Chapter Text
A csontok színe majdnem megegyezik a száraz fűével, ami a gerinc csigolyái között nő. A bordák úgy néznek ki, mint a búzaszálak, örökösen meghajolva egy láthatatlan szélnek. Az ujjpercek napszítta kavicsok.
– Öt vagy hat év – mondja a férfi, fel sem nézve a csontvázról.
Harry nyugtalan a tűző nap alatt. Túl meleg van, gondolja, főleg ilyenkor, késő nyáron. A talárja forrón lóg le róla, nehéz a verítéktől, mozdulatlan az enyhe szellőben. A másik férfi – alacsony és szemüveges, rendezetten vágott, őszülő szakállal – nem mutatja, hogy a forróság hatással lenne rá. A postmortem részleg fehér köpenyét viseli, és valahogy a világos szín a hűvös illúzióját adja.
Egy kamera elkattan; a zár hangja visszhangzik a réten. Harry és a másik ember a zaj felé fordulnak. A fotográfus, egy magas, széles vállú nő arisztokratikus orral, rájuk néz.
– Háromkor már másik munkám van, Butterworth – mondja. A férfi, Butterworth, egy irritált pillantást vet rá.
– Elvégzem a bűbájokat és már nem is zavarunk – mondja tömören. A nő várakozik, az ujja türelmetlenül a zárkioldó felett.
Butterworth elvégzi a bűbájt. Számok lebegnek a csontváz felett a csillámló kánikulában ragadva.
– Öt év – mondja, és a hangjából érezhető az önelégültség. Szereti, ha igaza van.
Harry haja nedvesen tapad a tarkójához, izzadtság gyöngyözik a homlokán.
– Hónap? – kérdezi, és azt kívánja, hogy bárcsak elmehetne már, visszatérhetne a Minisztérium hűvös csarnokaiba.
– Január és április között.
Harry sóhajt. Butterworth csúnyán mered rá.
– Minél régebben halottak, annál kevésbe pontos a bűbáj. Ennél jobbat nem tudok mondani neked.
Mégis... elég közeli, hogy megfeleljen Harry jelenlegi ügyének.
– Lehet Fenwick. 2001 márciusában tűnt el. Megtalálták a seprűjét nem messze innen. Talán megtaláltuk. – De nem reménykedik. A túl sok elhibázott találat óvatosságra tanította már.
– Mintát veszünk és visszavisszük az osztályra. Egy hét múlva meglesz az eredmény.
– Az gyors – mondja Harry meglepődve. Kihűlt esetek ritkán élveznek prioritást.
Butterworth megvonja a vállát.
– Lassú hónapunk van. Elmehetsz, ha akarsz. Összeszedem a mintát és Glassbrook befejezi a helyszín fotózását. A csapat többi része is megjön nemsokára.
– Kösz.
Harry hoppanál egy lágy csattanással.
* * *
Amikor Harry még frissen végzett auror volt, húszéves, éles szemekkel és buzgó lelkesedéssel, a pálcáját fehéredő ujjpercekkel fogva, és elméje olyan tiszta volt, mint a napsütés, azt gondolta, hogy pontosan tudja, hogy mi a munkája. Embereket menteni, mégpedig embereket menteni kézzel fogható munkával: sebesen futni sikátorokban, ahol az átkok úgy szökkennek, mint nyulak, zúzódásokat szerezni a bűnözők feltartóztatásakor és rikító ellenátkok.
Abban a részben jó volt. Nagyon jó volt a terepen. De, ahogy a felügyelői óvatosan magyarázták, a nyomozói részében nem volt olyan jó.
– Arra vannak a detektívek – érvelt Harry, és a felügyelői mind egymásra néztek, mielőtt mondták, hogy a főaurornak például muszáj, hogy minden egyes ügy finom bonyolultságait lássa. „Ember–értelem”, ennek hívták, ez olyan képesség, ami elengedhetetlen a főaurornak. Nem csak nyers erő és ügyes varázslatok.
– Nem vagyok főauror – mutatott rá Harry segítőkészen.
– Még – mondták.
És azzal az egy egyszerű szóval Harryt elküldték, hogy a nyomozati részlegen dolgozzon a következő tizennyolc hónapon keresztül. Ez Harrynek nem igazán tetszett, és meglehetősen sok morgás volt a hiányzó terepmunka miatt. A felügyelői megfelelően megnyugtatóak voltak, azzal érveltek, hogy Harry már így is minden aurornál jobb volt a terepmunkában, nem kell azon aggódnia, hogy berozsdásodnának a képességei.
