Work Text:
Geto a 7Eleven boros sora előtt ácsorog, a testsúlyát az egyik lábáról a másikra helyezi, a száját rágja a körme helyett és az ujjait tördeli az árcímkéket mustrálva. Nem is biztos, hogy nála van az igazolványa. A jogosítványa talán…
Oldalra sandít, amikor egy feltehetően nyugdíjas bácsi a sorra kanyarodik és a bokros szemöldöke alól méri végig. A zsebébe csúsztatja a kezét és az aprókra markol, ahogy a figyelmét újra a boroknak szenteli. Ennyi pénz a parafadugóra sem elég, bassza meg. A marka nyirkosan fonódik a vihargyújtója köré, a snake bite-jára harap és kissé meggörnyedve gondol arra, hogy mennyire szeretne rágyújtani.
Kiszabadulni ebből a végtelen ostoba és lehetetlen helyzetből, hogy a barátai rá várnak, Shoko valószínűleg megfagy a miniszoknyájában és neccharisnyában, Satoru meg még csak nem is–
– Ez jó lesz. – Cukros, műédes rágó csattan el a háta mögött, ahogy inas, vékony ujjak kulcsolódnak egy élénk rózsaszín rosé nyaka köré.
Geto szíve minimum egy ütemet kihagy.
Nyilván azért küldték őt, mert a piercingek és a manbun ellenére még mindig Suguru fizimiskája a legkomolyabban vehető. Gojo legalább tizenöt centit nőtt a legutóbbi nyáron, amitől még slamposabbá és esetlenebbé vált a mozgáskultúrája, a platinaszőke hajáról Geto sosem fogja megmondani, hogy festi-e, de valószínűleg nem, mert sosincs lenövése, a szempillái is legalább olyan fehérek és ha önmagában nem lenne elég, hogy a pillantása valamiféle nyughatatlanságot vált ki az emberekből, még az arca is nagy. Talán túlságosan is sokszor keveredtek bajba Gojo Satoru túlzott magabiztossága miatt, ezért is ül most apró, de annál határozottabb csomó Geto gyomrában.
Neki már nem lehet több priusza.
De Gojo itt van, nincs mit tenni. Itt áll közvetlenül mögötte, Prada parfümöt visel és a Martens bakancsát rajta kívül nem hordta még senki. Az üveget puhán a vállának koccintja, kicsit maga felé húzva és Geto sarkon perdül, egyenesen Gojora mered, a kerek lencsés napszemüvegében látja saját magát, szarul néz ki, de a másik nem teszi szóvá.
– Satoru, az édes bor emberiség ellen elkövetett bűncselekmény – találja meg végre a hangját, és kikapja a kezéből az üveget.
A mozdulat túlságosan hirtelen, a könyöke a polcnak ütközik, az egyik vörösbor megbillen és éles, szikrázó csörrenéssel törik darabokra a csúszós járólapon. A fehér fényű neonok visszatükröződnek a piros tócsában, a vibrálásuk olyan, mint egy szív utolsó, erőtlen próbálkozása; a bácsi rosszallóan morog rájuk, az eladót ebből a távolságból nem látják, de már biztosan a katasztrófa felderítésére indult.
Suguru csak akkor veszi észre, hogy nem vesz levegőt, mikor a tüdeje felsajdul és szédülve szívja be a borterhes, savanyú levegőt. A tócsára mered, a vastag, kicsorbult barna üvegre, aztán a pillantása Satorura rebben, a szemeit nem látja, de a mosolya veszélyes. A szája szegletében gonosz kis redő ül, az arca gödröcskébe mélyed ahogy újra elnyúl Geto mellett és leemel egy másik üveget is az első mellé, amit a fiú még mindig kitartóan szorongat. Aztán a kezéért nyúl, a gyűrűi keményen préselődnek az ujjai tövébe, a tenyere hideg a markában és hagyja magát elrángatni a tetthelyről.
