Work Text:
-Bazz, holnap dolgozol?- szól Harry a konyhából.
Bazz egy újabb zoknit dob Harry szennyeshalmára, majd az üres szennyeszsákot a szekrényajtó tetején átdobja, hogy ott fennakadjon -Igen - szól vissza -, de csak kettőig. Reggeli műszakom lesz.
Gyors léptek hallatszanak, majd egy pillanattal később Harry a hálószobaajtó mögül hajol ki, hóbaglya a vállán. -Ron az egyik testvérével találkozik az Abszol Úton- mondja. -Ha még mindig ott leszünk, mire végeznek...
Elakad, láthatóan hezitál a kérdéssel kapcsolatban, és Bazz felhorkan -Igen, láthatjuk őket- mondja, és elvigyorodik, amikor Harry arca felragyog. -És ott maradhatunk és várhatunk, még akkor is, ha még nem végeznek. Nekem úgyis kell egy új könyv.
-Egy könyv a varázslásról?- Harry kíváncsian kérdezi, mire Bazz megforgatja a szemét.
-Tudod, az egész világ nem iskola- mondja szárazon. -Nem, a varázslóvilágban vannak elég vad regények meg elég szarság. Silbernben nem sok mindent lehetett csinálni, amikor szabadnaposok voltunk, úgyhogy azt hiszem, ez szokássá vált.
Csak egy pillanattal azután veszi észre, hogy mit mondott, de Harry szünet nélkül ráugrik a névre -Silbern? Ott éltél korábban?
Bazz habozik. Könnyű lenne igent mondani. Talán még igaz is lenne. De Harry úgy mondja, hogy „hol éltél?”, mintha az otthon szinonimája lenne, és Bazznek azóta nem volt ilyenje, mióta Yhwach meghódította az országát. És… valószínűleg nem kéne túl sokat beszélnie a Quincykről, hiszen már olyan régóta megtartotta magának, de...
-Silbern egy palota volt - mondja végül. -Én voltam… a császárnak volt egy hadserege, huszonhat parancsnokkal, és én voltam az egyikük.
Harry szeme egyszerre kitágul, és az ujjai lecsúsznak az ajtókeretről.
-Te egy hadseregben voltál?
-Tényleg ennyire meglepő?- Kérdezi Bazz, és grimaszolva dörzsöli meg egyik kezével laza haját. Már-már azt hitte, hogy ez túlságosan is nyilvánvaló. Tizenéves kora óta nem ismer mást, csak a Sternrittert, és azóta nagyon hosszú idő telt el.
Harry szünetet tart, kissé elkomorul, aztán megvonja a vállát. -Nem is tudtam, hogy a varázslóvilágban vannak hadseregek - mondja. -De a muglik világában mind... egyenruhásak és egyformák-
-Fegyelmezettek- mondja Bazz szárazon. -Biztos vagyok benne, hogy ezt a szót keresed
És a Soldat alsóbb rangjai fegyelmezettek voltak, de a Sternritterek mindannyian a rangjukat kapták a különbözőségük miatt. Hagyni, hogy azt csináljanak, amit akarnak, hosszú távon jobb volt Yhwachnak, és pokoli félelmet ébresztett, mintha mindannyian sütibe vágottan hasonlóak lettek volna.
Harry halványan, félénk vigyorra húzza a száját, aztán teljesen témát vált, és azt mondja: - Akkor küldök egy baglyot Ronnak. Köszi, Bazz!
Hedvig boldogan huhog, amikor Harry megfordul, és futva elindul a konyha felé, Bazz pedig a vállát a szekrény szélének támasztja, és megrángatja a haját, és elkomorul, amikor észreveszi, hogy elég hosszú ahhoz, hogy a szeme alá essen. Sóhajtani akar, de a torkán akad, megakad a torkán Silbern hideg csarnokainak és csillogó jéghidegségének emléke. A palota barátságtalan, barátságtalan hely volt, tele hátba támadókkal és kicsinyes hatalmi játszmákkal, és ő gyűlölte, de...