Az új felügyelője, a Nyomozati Osztály feje, Clara Holdsworth sokkal kevésbé volt diplomatikus.
– Az olyan aurorok, mint te – mondta, mikor először találkoztak –, azt hiszik, hogy ez a munka egy kviddicsmeccs. Mintha te lennél a fogó és az emberek egyszerűen csak cikeszek.
– És mi a baj azzal? – kérdezte Harry védekezően, mire Holdsworth összeszorította ajkait. Első ügyeként egy ősrégi aktát adott Harrynek 1949-ből, de Harry ezt egy szándékos sértésnek vette.
Semmi új vagy érdekes, csak egy régi akta tele emberekkel, akik már rég meghaltak. Egy kedvetlen próbálkozás után a fiókja legaljára száműzte az aktát. Legalább a Fenwick-ügy ebből az évszázadból való. Harry szerint már az is haladás volt.
De most, hat hónappal később, még mindig nem érti a leckét, amit meg kéne tanulnia.
* * *
Egy aktát dobnak Harry asztalára.
– Gratulálok a Fenwick-ügy lezárásához – mondja Holdsworth. Nem mosolyog. Csak a hangjából érződő enyhe melegség mutatja, hogy dicsér. – Ez a következő ügyed.
– Köszönöm.
Elmegy. Harry értékeli Holdsworth nyílt tömörségét. Csak akkor beszél, ha van valami mondani valója és elmegy, ha nincs.
Az akta világoskék színe elárulja, hogy egy kihűlt esetről van szó, de az bármit jelenthet az 1920-as évektől kezdve akár két évvel ezelőttig. Az első oldalra lapoz, ahol a nyomozók az eset történtekor összefoglalták a főbb adatokat.
Ügy száma: L10-322-5
Bejelentés időpontja: 2003. szeptember 10.
Állapot: Eltűnt
Neve: MALFOY, Draco
Más nevek: Nincs
Harry itt megáll, lerakja az aktát és feláll, aztán gondolkozik, hogy hova is akar menni. Ronhoz, hogy megmutassa az aktát? Hermionéhez, hogy megkérdezze, hogy mit gondol? Megrázza a fejét. Nem, nem lenne újdonság nekik. Lucius Malfoy 2002 nyarán tűnt el, és Draco Malfoy, mint mindig, utánozta az apját és eltűnt egy évvel később. Harry, éppen az aurortréning közepén és szenvedélyes sietségben az új élete miatt – éppen csak eljegyezte Ginnyt, Ron és Hermione házasságát ünnepelte, és paparazzikat kerülgetett, miközben alkalomadtán találkozott Neville-lel, Lunával és a többiekkel – alig vette észre a hírt.
Malfoy valószínűleg visszavonult egy napos olasz villába vagy francia kastélyba, az állítólagosan eltűnt apjával együtt – gondolta Harry gonoszan. Hát, a karma legalább az egyik Malfoyt elérte: Lucius, Dracóval ellentétben, még mindig a tárgyalására várt, amikor eltűnt, és elfogatási parancsot adtak ki ellene. Az aurorok 2003 telén kapták el. Harry kollégái az eufória felhőin sétáltak, amikor végre sikerült elfogniuk a ravasz és megfoghatatlan Lucius Malfoyt, de a győzelem keserűen rövid életű volt – Lucius meghalt, miközben elfogták, egy visszapattanó átok miatt.
Harry megrázza a fejét, a gondolatait a jelen felé irányítja, és újra ránéz az aktára, rákényszerítve magát, hogy nyugodtan végigolvassa. Legyél tárgyilagos – emlékezteti magát.
Az akta leírja a szokásos adatokat. Nemzetiség, nem, magasság, súly, külső megkülönböztető jegyek, ruházat az utolsó alkalommal, amikor látták. Egyik sem váratlan. A "megkülönböztető jegyek" részen fel van sorolva a Sötét Jegy a bal alkaron, illetve egy kis, félhold alakú heg a derékon. Malfoy enyhén alultápláltnak tűnik a magasság/súly rész alapján.
Mindent egybevetve, rövid jegyzet. Megfordítja a lapot.
Az eltűnés körülményei, írja a cím, és alatta: Utoljára látva az Üklopsz Bagyolyszalon, Abszol Út (d.u 4, Szept.9., 2003).
Nagyon rövid jegyzet, gondolja Harry kritikusan.