Mire a kassza hatótávolságába érnek, a magazinok mellé, feloldódik a mellkasában a nyomás, átváltozik valami kankalinos magabiztossággá, amit csak Satoru mellett érez, ami mindig segít. Szinte mindig…
Gojo leemel egy felnőtt magazint, azt lapozgatja, míg a fojtott beszélgetést hallgatják az elfolyt bor körül; valószínű, hogy a bácsi beköpi őket, de ez most nem fontos. Ami fontos, hogy Geto, a csóró kollégista, egy üveg bort is szűkösen engedhet meg magának, most meg fejenként van náluk egy.
És Gojo nem is iszik.
– Gyere utánam – mondja végül, és a dzsekije alá csúsztatja az üveget, hogy aztán kissé meggörnyedve kimasírozzon a boltból.
Odakint Shoko fázósan toporog, a vállait összehúzza, sállal az arcában dohányzik és egyikük sem tudja megmondani, mennyi a füst és a lehelete fehér pamacspárája mikor kilélegzik, de a cipője talpán nyomja el a csikket, mikor meglátja őket. Aztán a szemöldöke rosszallóan szalad össze.
– Ha azt az édes szart hoztad, jobb ha visszafordulsz és visszakéred a pénzed, Gojo – csettinti a nyelvével, ahogy kitépi Gojo kezéből az üveget.
– Bátor dolog azt feltételezni, hogy fizettünk érte – vigyorog Geto a kezét nyújtva Shokónak, hogy a sajátjával olvassza fel a lány dermedten vöröslő ujjait.
Shokóval bajtársak, cinkosok, ketten vannak a világ ellen, amikor Satorunak éppen más dolga van. És Suguru Shokónak bújt elő először. Csak Shokónak bújt elő eddig.
Dohányoztak éppen, amikor Getóból az ujjait tördelve kibucskáztak a szavak végigperzselve a torkát és a szemeit, de a lány csak hosszan hallgatott, aztán megkínálta még egy szállal. És másfél évvel később, mintha csak az időjárásról csevegne, rákérdezett, hogy bele van-e zúgva Satoruba.
Szóval most ketten őrzik ezt a titkot, mert Gojo hetero, vak és Geto legjobb barátja. Még mindig jobb, ha barátok, mintha nem beszélnének soha többet valami hülyeség miatt…
– Amanai azt írja, csak akkor jön ha normálisak leszünk – mondja Gojo belülről rágva a száját, ahogy a napszemüvege alól figyeli a telefonja kijelzőjét és szinte azonnal gépelni kezd. – Szerintem rád gondol, Suguru.
– Utahime mikorra ér ide és hova menjünk elé? – kérdezi most már egészen Getoba kapaszkodva Shoko még mielőtt a fiúnak ideje lenne visszavágni.
– Nem hívtam.
– Satoru és a nagy egója – csóválja a fejét Suguru, aztán felé lengeti az elemelt borosüveget. – Akkor nyisd ki. Dugós.
×××
Geto többször alszik Gojonál, mint fordítva és ennek egyáltalán nincs köze sem a memóriahabos, ezüstszálas matracnak, sem a tizennégy funkciós zuhanynak. Inkább csak ahhoz, hogy általában nem ér vissza időben a kollégiumba és nem lenne hova mennie. Shokoéknál nincs hely és a szülei egyértelműen félreértenék akkor is, ha a lány szerint egyáltalán nem probléma.
Most enyhe fejfájással, kócosan és gyűrötten ébred Gojo mellett, aki tengeri csillag pózban terül szét, a combja a combján fekszik, az ujjai Geto hajában és az igazat megvallva messze nem ez az első, hogy a barátja ébredése előtt ki kell surrannia a mosdóba. A reggeli merevedése fájdalmasan lüktet, túlérzékeny és ha nem fekete alsót viselne, biztosan nyomot hagyna. Lehunyja a szemeit, mélyeket lélegzik, de a szoba Satoru édes, fás illatát őrzi, ami a bőre alá kúszva forróságot lobbant az ágyékában.
Nem fog a barátja ágyában maszturbálni.
A lehajtott vécédeszkán ücsörgi ki végül. A piercingjeit harapdálja és híreket görget a telefonján. Korábban hideg vizet locsolt az arcába; a zuhanyzás szóba sem jöhet, mert se váltóruhája, se kifogása és az egész annyira… kétségbeejtően siralmas.
Satoru a legjobb barátja.