Összesen majdnem ezer év telt el ott, és Bazz körülnéz a pici lakásában, és azon tűnődik, hogyan lehetséges egyáltalán máshol élni. Emlékei a szülei házáról ködösek, gyakorlatilag a semmibe fakultak, a romokra tisztábban emlékszik, mint a belső térre. Silbern volt minden, és az alkalmi felderítő küldetések Hueco Mundóba vagy a Lélektársadalomba, sőt még az Élők Világába is- ezek csak rövid másodperceket tesznek ki ahhoz az összes időhöz képest, amit Bazz a palotában töltött.
Ezen a ponton már legalább vonakodva kellett volna megszeretnie, de... Silbern mindig is sokkal jobban illett Jugramhoz, mint Bazzhez.
Bazz megrázva magát, nagyjából becsukja a szekrényajtót, aztán megszólal: - A tiszta ruháid az ágyon vannak. Mosd meg a kezed, mielőtt megfogod.
-Rendben!- Harry visszaszól. -Köszönöm, Bazz!
Az alkalmazkodás ahhoz, hogy emberként és nem Yhwach egyik katonájaként éljek, még mindig olyan furcsa, gondolja Bazz, miközben egy pillantást vet az apró hálószobára. Ez... nyugtalanító. Mint amikor kiverik a fogát, és az a hely nyers és kicsit fájdalmas, de ugyanakkor teljesen váratlan. A harc az, amiben Bazz jó. Ehhez ért. A mosás, a tervezgetés, a biztos állás, az, hogy Harry jóllakjon, a bagoly kapjon finomságokat, és legyen elég étel a konyhában, hogy ne kelljen pirítóson élniük- Bazz nem tudja, hogy valaha is sikerül-e alkalmazkodnia.
Nagy levegőt vesz, megfordul, és megpróbálja kitalálni, mi mást kellene most még tennie. Túl sok és nem elég egyszerre - az élet elvonja a figyelmét, de ritkán eléggé. Jobban, most, hogy Harry itt van, de mégis.
London a legrosszabb értelemben is ismeretlen, és Bazz még nem rendezte át magát annyira, hogy beleférjen a határaiba. Egyszer biztosan, de... még nem.
-Harry! -Ron integetve kiált, Harry pedig visszainteget, és vigyorogva tolakszik át az utcán a fagylaltozó előtti tömegen. Bazz követ a nyomában, fél szemmel figyeli a környezetüket, de úgy tűnik, senki sem néz Harryre. Scrimgeour szavai, miszerint Harry nagy feltűnést kelt, kissé megrándítják, még akkor is, ha itt mindenki teljesen hajlamosnak tűnik arra, hogy a saját dolgával törődjön. Harry már attól is kapott néhány pillantást, hogy Vance-nél van, és Bazz nem akarja kísérteni a sorsot.
Bár nincs fenyegetés, legalábbis nem közvetlen. Csak Harry gyakorlatilag összeütközik vörös hajú barátjával, mindketten vigyorognak és nevetnek, és egy zömök, Ronnal egyforma hajú férfi éppen feláll, és szórakozottan néz. Mosolyt kínál Bazznak, mire Bazz egy görbe vigyorral viszonozza.
-Hé - mondja a férfi vidáman. -Charlie Weasley. Szóval te vagy az, aki Ginnyt a hajfestésről lázba hozta?
Bazz felhorkan, de megfogja a neki nyújtott kezet - a bal kezet, amit Charlie habozás nélkül elfogad, és ez egy apró, de Bazz tapasztalatai szerint nem mindennapi gesztus. Szinte mindig van valami kínos, de... most nem, és ezt értékeli. -Bazzard Black- - viszonozza. -Hívjatok Bazznek. És nem festett, hanem természetes.
Charlie felnevet. -Nem hiszem, hogy ez megállítaná- - ismeri el, és ahogy Harry és Ron befejezik az ölelkezésüket, integet. -Szia, Harry, örülök, hogy végre megismerhetlek. Ron egész hónapban csak rólad beszélt.
