad akasztóra dobom, és azonnal elindulok a konyha felé. Otthonosan mozgok, szinte gondolkodás nélkül nyitom ki azt a szekrényt, amiben a poharak vannak. Egyet leveszek a helyéről, a csapot megnyitom, majd pár pillanat után-amikor már kellően hidegnek érződik a víz-teletöltöm. Ajkaimhoz emelem az üveget, mikor egy meleg érintést érzek a vállamon. Nem rezzenek meg, lehet a fáradtságom okozza a reakció hiányát, vagy talán csak már megszoktam a férfi közelségét.
“Megcsináltuk!” Rekedt hangja örömteli ugyan, de hallhatóan fáradt.
Utolsó cseppig megiszom az előbb kitöltött innivalót a poharamból. Nyelek egy nagyot, fejem az irányába fordítom és megszólalok;
“Megcsináltad! Büszke lehetsz magadra Miniszterelnökúr.” Ennek hallatára szája elmosolyodik, szemei összeszűkülnek. “Nélküled nem mentem volna semmire.” Hangja enyhén elvékonyodott.
Szívem kicsit jobban ver, mesebelinek tűnik az egész. Ennyi munka után, most vége. Ez nem egy negatív dolog, csak nehéz belegondolni, hogy a sok kampány, országjárás, túlóra, álmatlan éjszaka… ezzel befejeződött.
Szavaira nem válaszolok, csak elmosolyodok. Még egy pohárral engedek a csapból, miközben Peti-még csak most- felkapcsol egy meleg fényű lámpát, ami hangulatosan bevilágítja a nappalit és a konyha egy részét. Fejfájásom csillapodtával elballagok a kanapéig, lehuppanok rá és szememet becsukva hátradőlök. Halk csilingelést hallok a konyha irányából, majd mikor kinyitom a szemem, konstatálom hogy a zaj két pezsgőspohár érintkezéséből eredt. Peti óvatosan lehelyezte a két poharat, egyet elém, egyet azzal szembe az üvegasztalra, majd megragadta a pezsgőt. Ahogy az üveg nyakát fojtogatva, egy egyszerű mozdulattal kinyitotta azt, a durranás után megszólalt;
“Ezt most rád. És rám. Kettőnkre, a közös munkánkra.”
A mai este folyamán bőven volt részünk ünneplésben. Ittunk már pár pohárral, ez lehet az oka a rejtélyes fejfájásomnak is.
“Történelmet írtunk” állapítottam meg, miközben mélyen a szemébe nézve nyújtottam karcsú poharam az övé felé.
“Hihetetlen,nem?” Álmélkodtam “16 év hatalomnak ezzel vége.”
Bólintott, majd kortyolt egyet az italából. Csak ekkor néztem le az órámra. Hajnal 3 múlt, nem csoda, hogy szemeim majdnem lecsukódnak.
Pár perc elteltével, mikor már mindkét talpas üres, javasolja, hogy tegyük el magunkat holnapra. Egyetértően biccentek, majd felállok a bézsszínű kanapéról. Visszaviszem a konyhába az odatartozó tárgyakat, amíg barátom megveti a kanapét. Egy törölközőt és pizsamának szolgáló rövidnadrágot és pólót nyújt felém.
Zuhanyzás után bebújok a kanapéra terített paplan alá és kényelembe helyezem magam. Hamar elaludtam, végre, a megérdemelt, gondtalan pihenés.
A kávé édes illatára ébredtem. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd felültem a kanapén. Körülnézve megpillantottam két csészét a konyhapulton, ez éppen elég motivációt ad ahhoz, hogy most rögtön elkezdjem a napot. Nem mintha lenne más választásom, háromnegyed óra és Barátomnak indulnia kell. Kimászok a kényelmes takaró alól, odasétálok a pultig, megragadom a két bögre fülét és sarkon fordulok. Peti ekkor lép ki szobája ajtaján. Vasalt fehér ing, kék nyakkendővel, kezében egy ahhoz illő kék zakó. Végigmérem szemeimmel, és akaratlanul is elmosolyodok.
“Csodás reggelt, Miniszterelnökúr!” Vigyorgok rá. Ezzel a megszólalásommal sikerül megnevettetnem.
“Jó reggelt!”
Az erkélyen szürcsöltük el a-már kihűlt- reggeli italunkat. Elmesélte a mai programját, nemzetközi sajtótájékoztató reggel, néhány interjú délután.
Azon gondolkozom, hogy hogy lehet ennyire összeszedett, hogy tud ennyire formában lenni? Az utóbbi időben meg sem közelíti az egészséges életmódot- rengeteg stressz éri, 4-5 órákat alszik, éjfel körül ér haza minden este, rengeteg koffeint iszik…- mégis minden reggel megjelenik félrefésült hajával, makulátlanul vasalt ingjével és azzal a bájos mosolyával. El sem tudja képzelni mennyire tisztelem amit csinál.
Nem sokkal később, együtt lépünk ki az ajtón, útjaink azonban szétválnak. Érte jönnek kocsival, egyenesen a sajtótájékoztató helyszínére megy, én pedig haza. Rosszul érzem magam amiért én csak lógatom a lábam, amíg neki dolgoznia kell. Ő érdemelné meg legjobban a pihenést.
