Chapter Text
A Lövőház utcai kávézó előtti járda igencsak kihalt volt ezen a korai órán; reggel negyed nyolckor még talán éppen csak pár korán kelő idős néni, vagy éppen kutyasétáltató baktatott el a hatalmas üvegablakokkal ellátott épület előtt. Mikor Zita elkezdte kihajtogatni a terasz kerti székeit, meg persze a kék-fehér csíkos napernyőket, azt érezte, talán túlzás volt hosszúujjú fekete garbó, amit előzőleg sebtében magára kapott. Az ébresztője már megint nem jelzett valamiért, így nagyjából tíz perce maradt arra, hogy összeszedje magát, majd nagyjából negyven percet buszozzon és villamosozzon a munkahelyéig. A mostani április sokszor zavarba ejtette őt ruhaválasztás terén, így fordulhatott elő, hogy ezen az egyre napfényesebb reggelen ennyire túlöltözött. Mikor az utolsó széket is kihajtotta, és szépen elrendezte azt a teraszon, eszébe jutott, hogy a személyzeti öltözőben van neki egy sima fehér pólója Tisza logóval (még valamelyik csapatépítőn kapta talán). Gyorsan be is szaladt a kávézóba, köszönt egyet a pénztárnál álldogáló Márknak (aki mit is keres itt pontosan?), majd átöltözött a fehér felsőbe, erre pedig rávette barista kötényét. A halványkék kötény mellrészén ugyanaz az áradó hullám volt, ami a rebranding után a kávéspoharaikon is helyett kapott. Zita, ha őszinte akart lenni, egyáltalán nem bánta ezt, hiszen a korábbi narancsos köpeny színben sem tetszett neki, nem is illett a vörös hajához.
Miután göndör fürtjeit kontyba rendezte, belenézett a személyzetis öltöző tükrébe, és sóhajtott egy nagyot. Újabb tíz órás műszak, újabb robot; na de nem baj, legalább meglesz a napi tízezer lépése. Mikor kiment, azt látta, hogy Radnai éppen új elviteles kávéspoharakat pakol ki.
- Ezt miért is te csinálod?
- Neked is jó reggelt, Zita. - Márk nem úgy nézett ki, mint aki aludt volna egyhuzamban legalább öt órát. Zita valamiért nem volt meglepve. - Misi tegnap felmondott.
A lány szeme elkerekedett.
- Hogy...mi?
- Minősíthetetlen stílusban beszélt Petivel, aki közölte vele hogy akkor nem kötelező itt dolgozni tovább, ha nem tetszenek neki a dolgok. Misi meg erre levágta a kötényét a pultra, és elviharzott. Mondani nem mondott ugyan semmit, de azért azt sejtettük, hogy ma reggel nem fog bejönni dolgozni. Szóval... jöttem én helyette.
Zita beharapta az ajkát. A jogi karra járó Misi mindig is elkényeztetett úrigyereknek tűnt Zita szemében, és eleve azt sem értette, miért kezdett el baristaként dolgozni, ha amúgy többnyire utálta az embereket. Érthetetlen volt, hogy több mint egy évet kibírt náluk.
- Ha nem tetszik neki a rebranding, menjen csak. - A lány vállat vont, miközben a legnagyobb lelki nyugalommal öntötte bele a szemes kávét az őrlőbe.
- Nem feltétlen azzal van baja, azért azt nyilván ő is tudta, hogy jó sok szarság a szőnyeg alá volt seperve. Hogy is fogalmazzak... azt fejtette ki tegnap nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, hogy neki a Magyar Péter mint CEO jelenségből van elege. Mert szerinte a Peti egy pökhendi seggfej, aki tönkre fogja tenni ezt a kávézóláncot.
- Azt a kurva.
- Mit mondjak... azért nem sírtam álomba magam tegnap este miatta - szögezte le Márk. Ebben a pillanatban megszólalt a bejárati ajtón lévő csengő (ez is milyen ódivatú, jesszus, Zita szerint már régen le kellett volna szerelni), és Magyar lépett be rajta, kezében egy jókora lattéval.