Mélyet sóhajt, előre görnyed aztán hátradől, hátraveti a fejét és tehetetlenül mar a combjába. Miért pont Gojo? Lehetne bármelyik másik srác a suliból vagy valamelyik buliból…
Kezdetben elmondhatná Satorunak, hogy meleg, megbízhatna benne, hogy legalább a legjobb barátját nem fogja utálni, nem fog undorodni tőle vagy hazudni neki. Gojo Satoru egy született seggfej, ha emiatt összevesznének azt még tudná kezelni, ha azt mondaná, minden rendben, de megszűnne a közvetlensége és elkezdene kifogásokat gyártani, azt képtelen lenne elviselni.
Feloldja a telefonját és előhívja a legutóbbi beszélgetését Shokóval. Utoljára egy miffy gifet kapott a lánytól, amikor megígérte neki, hogy megcsinálja a haját mielőtt szórakozni indulnak. Vontatottan, megrágva a gondolatait gépel, végül csak annyit küld, hogy beszélniük kell. Shoko összekoccanó söröskorsó emojit küld, aztán Suguru telefonja fel is vibrál. A hozzátartozó monoton búgás visszhangzik a tágas fürdőszobában, Geto egy kósza pillanatra biztos benne, hogy Satoru felriadt rá, szóval kapkodva veszi fel.
– Nem úgy értettem, hogy most. Személyesen – súgja az ajtót mustrálva.
– Úristen, ismerem ezt a hangot. Gojoról van szó, ugye? – kérdezi kapkodva. Suguru tisztán hallja ahogy a gyújtóját kattogtatja.
Hosszan szívja be a levegőt és tüdőszaggatóan sokáig tartja bent. A nyelvével lökdösi a piercingjét és újra átveszi, mit is szeretne tulajdonképpen. Közben a vonal másik végéről közlekedés és kiabálás zajai szűrődnek át.
– El akarom mondani neki – böki ki végül.
– De?
Shoko túl jól ismeri és túl régóta.
– De ismered Satorut – sóhajtja elkínzottan a kisujja körmét rágva. – Mond valami szar viccet arról, hogy neki mindegy amíg nem mozdulok rá, vagy arról, hogy reméli, szerintem is baromi szexi, de no homo és bemosok neki eggyet… nem tudom…
Shoko tompa nevetése igazi vidámságot tükröz és semmi gúnyolódást, aztán füttyszó hallatszik és Shoko valószínűleg eltartja magától a telefont amikor válaszol rá. Geto szeretné megkérdezni, hogy odamenjen-e, hogy legyen-e telefonon keresztül a kamubarátja, de az ajtó túloldalán valami gyanúsan koppan és Suguru egészen megfeledkezik Shokoról.
– Suguru! – kiáltja álmosan Satoru, hangosan ásítva koppant kettőt az ajtón. – Minden rendben? Legalább húsz perce bent vagy.
Oh, bassza meg. Sokkal kevesebbnek tűnt, átkozza magát, amiért legalább nem nyitotta meg a csapot, mert így fogalma sincs, Gojo mennyit hallott az egészből. Nagyot nyel és kinyomja a hívást, majd elmagyarázza Shokónak később, most a saját ölére bámul, hogy felmérje a károkat. A merevedése mostanra egészen lelohadt, vállalható, főleg ha újra megmossa az arcát.
– Persze, mindjárt megyek!
Rámarkol a telefonjára, vizet fröcsköl az arcába miután megmossa a kezét és a saját karikás, fáradt szemeibe bámul, mikor kivágódik az ajtó. Geto megugrik, haj tapad a szemébe és a nyelvére harap, ahogy odakapja a fejét. Gojo az, alsónadrágban és világos pólóban, kócosan. A szeme sarkába csipa ragadt, de így is őrjítően vonzó. És valószínűleg tudja is magáról.
– Bocs, azt hittem, bepisilek – mondja a vécéhez trappolva, hogy bármiféle zavar vagy hezitálás nélkül lejjebb tolja a gatyáját, miközben Suguru vöröslő fülekkel kapja fel az egyetlen fogkefét és nyom rá fogkrémet. – Megígértem Nanaminak, hogy elmegyek vele a Kinokuniyába. Jössz?