Hát, minden ügynek kezdődnie kell valahol. Megfordítja a lapot, a bizonyíték részhez ugorva. A nyomozó az Üklopsz Bagyolyszalon tulajdonosától, Herbert Higgstől vett egy emléket. Itt az ideje meglátogatni a bizonyítéktárolókat.
* * *
A baglyok szelíden huhognak; élőlények szaga terjeng a levegőben. Tollak susognak, napmeleg fa nyikorgása hallatszik. Fűrészporszag, ahogy az egerek fészkelődnek a ketrecükben. A bolt sötét és zárt, a felfüggesztett helyek tele madarakkal, a fal mellett plafonmagas sorban állnak az állatok ellátásához használt készletek dobozai.
Harry körülnéz az emlékben, de nem látja Malfoyt sehol. A tulajdonos – egy pocakos férfi vörös talárban, kopaszodó ősz hajjal – egy fiatal nőnek ad át éppen valamit.
– Két csepp naponta, és a baglya a hét végére teljesen egészséges lesz – mondja a férfi kedvesen. A nő bólint és egy pár knútot ad át, majd sarkon fordul és elmegy.
Alig egy perccel később megint nyílik az ajtó, és Draco Malfoy lép be a boltba.
Harry összehúzott szemöldökkel, alaposan végignézi Malfoyt, az eltűnésére utaló jeleket keresve. Végül is, ez az utolsó alkalom, hogy bárki látta. És ez az első alkalom, hogy Harry a roxforti csata óta látta. A leírás az aktában legalább megegyezik az emlékben látottakkal, bár a nyomozó is valószínűleg az emlék alapján írta meg a riportot. A keskeny ablakokon beszűrődő gyenge napfény megcsillan Malfoy fekete utazótalárjának kapcsán. Egy ezüst cikesz, alig nagyobb Harry mutatóujjának körménél.
– Hogyan segíthetek? – kérdezi a tulajdonos mereven. Malfoy ránéz.
– Egy bagolyra lenne szükségem. A pontosság fontosabb, mint a sebesség.
Malfoy úgy néz ki, mint akinek szüksége van egy kiadós ebédre, de Harry számított a vékonyságra az akta információi alapján. Kicsit fáradtnak néz ki, gondolja Harry, észrevéve a sötét karikákat Malfoy szeme alatt. Mégis, semmi különös; semmi több mint ahogy Harry nézne ki egy hosszú nap után az irodában. A szokásos arrogancia nélkül beszél, udvariasan semmitmondó hangot felvéve, de Harry semmi más különös dolgot nem fedez fel Malfoyon. Végignézi, ahogy a tulajdonos ajánl pár madarat, és Malfoy kiválaszt egy hétköznapian kinéző gyöngybaglyot.
– Még más teendőim is vannak – mondja Malfoy, miközben pár galleont ad át a férfinak. A férfi bólint.
– Később is elviheti, vagy adja meg a címét neki és elrepül oda. – A férfi egy pennát és egy darab papírt nyújt Malfoynak. Abban a pillanatban egy másik vevő lép be a boltba és a férfi elmegy, Malfoyt magára hagyva, miközben az leírja a címét, és a bagoly lábára köti a papírt. Pár pillanattal később Malfoy kinyitja az ajtót, a bagolynak utat adva, majd ő is kilép az utcára. Pár másodperc múlva már el is tűnt. Harry az ablakhoz megy, de mivel ez csak a tulajdonos emléke, az utca nem több mint egy bézs folt. Az emlék újra az új vevőre fókuszál.
Hát, ez totál felesleges volt – jön elő Harry az emlékből egy sóhajjal.
Mindegy milyen irányból nézi, rá kell jönnie, hogy az előítéletei hamisak voltak. Draco Malfoy semmiképpen sem tűnt el egy luxusvillába valahol. Minden körülmény a legvalószínűbb forgatókönyv felé mutat: Draco Malfoyt a saját akaratán kívül rabolták el. Melegen öltözött, az őszi időhöz illően, de nem volt csomagja. Említette, hogy még más dolga is van, és nem akarta a baglyot magával vinni, amíg azt intézte.
Malfoy a boltból kilépve balra fordult, emlékszik vissza Harry. A Bagolyszalontól balra csak pár bolt van, és utána pedig csak a Foltozott Üst. Semelyik másik bolt tulajdonosa nem látta Malfoyt, az akta ezt írja, és nem ment át a Foltozott Üstön sem. Tehát nyilvánvaló, hogy valahol a rövid távolságon a Bagolyszalon és az Üst között tűnt el Malfoy.