- Megcsalsz minket? - háborodott fel Márk, ahogy meglátta a szívecskés APU feliratú kávéspoharat. Péter lesajnálóan nézett kettejükre.
- Mégis mit csináljak, ha egy új APU nyílt a házam mellett, és fél hétkor már egyeztetnem kellett a lengyelekkel? Ennyire erős azért én sem vagyok, és hát koffein nélkül meg nem tárgyalhatok senkivel.
Péter se szó, se beszéd, a pult mögé sétált, és Márkhoz meg Zitához hasonlóan felvett egy tiszás kötényt.
- Te is beállsz ma?
- Store manager lennék, vagy mi. - Peti kikapta Márk kezéből a hűtőszobából kivett croissant-os tálcát, majd rekordgyorsasággal becsapta azt a sütőbe. Benyomta a szükséges gombokat, majd a sütő életrekelt; hamarosan kellemes, vajas illat öntötte el a nem is oly kicsiny kávézót. - Kurvára nincs ember, és szombat van, szóval nem foglak titeket magatokra hagyni.
Zita és Márk kissé aggódva figyelte a már megint egyszerre száz dolgot csináló Pétert. CEO-ként alig egy hónapja vette át a legnagyobb magyar kávézólánc vezetését, és miközben azzal foglalkozott hogy az előző brancs korrupciós botrányait próbálta feltárni és valahogy megoldani, egy teljes rebrandinget is megpróbált ezzel párhuzamosan levezényelni. Zita személyes véleménye szerint nagyon kemény fába vágta a fejszéjét, de végül is az eredmények magukért beszéltek. Már három kiemelt kávézójukban is lezajlott a (majdnem) teljes arculatváltás - ez a Széll Kálmán térhez közel eső üzlet volt az egyik. A fal kellemes halványkék színt kapott, a pult mögötti nagy felületre pedig azt a hullámmintát festették kétszer két méteres verzióban, ami a kötényen és a kávépoharakon is szerepelt. A depresszív, előző korszakból maradt faszékeket lecserélték modern, kerek formájúakra. Bár a régi, századeleji stílusú ételhűtő megmaradt, a hozzá csatolt kávéspult modern, fehér, recés kialakítása bájos eklektikát kölcsönzött a helynek. A teraszon még a régi faszékek-asztalok voltak, de mivel azok két éve lettek felújítva, Magyar megelégedett azzal, ha a napernyők színét kék-fehérre cseréli. Nem kell ugyebár feleslegesen szórni a pénzt, ha nem muszáj. Az előző CEO-t is pont azért utálta mindenki, mert teljesen túlárazott és felesleges dolgokra költött el vagyonokat.
Zita elment letörölni a benti asztalokat; eközben Peti egy apró félmosolyt eresztett meg Márk felé.
- Kérsz egy duplát? Elég szarul nézel ki.
Márk felsóhajtott, és a plafonra szegezte tekintetét. Nem kellett válaszolnia; Péterrel kiismerték már egymást annyira, hogy egy pillantásából is tudták a másiknak, mire gondol. Magyar habozás nélkül a darálóhoz ment, majd miután kivette a frissen őrölt kávét, rácsatlakoztatta a kávéfőzőre a portafiltert. A tejjel is ügyködött egy darabig, aztán a kész kávét Márk elé csúsztatta a pultra.
- Flat white?
- Ez most olyan flat white-os szitunak tűnik. - Péter a pulton átellenben lévő bárszékre mutatott. - Elmeséled?
Márk nyilvánvalóan tiltakozni akart először; annyi dolga volt még, ráadásul a social media felületek frissítésével is lenne dolga, és fel kellene mennie a HQ-ba is egy rövid időre. Hiába a szombat, Péterhez hasonlóan ő is ritkán tudta letenni a munkát mostanában.
- Szakítottunk. - Péter hirtelen megállt a portafilter törlésében. Döbbenten meredt Márkra.
- Az... komoly. - Majd gyorsan megfeddte magát. - Bocs, tudom hogy reagálhatnék szofisztikáltabban is, de... mi a fasz?
Márk kortyolt egyet a flat white-ból, majd tüntetőleg kinézett a hatalmas üvegablakon.
- Jobb így.
- De azt se mondtad, hogy gondjaitok vannak.