– Úgy érted, ráerőszakoltad magad Kentóra? – kérdezi Suguru fogkefével a szájában.
– Sosem tennék ilyet! – kiabálja túl a víztartályt Satoru. Visszaigazítja magát és a mosdókagylóhoz lép Suguru mellé. – Ki tudja, lehet, találok valamit. Vagy megint ott lesz az a dögös eladólány, akit Utahime említett.
Geto nem akar rámutatni, hogy ha Utahime említette akkor Satorunak valószínűleg semmi esélye és valahol mindig van abban valami szórakoztató, ha egy lány letöri Gojo mérhetetlenül nagy szarvát. Persze, ha komolyra fordulna a dolog, nyilván támogatná és örülne neki. Mert ha a saját szíve szilánkosra is törik, Satoru boldogságáért megérné.
– Éppenséggel megígértem a lányoknak, hogy–
– Istenem, Suguru, lóghatsz néha a férfitársaiddal is. Ha túl sok időt töltesz Utahimével, még a végén puncid nő. Az a csaj egy boszorkány – fintorogja Gojo, aztán jelentőségteljesen végigméri a barátja tükörképét és gyanakvóan hunyorog. – Suguru…
– Satoru? – kérdezi ártatlanul a hűvös, mentolos hab mögül.
– Az az én fogkefém? Add vissza!
Megjátszott sértettséggel tépi ki az ujjai közül a fogkefét, fehér hab fröccsen a pólójára, a tükörre és a mosdókagylóra, de mielőtt Suguru bármit reagálhatna, Satoru már a szájába is tömi az eszközt.
– Undorító vagy.
×××
– Úgy döntöttem, közgázra megyek – jegyzi meg Nanami az egyik életrajzi kötetet lapozgatva.
Suguru egy gyereknevelési tanácsokról szóló könyv sarkát morzsolgatja, miközben a piercingjét szopogatva a szeme sarkából figyeli Gojót, aki az asztalra görnyedve flörtöl az eladólánnyal. Láthatóan sikeresen, mert a lány a copfját csavargatva, rózsaszín arccal kuncog azon, amit Satoru magyaráz. Hát, jó nekik. Sóhajtva hümmög Nanaminak, nem igazán akar arról beszélni, hogy mit kezd az életével, mert fogalma sincs róla. Szeretne embereken segíteni, de sem az anyagi háttere nincs nívósabb egyetemre jelentkezni, sem ereje.
Szeretné jobb hellyé tenni a világot, de azt is, ha neki és a magafajtáknak is lenne benne hely. Egy homofóbia nélküli világ igazán jó lenne, de nem lenne hely benne a szüleinek és talán Satorunak sem, márpedig ez a lehetőség megrémíti.
– Nanami – kezdi lassan, megrágva a szótagokat, még mindig ugyanazt a könyvet babrálva. Tudja, hogy Nanamiban megbízhat, sosem ítélkezne fölötte azért amilyen, hogy valahol hasonló cipőben járnak, ezért Nanami megérti és nem mondja el senkinek, főleg nem Gojónak.
– Minden rendben? Mintha fogytál volna. – A fiú végigméri és a karjára fektetve a könyvet újabb kincsek után kutat. – Tudom, hogy Gojo néha messzire megy a vicceivel és fárasztó is…
Mindketten az említett felé kapják a pillantásukat, aki most már egy tollat pörget az ujjai között, ahogy a napszemüvege alól szór bókokat és fényezi magát egyszerre. Több mint valószínű, hogy tíz perc alatt meglesz neki a lány száma.
– Azt tudom kezelni – legyint rá, és egy másik könyv felé nyúl, de végül nem veszi le a polcról. – Haibara és te…
– Ha a kérdésed bármilyen formában is negatív felhangú, meg kell kérnelek, hogy ne tedd fel – szakítja félbe, és a pillantása elhidegül, az egész testtartása olyan elutasítóvá válik amilyennel Geto sosem akar találkozni. Idegenektől sem, a barátaitól pedig egyenesen rosszul esik, akkor is, ha Nanami szemében most jelenleg ő a homofób köcsög, aki olyan ízléstelen kérdéseket tesz fel, amitől bárkit elöntene a szekunder szégyen.