Harry újra belép az emlékbe. Ezúttal, az egész esetről már összképpel rendelkezve, az apró részletekre fókuszál. Furcsa érzés ezt tenni, de Harry egyenesen Malfoy felé sétál, összehúzott szemekkel keresve bármilyen nyomot. Malfoy egy fehér inget visel a talárja alatt, veszi észre Harry, és szürke nadrágot. Talán olyan helyre ment volna, ahol elvárás az elegáns megjelenés? A talár jó minőségű, de egyszerű, olyan, amilyet bármilyen gazdag varázsló választana a napi teendők intézéséhez.
Malfoy megfordul és egy lépéssel közelebb megy a baglyokhoz, majdnem átsétálva Harryn. Harry ösztönösen hátralép.
–A fülesbagoly, attól tartok, nem a kedvencem – mondja Malfoy a férfinek.
– Ha nem érdeklik a fülesbaglyok, akkor esetleg ajánlhatok néhány gyöngybaglyot?
Malfoynak fülesbaglya volt a Roxfortban, jut eszébe Harrynek. Meglepő, hogy most azt mondja, nem szereti őket.
Malfoy megint megfordul, a nap csillog az ezüst csatján. Harry tanulmányozza egy pillanatig. Furcsának gondolja, de főként azért, mert egy nagy, díszes csatot várt volna Malfoytól – valamit ami méltó a vagyonához és tekintélyéhez. Egy nagy arany kígyót talán, ékkövekkel a szeme helyén. Nem egy apró ezüst cikeszt.
Vagy talán Harry csak azért vonzódik hozzá, mert ez olyan kapocs, amit akár ő is viselne, amit ő is választana magának.
Nagyon kevés a dekoráció Malfoy ruháján. A ruhák jó minőségűek, gondolja Harry újabb ránézésre, de nem különlegesek. Nincs rajta semmilyen bonyolult minta vagy varrás, a talár egyszerű. A köpeny is, dekoráció nélküli, egy egyszerű utazóköpeny csuklya nélkül. Malfoy pálcája egy zsebben kell, hogy legyen, mert Harry nem látja sehol.
– Legyen akkor ez, uram? – kérdezi a férfi Malfoyt. Harry felnéz és látja, ahogy Malfoy bólint az egyszerűen kinéző gyöngybagoly láttán.
Malfoy címe. Eljutott a bagoly egyáltalán oda? Talán elment, miután Malfoy nem engedte be. Biztosan visszatért a boltba. Harry Malfoy válla fölött ránéz a papírra, amire a címét írja, de megint, az emlék behatárolja. Csak azt láthatja, amit a bolt tulajdonosa is látott, és a férfi soha nem nézett a papírra. Amikor Harry a pergamenre néz, megint csak egy bézs foltot lát.
Valaki megfogja Harry vállát és az emlék eloszlik.
* * *
– Mi van? – kérdezi Harry irritáltan, a fejét a merengőből kiemelve.
– Hát így köszöntöd a legjobb barátodat? – dől le Ron a Harry asztalával szemben lévő székbe.
– Épp egy emlék közepében voltam.
Ron megrezzen.
– Nem akarom tudni. Láttam az egyik kollégád idefelé jövet, az ügy amin dolgozik, egy kislány tűnt el Leedsben. Alig volt öt éves.
Harry sem szereti azokat az ügyeket.
– Megcsináltátok a Grimwright-razziát ma? – kérdezi témát váltva.
Ron arca úgy ragyog fel, mintha karácsony lenne, szemei csillognak ahogy előre dől.
– Haver, nem fogod elhinni. Már hónapok óta őrizet alatt volt a hely...
Igen, gondolja Harry. Ő is a kezdeti csapat tagja volt. Hallgatja Ron történetét, és közben azon gondolkodik, hogy mennyi a túlzás és mennyi a kitaláció belőle.
De egy jó történet az egy jó történet.
És, ahogy ezen az osztályon megtanulta, egy történet a legkisebb részletekben is található: egy öltés egy taláron, egy mosoly egy szobán át, egy kéz enyhe remegése. El tudna mesélni egy történetet a Ron kezén lévő zúzódásokból, a vércseppekből a gallérján, ahogy a térde fel–alá jár, miközben mesél.
Az aurorság könnyű része, gondolja Harry, hogy ha egy képre néz és nem tetszik neki amit lát, akkor megváltoztatja a képet. Elkezdhet egy új megfigyeltetést, vagy kikérdezhet egy új szemtanút, vagy más, új információkat keres.
De a probléma a kihűlt ügyekkel az, hogy ő nem tudja a képet megváltoztatni. Csak erősebben nézheti.