Radnai tekintete egészen kifürkészhetetlen volt ezen a ponton.
- Mindegy már. Amúgy is, főleg az én hibám. Senki nem érdemel olyan párt, aki folyamatosan csak dolgozik, és nincs egy szabad estéje arra, hogy elvigye a másikat egy étterembe vagy egy moziba.
- Rengeteg dolgunk volt az utóbbi hónapokban.
- És még mennyi lesz? - Radnai felhorkantott, miközben megkeverte a kávét. - A rebranding felén sem vagyunk túl. Folyamatosan monitorozom a felméréseket, de nehéz látni, hogyan tudnánk még több embert magunkhoz vonzani. Tizenhat évig züllött le ez a lánc, és hát lássuk be, az időnként betérő hivatalnokok akik a közelben dolgoznak, meg a random idős nénik nem elegek arra, hogy fenntartsuk a forgalmat. Vannak persze jó ötletek, de nekem ez még kicsit káoszos, és őszintén...
Márkba beléfojtotta a szót az a hirtelenség, ahogy Magyar előkapott a zsebéből egy banánt. Ezerwattos vigyora egy hónapig tudta volna üzemeltetni a teljes Tisza HQ lámpáit.
- Ehhez mit szólsz?
Márk felvonta a szemöldökét.
- Áruljunk banánt?
Péter megütközve nézett rá.
- Gyümölcskoktélokat! Smoothie-kat! - És lecsapta a banánt a pultra. - Ma reggel pattant ki a fejemből azt ötlet. Csak képzeld el! Egészségtudatos Tisza, mint szlogen. És a reklámjainkban mondjuk lehetnének sportoló emberek, akik a legújabb turmixainkat isszák. Az emberek imádnák.
Márk végül elismerően meredt barátjára.
- Ez nem olyan rossz ötlet. A felcsúti fáraó majd biztos könnyeket hullat valamelyik tévécsatornán hogy lejárasson minket, amiért becsicskultunk a nyugati trendeknek, de attól még nem rossz. Azért a latte avokádót hagyjuk ki, ha lehet.
Magyar elfintorodott.
- Azt a szart mégis ki issza meg?
A bejárati csengő hirtelen megszólalt, majd Velkey bozontos feje jelent meg az ajtóban. A férfi elég csapzottnak tűnt; farmerben és egy laza nyári ingben jelent meg, hóna alatt tablettel. A férfi kissé zavartan torpant meg, amint megpillantotta a méretes banánt szorongató Magyart, meg a közvetlenül előtte üldögélő Radnait, aki a szemét képtelen volt levenni a banánról. Gyuri úgy döntött, nem akarja tudni a kontextust.
- Szép jó reggelt mindenkinek. - A férfi rápillantott az órájára, szomorúan ciccegett, majd gyorsan Péterhez sietett, és miután babrált valamit a tabletjén, átcsúsztatta azt a pulton Magyar felé. - Gondoltam, hogy itt leszel ma. Tudom, hogy szombaton nincs iroda, de nagyon örülnék neki, ha ezt átnéznéd... Lázár meg Szíjjártó hétfőn jönnének be felvenni a végkielégítést. A HR készítette el mennyi lenne az annyi.
Péter a pult felé hajolva átfutotta a dokumentumot, és az arca elfelhősödött.
- Hát ezt biztos nem fogjuk nekik kifizetni. Elment ezeknek az eszük?!
- Az a baj, hogy törvény szerint jár nekik.
- Na persze... loptak maguknak ennyit bőven, de még többet is! Azért a lófasznak is van vége. - A férfi tehetetlenül a csípőjére tette az egyik kezét. - Meg lehet beszélni a HR-rel, hogy csökkentsék az összeget? Vagy ne fizessék ki?
Velkey gondterhelten megvonta a vállát.
- Ööö...
- Oké, hagyjuk, majd én egyeztetek velük. Ha lesz időm. Úgy látom, munka van. - A férfi felsóhajtott, majd odaszólt a székeket törölgető baristának. - Zita, tudnál vinni a kinti vendégeknek egy itallapot?