– Nem, nem, nem! – hárít azonnal, és lerántja a könyvet, ami hangosan puffan a szőnyegen. Mindketten a fedlapot bámulják és Suguru a hátán érzi a lány és Suguru tekintetét, szóval lazának szántan odaint nekik és felkapja a kötetet.
Nanami türelmesen pislog rá, a mellkasára simítja a kötetet, amit választott korábban, de feszülő állal várja, hogy Geto folytassa. Suguru idegesen húzza végig a nyelvét a piercingjein, a füle mögé simít egy láthatatlan hajszálat, ahogy egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát. Nem egy könyvesboltban tervezte ezt a beszélgetést, de Nanami elfoglalt ember, neki pedig ki kell adnia magából mielőtt végérvényesen kicsúszik alóla az élete. Szóval most vagy soha.
– Te és Haibara… – kezdi újra, jóval halkanban, hogy csak ők hallják. – Honnan tudtad, hogy érdekled?
– Figyelj, ha el akarsz hívni egy lányt, abban nem biztos, hogy én vagyok az embered, de… rendes srác vagy, Geto. Ha önmagad adod, nem lesz probléma, csak ne hallgass arra a félkegyelműre. Vagy várj, az a legjobb, ha el se mondod neki.
Suguru kezdi úgy érezni, hogy Nanami meg sem próbálja érteni a dolgokat. Annyi ember közül neki nem kellene heteronormatívnak lennie, de nyilván ront az esélyein, hogy Satoru legjobb barátja.
– Úgy értem, honnan tudtad, hogy nem küld el a francba? Elég sokat beszélt csajokról nekem is meg minden.
– Ő hívott el engem – vonja meg a vállát Nanami, mintha valami teljesen nyilvánvalót mondana.
És Geto megérti. Haibara golden retriever energiája tapintható, közvetlen, szereti az embereket és nem riasztja meg semmi, még egy olyan szőke, kétajtós, mogorva szekrény sem, mint Nanami Kento.
Hogy is hihette egy percig is, hogy Nanami kezdeményezett, amikor a bulikra is Haibarának kell elrángatnia, ahogy minden közös programra is.
– Geto, ha tényleg így érzel, el kellene mondanod neki – szólal meg újra és mielőtt Sugurunak akár csak esélye is lenne játszani a hülyét, Nanami tekintete Gojóra villan. Csak futólag, rögtön vissza is tér hozzá, de a gesztus egyértelmű. – Nem miatta, miattad. Többet érdemelsz annál, hogy Gojo Satoru miatt szorongj.
Észre sem veszi, hogy a körmét rágja, csak mikor hangosan csattan a fogai alatt. Nem mer Nanami szemébe nézni, lecsupaszítva érzi magát, esetlennek és tehetetlennek. Mintha a saját szülei előtt állna és nem valaki előtt, aki fiatalabb nála és másfél éve előbújt mindenki előtt.
– Nem akarom, hogy ne legyen többet a barátom.
– Gojo nem homfób. Egy született seggfej és fogalmam sincs, miért magyarázom ezt éppen neked, de ha valami, hát nem homofób.
Satoru az ő legjobb barátja, persze, hogy tudja róla, amikor Nanami és Haibara bejelentették, hogy együtt vannak, és ők kettesben beszéltek róla, mert persze, hogy beszéltek róla, Satoru csillogó szemekkel, őszinte, gyermeteg lelkesedéssel és örömmel vallotta meg, mennyire boldog miattuk és mennyire megérdemlik ezt most mindketten. Akkor rákérdezett a dologra, de Geto nem él álomvilágban, a dolog bármikor megfordulhat, ha saját magáról van szó.
– Tudom – nyeldekli szinte égő, szúró szemekkel. – Tudom… csak…
– Suguru! – Gojo hátulról zúdul a nyakába, átkarolja a vállát és egy könyvjelzővel lapogatja meg az arcát. A kézfején elmaszatolódott a telefonszám. – Találtatok valamit? Nanamin, hol hagytad a fiúdat?
– Társasokat válogat.
