Chapter Text
Antal Anasztázia tisztelt kémikus. Már három éve dolgozik a KKK-ban, azaz a Kotyvasztó Kutyák Kutatóintézetében. Már három éve tűri frusztráló munkatársat, Nemeskéri-Kutlán Anikót, az intézet biológusát. Említett biológus hat évvel idősebb, és annyival morcosabb is. A kettő soha nem fért meg, mint víz meg olaj. Persze ott volt a többi dolgozó is. Peti, a biztonsági őr, aki nem igazán beszélt senkivel (legalábbis nem józanul), Bence, a mérnök, aki a legközelebb áll Anasztáziához, és az új takarító, akármi is a neve. Egy szóval, nem ideális, de nem is elviselhetetlen környezet.
Pár napja, valaki elkezdett terjeszteni egy halálos kórt, mejtől kutyák nem tudtak aludni, és a vonyítás helyett huhognak a holdra. A KKK felvett pár nyomozót, hogy kiderítsék, ki kezdte ezt a kórt. Anasztáziát eléggé irritálták ezek a nyomozók. Ahogy tesztelte az egyik beteg kutyából szerzett mintát, folyamatosan odajöttek, és mindegyiknek el kellet magyaráznia a folyamatot. Kik ezek, egy csoport hülyegyerek? Na mindegy. Ahogy a ‘nyomozók’ gyülytötték a bizonyítékokat, Anasztázia eldöntötte, hogy elmegy egy kávéért. Rá is fért, hisz már lassan éjfél, és ezek a ‘nyomozók’ nem haladtak semmit. Ahogy a kémikus a kávégéphez lépett, kinyílt mögötte az ajtó, és a biológust látta a küszöbön.