A lány a pulthoz sietett, majd felvette az egyiket. Már éppen vitte volna ki, amikor kissé csodálkozva Radnaihoz fordult:
- Ez a régi, nem? Hol vannak az újak?
- Milyen újak? - gyanakodott Márk.
Zita értetlenül nézett rá.
- Tegnap elvileg megjöttek a frissített verziók, amin a matchák is rajta vannak. Nóri azt mondta, hogy mától kéne kirakni őket.
- Tényleg - pislogott Márk, pedig nem kellett volna meglepődnie. Csak éppen az elmúlt hetet töltötte azzal, hogy minden lehetséges felületen az új, matchás itallapjukat promózta. A népszerű italból árultak meleg és jeges verziót, illetve lehetett ezeket kérni eper, dinnye vagy mangósziruppal is. Kísérleti jelleggel vezették be a dolgot a három kiemelt kávézóban, de a social média érdeklődés eddig kifejezetten nagy volt. - Hátramegyek, és megnézem a raktárban.
Zita szerencsére tudta kívülről az új menüt, így amíg Márk keresgélt, kiment a kedves idős párhoz, hogy felvegye a rendelést. A kávézó terasza a Millenáris parkra nézett, ahol éppen valamilyen képregényfeszt volt, így Péter arra számított, hogy már a fesztivál kezdetén, azaz reggel kilenc-tíz körül nagyobb forgalmuk lehet, mint a szokásos. Nem is csalódott. Mindegy másfél-két órán belül többnyire megtelt a kávézó otthonos belseje, terasza; hétvége lévén főleg együtt kávézó barátokkal, randizó párokkal, vagy a képregényfeszre igyekvő, de előtte azért még egy kávét vagy péksütit elfogyasztó gyerekes családokkal.
- A hatos asztalra lesz egy karamellás latte zabtejjel.
Péter feltűzte a cetlit a mágnestáblára, majd mivel Zita éppen felszolgált, Márkhoz fordult; az kissé tanácstalanul nézett le a pult alatti hűtőbe.
- Mandulatej van, az nem jó?
- A vendég kifejezetten zabot kért. De most nem értem... hol a zab?
Márk nyelt egyet. Nehezen.
- A felméréseink azt hozták, hogy a mandula sokkal népszerűbb, és zabból csak nagyon keveset rendeltünk. Olyan sok évig nem volt semmilyen mentes opció... nem hittük, hogy egyszerre mindenki is zabtejes cuccokat akar majd inni.
Magyar halk bazdmegelés után nézett fel a plafonra. Márk tudta, hogy Peti elég könnyen haragszik meg, de most valószínűleg inkább magára volt mérges. CEO-ként hétfőtől péntekig ezer meg egy ügyet kellett intéznie; sokszor még azt is ő csinálta, amit nem neki kellett volna, annyira kétségbeesetten gatyába akarta rázni a céget. Eközben store managerként maximum hétvégente tudott a saját üzletére figyelni; és most még Misi sem állt rendelkezésre, mint helyettes. Rengetegen mondták neki, hogy adja fel ezt a Lövőház utcai kávézót, adja oda másnak. Hogy nem fog tudni egy seggel két lovat megülni. Ám Magyar itt kezdte az egész karrierjét, és Márk pontosan tudta, hogy nem szívesen válna meg tőle egyhamar. A szívéhez (és mi tagadás, Márk szívéhez is) nőtt ez a bájos üzlet.
- Bocs, itt tudok rendelni vagy esetleg kihozzátok...? - Péter először Radnai fehérre vált arcát látta csak, majd a pult felé fordult, hogy megbizonyosodjon arról, kitől is származik az oly ismerős hang. A férfi nem tudta volna megmondani, hogy ő lepődött meg jobban, vagy Judit; a nő felhúzta a szemöldökét, és alig észlelhetően kissé hátrébb lépett. - Na szép.
- Neked is jó reggelt, Judit.
- Szerintem átmegyek a szomszéd pékségbe. - És a nő már fordult volna sarkon, mikor Magyar halkan utánaszólt.
- A szomszéd pékségben is pont úgy készítik neked a bécsi kávét, ahogy szereted, dupla tejszínnel a tetején?
