Chapter Text
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy zöld hajú kardforgató.
Egyszer, mikor az erdőbe ment vadászni, meglátott egy hollófekete hajú lányt, aki virágokat szedett a mezőn.
Nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert észre vette őt.
– Ki maga? – kérdezte a titokzatos lány.
– A nevem Zoro. És te ki vagy?
– Robin vagyok. Mit keresel itt?
– Vadászni indultam az erdőbe.
– Mi az? – érdeklődött Zoro.
– Az erdő a másik irányban van.
Zoro szégyenében elpirult. Robin felnevetett.
– Gyere velem. Elkísérlek odáig! – mondta Robin, majd megfogta Zoro kezét.
* doki * Zoronak nagyot dobbant a szíve. Végig vérvörös arccal követte
Robint. Odaértek az erdőhöz. Robin elengedte Zoro kezét mire a kardforgató észbe kapott és
gyorsan beszaladt az erdőbe és csak annyit mondott: köszönöm! Robin elmosolyodott, majd visszament a
rétre virágot szedni. Miután elfutott, elgondolkodott azon ami történt. Eldöntötte, hogy vadá-
szás után megkeresi a lányt és megkérdezi van-e kedve elmenni valahova. Még
sötétedés előtt végzett is, de nem talált ki az erdőből. Szerencsére Robin megta-
lálta őt.
– Hello újra – mondta mosolyogva – Mit csinálsz még mindig itt?
– Sokáig kellett keresnem a vadakat – hazudta.
– Értem (persze…) Akkor menjünk!
– Rendben – azzal elindultak. Mikor megérkeztek, Zoro erőt vett magán és
megkérdezte Robint:
– Ömmm… Robin? – az arca vörössé vált.
– Igen?
– Nincs kedved… - nagyon zavarban volt – Ni- nincs kedved találkozni újra?
– bökte ki végre. Robin mosolyogva válaszolt:
– Miért ne? Rendben.
– Akkor holnap a mezőn?
– Holnap.
– Robin elindult az egyik irányba, Zoro meg a másikba.
– Másnap Robin már kint volt a mezőn, de Zoro nem tudott kijutni a
városból. Úgy dél tájban Robin elment a kardforgatóért. Hamar megtalálta.
– Hogy találtál rám? – kérdezte meglepődve Zoro.
– T-i-t-o-k! – válaszolta mosolyogva Robin. – Akkor induljunk?
– Igen – próbált úgy csinálni, mintha nem érdekelné már a dolog, de közben na-
gyon kíváncsi volt rá. Út közben Robin megszólalt:
– Zoro-san?
– Igen?
– T-te szere… te szereted… - Zoro ezt gondolta:
– Vajon mit szeretne mondani? Csak nem…?
– Te szereted a könyveket?
– Ömmm… Hát… - nagyon zavarba jött – Hát, tudod, az a helyzet. Hogy én… - Ro-
bin elnevette magát.
– Nem tudsz olvasni? – Zoronak vörös lett az arca – Akkor gyere, megtaní-
talak.
Mihelyst megérkeztek, Robin el is kezdte a tanítást.
– Milyen könyvvel szeretnél kezdeni?
– Nem igazán tudom mi lenne jó nekem… - azaz, azt akarta mondani:
– Azt, amit te szeretnél.
– Mit szólnál ehhez? – kérdezte Robin, majd felvett egy könyvet. – Ez kezdetnek megteszi.
– Rendben – majd elkezdte tanítani. Pár óra múlva:
– Már egész ügyes vagy – jelentette ki Robin.
– K- köszönöm. Igyekszem.
– Még ezt a részt olvasd el, és akkor befejeztük. Jó? – kérdezte a lány, mikor már alko-
nyodott.
– Rendben.
Miután végeztek Zoro megkérdezte Robint:
– Holnap is találkozunk?
– Igen. Mondjuk a házad előtt?
– Ott jó lesz.
– Akkor viszlát!
– Szia! – elindult, de megállt – Te nem jössz?
– Nem. Még egy kicsit itt maradok.
– Jó.
Zoro elment, Robin ottmaradt és folytatta az olvasást (a könyvnek amit olvasott a címe:
a szivárványköd legendája). Zoro még párszor visszanézett. Megy, megy és egyszer látja Robint.
– Te hogy kerülsz ide? – Robin elnevette magát.
– Én végig itt voltam – Zoro elpirult – Gyere, már úgyis végeztem – mondta, majd elindultak. A
városban elbúcsúztak. Zoro nem talált haza. Éjféltájban elege lett, és lefeküdt az a
ház elé, ahol volt éppen. Mikor felkelt, azt vette észre, hogy valaki rátett egy takarót.
Bekopogott és várt.
– Jó reggelt Zoro-san! – az ajtóban Robin állt
– Ezt vissza adom – Odanyújtotta a takarót.
– Köszönöm.
– Miért csináltad?
– Mit?
– Ezt – rámutatott a takaróra.
– Észre vettelek ahogy a földön aludtál. Nem akartam, hogy megfázz.
– Én nem fázok meg – jelentette ki Zoro. Robin mosolyogva mondta:
– Tényleg? Sajnálom, ezt nem tudtam. Legközelebb jobban odafigyelek! – majd
témát váltott – Tegnap egész jól megtanultál olvasni. Ma az írást tanítom meg neked.
– Jó.
– De előbb gyere be egy kicsit enni.
– Nem vagyok éhes! – ekkor a gyomra elkezdett korogni. Robin elmosolyodott.
– Van egy kis rizsem, halam, teám és kenyerem – majd bementek.
– Hú, de szép a házad!
– Köszönöm – leültek az asztalhoz, és nekiláttak a reggelihez. Miután végeztek, Ro-
bin ezt mondta:
– Akkor induljunk. Sok tanulni valód van még.
– Igen.
VÉGE