Amint hazaértem, bekapcsoltam a youtubeon élőben közvetített sajtótájékoztatót. Elkezdek pakolászni a lakásomban, nem igazán volt időm, se energiám a rendtartásra koncentrálni az elmúlt pár napban.
Az élőadás végével úgy döntök, hogy ledőlök egy kicsit. Most van időm először végiggondolni a tegnapot. A sűrű történések csak úgy suhannak át az agyamon. Az eredményváró a Batthyány téren, több ezer ember szíve egyszerre dobban. Az önfeledt ünneplés, egymásba karolva éneklés. A sok megkönnyebbült arc. Peti arca. Szemeibe visszaköltözött a fény. Hónapok után először láttam ilyen megkönnyebbültnek.
Leugrottam a boltba, hiszen szinte semmilyen étel nincs itthon. Épp a felvágottak mellett sétálok el, amikor kipattan a fejemből az ötlet-farzsebembe nyúlva oldom is fel rögtön telefonom, Peti nevét keresve. Küldök neki egy üzenetet “Szia, lenne kedved este átjönni vacsorára?”. Biztos vagyok benne, hogy ezt majd csak később fogja látni, hiszen meglehetősen zsúfolt a napja. Bepakolok mindent a kosaramba, és beállok a sorba. Végül úgy döntöttem, hogy carbonarat csinálok, mivel az viszonylag egyszerű, és mindketten oda vagyunk érte. Fizetés után hazafelé veszem az irányt. Kellemes idő van, nem túl meleg, de nem fázok a hosszú ujjú ingemben. A virágok elkezdtek kinyílni, a fák zöldellnek. A nap kellemesen süti az arcomat. Mellettem pillangó száll el. Annak a pillangónak szárnya ahogy lebben, érzem; mintha már most szebb lenne kicsi országunk.
A délután többek közt főzéssel, és az interjúk elemzésével telik.
Szinte rögtön, amint vége van az utolsó programnak, megrezzen a telefonom. Felcsillant szemmel nézek le a képernyőre. “Hello, máris indulok.”
Olyan 40 perccel az üzenet után kopognak az ajtómon. Kinyitom azt, és hátrébb állva engedem be a férfit, aki átölel. Mély levegőt veszek, illatát orrommal begyűjtöm. A szokottnál tovább kapaszkodok belé, majd ezt realizálva pár pillanat elteltével elengedem. Hátrálok egy pár lépést, ezzel teret adva neki, hogy levetkőzzön. Cipőjét leveszi, zakóját gondosan felakasztja, majd beljebb lép.
“Milyen volt a napod?” Kérdezem miközben bevezetem az asztalig. Hosszasan mesélni kezd. A két tányért lehelyezem, miközben az egyik széken helyet foglal. Ezután két borospoharat, és egy 2012-es villányi vörösbort ragadok meg. Mondandóját még csak most fejezte be, mikor már minden a helyére van rakva.
“Ha szeretnéd gyertyát is gyújthatok” nevettem el magamat, mire ő is kacagni kezdett.
“Romantikus gyertyafényes vacsora? A kedvenc emberemmel? Nem is kell több” válaszolt hasonló hangnemben.
“Ez esetben”-indultam vissza a konyha felé, öngyújtót keresve. “Parancsolj”-mondtam miközben az asztalon lévő fehér gyertyát meggyújtottam.
Leültem saját székemre. “Jó étvágyat!”- kívántuk egymásnak, majd alaposan szemügyre vettem a velem szemben ülő férfit, miközben az első falatot ízlelgette. A gyertya lángjai mögül elemeztem arckifejezését.
“Azta. Nem mondtad hogy szakács is vagy” Megkönnyebbülten mosolyodtam el ennek hallatára, majd én is megkóstoltam főztömet.
Szó volt mindenről az este folyamán; munka, jövőkép, nosztalgia az elmúlt két évről.
Indulni készült, épp sötétkék zakóját vette fel.
“Akkor holnap szabadnap?” Kérdeztem utoljára, mire igenlően bólintott.
“Van terved délutánra?”
Szemöldököm felvonva, kiváncsi tekintettel válaszoltam; “Eddig nincs.”
“Rendben, mostmár van” jelentette ki magabiztosan.
“Mikor és hol?” Érdeklődtem.
“4-kor jövök érted”
Elköszönésképpen átkarolt és megveregette a hátamat.
“Köszönöm a vacsorát!”
“Én pedig a társaságot!”
Ezzel kilépett az ajtón, megvártam amíg eltávolodik, majd becsuktam azt. Illata itt maradt még az előszobában.
Este az ágyamban forgolódok, nem megy az elalvás. Talán a kíváncsiság miatt, talán egy feltörekvő gondolat miatt, amit már hosszú ideje nyomok el magamban. Sosem hagytam, hogy megfogalmazódjon fejemben, hogy mit is érzek igazán. Most sem hagyom.
Átfordulok hátamra, párnámat az arcomhoz szorítom és igyekszem magamra erőltetni az elalvást.