-Charlie- panaszkodik Ron, a füle hegye vörös, Harry pedig mosolyogva felnyomja az orrán a szemüvegét.
-Én is örülök a találkozásnak- - válaszolja. -Hogy van Norbert?
-Igazából eléggé biztos, hogy Norberta- - mondja Charlie könnyedén, és visszadől a helyére. A kezén mindenütt égési sebek vannak, és Bazz is vet egy pillantást rájuk, ahogy leül, kissé óvatosan. Charlie a puszta kézzel verekedők módjára izmos, a bőre olyan szeplős, hogy barnának tűnik, és úgy mozog, mintha minden mozdulatát tudatosan végezné. De nem bunyós, gondolja Bazz, mert nem tehet róla. Legalábbis nem elsősorban bunyós.
-Tessék - mondja Harrynek, előhúzza az egyenruhája zsebéből a napi borravalót, és átdobja az asztalon. -Menjetek, vegyetek magatoknak egy kis fagylaltot.
-Kérsz valamit?- Harry megkérdezi, de elveszi a pénzt, és a bolt felé pillant, már gondolatban a pult előtt járt.
Bazz felvonja a szemöldökét Charlie-ra, aki megrázza a fejét, majd így válaszol: -Nem kérek. A hollandiai incidens után még csak ránézni sem akarok a kajára.
Harry elvigyorodik, és a kifejezésben van egy árnyalatnyi huncutság, amitől az egész arca élénkebbnek tűnik. -Giselle sok átkot tud- mondja valami csodálathoz hasonló áhítattal.
Bazz egy horkantással hátradől, és megpróbálja kicsit oldani a feszültséget a vállán. Egy dolog az Emmeline's-ben lenni, a világ viszonylag zárt, olyan emberekkel, akikről Bazz eléggé biztos benne, hogy szövetségesek, de teljesen más a szabadban lenni, háttal az utcának. Látja a tömeg tükörképét az ablakban, de ettől még a foga is megcsikordul. -Igen, olyan a szája, mint egy kátránygödör. Megtanít mindenre, amit ma nem tanultál meg, mégha kérdezed.
Ron rögtön érdeklődőnek látszik, Harrybee bök, és Harry szünet nélkül a bolt felé húzza, odahajol, és olyan mély hangon beszél, hogy Bazz nem egészen érti a szavakat. Valószínűleg így a legjobb, tényleg.
-Remélem, Ron emlékszik rá, hogy anya szappannal mossa ki a száját, amint eszébe jut káromkodni - mondja Charlie szórakozottan. Kék szemei végigvillannak Bazzon, de nem időznek el a szokásos helyeken, ahol az emberek megakadnak, például a haján vagy a hiányzó karján. Ehelyett Charlie tekintete Bazz nyakláncán állapodik meg, és kissé megdönti a fejét. -Az egy kereszt, ugye? Te...?-
Bazz összezárja ujjait a Quincy-medálon, és visszacsúsztatja az inge alá. -Nem- - mondja, mert bárhogy is akarja Charlie befejezni ezt a mondatot, valószínűleg rosszul teszi. -Családi örökség, ennyi az egész.
Charlie könnyedén veszi a témaváltást, a vigyorának fényessége még csak nem is pislákol. -Igaz, a Blackek. Anya még mindig nem tudja elhinni, hogy Iola dédunokája felbukkant.
Bazz egy pillanatra meginog a dühös gyász és a szeretetteljes emlékezés között. A jó emlékek győznek, szerencsére - túl sok tapasztalata volt már a rossz emlékekkel.
-Igen- mondja, és nem tud megállni egy apró mosolyt, miközben a szüleire gondol, az anyjára az éjfekete hajzuhatagával és a szürke szemével, az apjára, aki egyenesen felemelte a lábáról, hogy nevetve körbeforgassa. Bazz talán nem sok mindenre emlékszik, de ők még megvannak neki. Még mindig megvannak neki azok a képek, és ez nem elég, amikor ők is itt lennének, ha Yhwach nem jön, de... ez elég ahhoz, ahogy a dolgok állnak. -Ő... egyszerűen nagyszerű volt.