Judit megtorpant, majd apró kis mosollyal az ajkán visszafordult. Szokásához híven ezen a reggelen is nagyon csinos volt - bár Péternek mindig az volt, még akkor is, amikor mosatlan hajjal, kifakult melegítőben nézte mellette a tévét a közös nappalijukban. Most laza szabású, barna blúzt viselt farmerrel, és fülében szolid, de elegáns aranyfülbevaló volt. Péter hallott innen-onnan pletykákat, hogy exneje szabadúszó most és több cégnek is bedolgozik ügyvédként, de az utóbbi időben nagyon ritkán találkoztak. Hívni is legfeljebb akkor hívták egymást, ha a fiúk kapcsán kellett intézkedni.
- Meglep, hogy emlékszel ilyesmikre.
Péter szívébe mart most az a leplezetlen utálat, ahogyan a nő ránézett. Halványan érzékelte, hogy Radnai elszelel (talán pont a hatos asztalhoz, hogy helyesbítse a rendelést), de figyelme középpontjában most más állt. Torkában egyre nőtt az utálatos csomó.
- Természetes. Itt fogyasztod vagy elvitelre?
- Kint meginnám a teraszon, ha nem gond. - Péter odament a kávédarálóhoz, és kicsit örült neki, hogy a zaj legalább pár pillanatig enyhíti a kínos jelenetet. - A srácok most a képregényfeszen vannak, de a harmadik stand után eléggé meguntam már a dolgot. Gondoltam olvasok egy kicsit, amíg szétnéznek.
- És pont ide jöttél be.
A nő beharapta az ajkát, ahogy lenézett a földre.
- Fogalmam sem volt róla, hogy még mindig itt dolgozol. Azt gondoltam, hogy CEO-ként ki sem dugod az orrod az elefántcsonttoronyból.
- Összetévesztesz engem a volt főnökeiddel. - Magyar kissé remegő kézzel nyomta ki a tejszínhabot a bécsi tetejére. Mikor a kész kávét lerakta Judit elé a pultra, nagyon igyekezett, hogy a hangja legalább normális legyen. - Velük ellentétben engem igenis érdekel a dolgozók, meg a fogyasztók véleménye. És nem úgy reagálok szar Google review-kra, hogy telefonon fenyegetem a szerencsétlen vásárlókat. Nekem nem büdös a munka.
- Azt látom. - Judit habozott pár pillanatig. Nyilvánvalóan akart még valamit mondani, de inkább visszafogta magát. Márk közben megérkezett a pultba, és nekiállt elkészíteni egy iced matcha lattét; fél szemét a fagyasztóból kivett jégkockákon, felét meg a Peti és Judit közti jeleneten tartotta.
- Kivigyem az asztalodhoz?
- Nem kell, Peti. Köszönöm. Kártyával szeretnék fizetni. - Judit elővette a tárcáját, ám Péter egy elegáns mozdulattal felemelte a kezét.
- Szó sem lehet róla.
- De...
- Kérlek, ne sérts meg.
Judit megigazította a vállán a táskáját, majd hátratűrt egy tincset szépen fésült, egyenes hajából.
- Hát akkor köszönöm még egyszer. Jövő héten hívlak majd a fiúk miatt.
Miután Judit kiment a teraszra, Magyar aggasztóan sokáig bámult bele a semmibe; szórakozottan másodjára, harmadjára, majd negyedjére is áttörölte a pultot egy keze ügyébe kerülő ronggyal. Radnai végre tálcára tudta tenni az elkészült iced matchát, és helyezett mellé még egy kis mandulás kekszet is a pohártartóra. Ki akarta vinni a hatos asztalhoz, hisz szerencsétlen vizsgára készülő diáklány pont eleget várt már rá; azt gondolta azonban, hogy mielőtt elmegy, muszáj mondania valamit. A szíve a torkában dobogott, és azt érezte, hogy a tenyere is egyre nyirkosabb. De muszáj volt kimondania.
Egyszerűen muszáj.
- Ne tedd ezt magaddal.
- Mi van?
- Tudod te azt.
Márk hamar felkapta a tálcát, majd mielőtt Péter bármit hozzá tudott volna tenni a témához, ott is hagyta őt a gondolataival.