Satoru elerszti Getót, a napszemüvege alól pillant Nanamira, aki biztatóan állja, aztán csettint a nyelvével és hirtelen mozdulattal kapja ki a kezéből az életrajzi könyvet. Nem szakítja meg a szemkontaktust ahogy felcsapja és belelapoz, még a hüvelykujjára is rányal.
– És máris rárepülsz Sugurura, ejjejjejj – csóválja a fejét. – Azt hittem, a kiskutyás az eseted.
– Csak kussolj!
– Naaa! Szabad így beszélni az idősebbel?
– Talán viselkedj úgy.
– Ki fognak tiltani minket innen is – sóhajtja lemondó beletörődéssel Suguru, mire Gojo ráemeli a pilllantását. Jelentősségteljesen. Aztán vállat von és elcsörtet Nanami könyvével a kezében, amit csak az utcán ad vissza neki újra. Nem mond semmit, már csak büszkeségből sem és Geto mellkasát elönti valami kankalinillatú, csiklandós érzés, amit nem is akar igazán érteni, csak bele akar süllyedni, lebegni a felszínén és soha el nem engedni.
×××
Shoko azt állította, tud egy jó bárt Shinjukuban, aztán meglépett. Az egyik pillanatban még Gojóval táncolt, a másikban már hűlt helye maradt és Geto valahol egészen biztos benne, hogy az ördögi tervének a része, amivel ráveszi őket, hogy beszéljenek végre.
A gyomrát marja az égetett szesz, melege van és már nem annyira magabiztos a mozgáskoordinációja, de az embertömeg és a zene ellenére képes elmutogatni Satorunak, hogy friss levegőre és egy szál cigire van szüksége. Hogy azzal, hogy egy kicsit eltűnik, nem hagyja magára és nem lesz egyedül.
Persze követi az épület tetőteraszára, ahol nincsenek egyedül, Tokióban sehol nem lehetnek egyedül, a kiépített padok egyikén egy pár csókolózik, többen iszogatnak, miközben beszélgetve próbálnak kijózanodni az előző körök hatása alól.
És néhányan, mint Suguru is, a biztonsági rács mellett dohányoznak. Az ég felé fújja a savanykeserű füstöt, lepöccinti a hamut és a szélesen vigyorgó Satorut figyeli, aki zsebre dugott kezekkel, hetykén közeledik felé. Teljesen józanul, amiért Geto irigy lenne rá, ha a biztonsági feles nélkül amúgy nem zabálná fel a szorongás attól, amire készül.
– Kockára fagyok – didergi vigyorogva Gojo.
A szemüvege lencséjéről visszaverődnek Shinjuku fényei, a terőterasz lámpái és egészen olyanok, mint a mesterséges csillagok egy feneketlen fekete üvegégen. Vagy csak Suguru részeg.
– Meleg vagyok – bukik ki belőle.
Kétségbeesettnek és remegősnek érzi a hangját, a torka száraz és a lassan hamvadó csikket forgatja, mert nem mer Satorura nézni. Mégis muszáj látnia, tudnia kell, a részese akar lenni…
Gojo arckifejezése változatlan, a szemei kiismerhetetlenül ragyognak, aztán mosolyra rándul a szája, csak úgy féloldalasan, a gödröcskéje néma vértanúja Geto becsületének kínhalálának, de legalább kimondta, már nem lehet visszacsinálni és a világ hirtelen valahogy egy sokkal könnyebb hellyé változott.
– Tök jó, de most innod kellene egy kis vizet. Vagy kávét – hadarja, ahogy kinyúlva lepöcköl néhány láthatatlan szöszpamacsot Suguru pulcsijáról. – Gyümölcslé?
– Nem vagyok részeg.
– Másfél utcányira van egy KFC.
– Nem vagyok…
– Tudom, de én éhes vagyok – legyint rá miközben a telefonján pötyög valamit. – Sosem fogom megérteni, hogy nem fagysz meg.
– Fűt az alkohol – vonja meg a vállát Suguru, aztán a betonpárkányon dörzsöli el a cigit. Az utolsó slukkot Gojo arcába fújja azért. – Mondanám, hogy próbáld ki, de könyörgöm, sose igyál.
– Megígérhetem – hagyja rá, és Suguruba karol, de valójában inkább ő vezeti magukat a bejárat felé.
A falhoz lapulva, lehetőleg mindenkit elkerülve száguldanak le a lépcsőn, Geto fel is rúg néhány magára hagyott söröspoharat.
Az utcán legalább a szél nem fúj annyira és Gojo még utoljára a telefonjára hunyorog mielőtt a zsebébe csúsztatja és magával húzza Sugurut. Az ujjai az alkarjába marnak, a könyöke a könyökhajlatába feszül és most, hogy már csak egyetlen titka maradt, Geto szeretne közelebb törleszkedni, a testmelegébe és az illatába bugyolálni magát és tudja, hogy később foghatná az alkoholra, hogy Satoru talán fel sem hozná később a dolgot… vagy de, mert most már tudja, most már semmi sem olyan, mint volt.
– Nem lesz hely – mutat rá végül, ahogy előbukkannak a piros-fehér neonok.
– Csinálunk – vágja rá azonnal, de Suguru megfeszül a karja alatt, szóval megtorpan, a keze a kézfejére siklik. – Ugye nem fogsz okádni?
– Miért kell mindig így fogalmaznod? – nyögi Geto és megtorpan a fák jótékony takarásában. Gojo arcát csak Sunders ezredes neon arcképe világítja meg, a sápadt fény lecsorog a platinaszőke haján és a tökéletes bőrére tapad. – Mondani akarok valamit.
– Míg rendelünk elmondhatod – mondja Gojo, és próbálja a bejárat felé húzni, sikertelenül. Geto gyomrát megüli a forró használt olaj- és műanyag ízfokozószag, már nem is éhes vagy talán egyáltalán nem is volt az csak Satoru izgatott éhsége ragadt rá is. A fiú türelmetlen értetlenséggel pislog rá, toporog és a sarkain billeg, de egyértelműen arra vár, hogy Suguru valamilyen magyarázattal kirángassa a tudatlanságból.
– De lehet, hogy utána nem akarsz majd bemenni – feleli Geto egészen halkan. Satoru testtartásába lassan kúszik bele valami pánik féle. – Én… Szerelmes vagyok beléd. Azt hiszem.
Gyengének érzi a lábait és megzuhan a gyomra a vallomás után. Szeretne Satorura nézni, választ találni a szótlanságában vagy rászólni, hogy mondjon valamit, mert a csönd jelenleg a legrémisztőbb…
De erre nincs ideje, mert Gojo Satoru radikális, radikális módszerekkel.
Az ajkai puhák, melegek és édesek az ajkán, Suguru szemhéjjai mögött galaxisok robbannak, a gyomrában a végtelen vibrálva nyújtózik és Satoru bordáiba kapaszkodik, a jelenlétébe, mert beleszédül abban, ahogy Gojo végighúzza az ajkait az ajkán, a nyelve forró és nedves és két kézzel tartja az állát, ahogy csókolja.
Szomjasan kap utána, mikor el akar húzódni, beszívja az alsó ajkát és ráharap, forróság önti el az ölét Satoru apró hangjaitól, amik az ő bőrén csordulnak végig. Fél kézzel húzza közelebb, a másikat a tarkójára csúsztatja, a körmei az undercutját karistolják és a csókba mosolyog ahogy Satoru az övének préseli az ágyékát…
Aztán rájuk csenget egy biciklis és lángoló arccal ugranak szét. Geto csapzottnak érzi magát, az alsó ajkára szorítja a hüvelykujját, a piercingjei közé és Gojora vigyorog, akinek imádnivaló rózsaszín az arca és homályos összebújás-maszat tapad a szemüvege lencséjére. De egyáltalán nem olyannak tűnik, mint akit ez zavar. Helyette végignyal az ajkain és a kezét nyújtja Sugurunak.
– Extra sajtszószt akarok a krumplimra – jelenti ki, és összefűzi az ujjaikat. – Esküszöm, ki fogom harcolni, hogy legyen normális édesség. Semmilyen érdekes desszert nincs…
Suguru szíve verdes a mellkasában és elárasztja a boldogság ahogy Satoru komolytalan ömlengését hallgatja, mert úgy érzi, ez itt a mindenség, közvetlenül a shinjukui KFC előtt, az ujjai között.