Charlie elmosolyodik, mintha tudná, mit jelentenek ezek a szavak egy olyan valakitől, mint Bazz. -Apa el akart jönni köszönni, hiszen rokonok vagytok, meg minden, de vissza kellett mennie a Minisztériumba. Valami elemekkel kapcsolatban.
Bazz elégszer találkozott már a mugli tárgyakról alkotott varázslói nézetekkel ahhoz, hogy sejtse, nem jó dolog, hogy az elemek a Minisztériumban kötöttek ki.
-Majd később- mondja, és vet még egy pillantást Harryre és Ronra, akik még mindig a boltossal beszélgetnek. Elég biztonságos, azonban Bazz figyelme nem lankadt.
Amikor azonban visszanéz, Charlie figyelmesen figyeli őt, tekintete kicsit élesebb, mint amennyire Bazznek kényelmes. Nem szól rá semmit, csak a legközelebbi üres szék szélére támasztja a lábát, és felajánlja: -Ron mondta, hogy a közelben dolgozol?.
-Igen, Emmaline-nál- - mondja Bazz, és ismét Charlie égési sebhelyeire pillant. -Ha mugli lennél, azt mondanám, hogy hegesztő vagy, de...
Charlie vigyorog, ragyogóan és lelkesen, és felemeli a karját, mintha az egyik hosszú nyomot mutatná. -Nah, sárkányok- javítja ki. -Egy romániai rezervátumban dolgozom. Kivettem egy hetet, mielőtt elkezdődik a szaporodási szezon.
Lehet, hogy Bazz kapcsolata a tűzzel teljesen elbaszott, de a mellkasában még mindig van egy olyan csavar, mintha irigységet érezne. -Sárkányok? -ismétli meg. -Baszd meg, ez egy olyan munka, amit bárki is tud csinálni?- Mert ha Ryūjin Jakka nem tudta őt kiégetni a létezésből, valószínűleg egy sárkány sem lenne képes rá, és Bazz ereiben az izgalom villódzása kavarog, mintha elvállalná Bambietta egyik bátorságpróbáját, és tudná, hogy mi az ára, ha veszít, de mégis beleveti magát.
Charlie felnevet. -A legjobb munka- erősíti meg. -Többnyire európai fajták vannak, de van egy pár kínai gömbláng az erdőkben, és egy pár perui viperafogú a hegyekben. Ha egyszer Romániában jársz, körbevezetlek. Van egy öreg walesi zöld, aki szeret a látogatókhoz simulni, és megvakargatni a pikkelyeit…
Tekintettel arra, hogy Charlie egyértelműen kedveli a sárkányait, valószínűleg rossz néven venné Bazz azonnali reakcióját, hogy meg akarok küzdeni eggyel. Visszafogja magát, elrakja a gondolatot egy olyan napra, amikor különösen frusztrált lesz, és szuszogva lecsillapodik. -A francba, van, akinek minden szerencséje megvan.
Charlie vigyora kissé önelégült. -Igen- ért egyet. -Apa megtarthatja a minisztériumi állását. Nekem megvan a sajátom, és ez sokkal szórakoztatóbb, mint egy íróasztal mögött ülni.
Bazz nagyra értékeli Vance-t és a kedvességét, de egy kicsit ő is bosszankodik, hogy katonából pincérré vált. Vance hajlandó volt felvenni őt, amikor senki más nem akarta, tekintettel a külsejére, a személyiségére és a fogyatékosságára, de Bazz aligha akar élete végéig az étteremben maradni. És...
Leginkább meglepő, amikor erre rájön. Igazából még soha nem vette a fáradtságot, hogy ezt átgondolja, soha nem törődött vele; ez a megélhetés, és megbízható, és ez eddig elég volt. De Charlie nyilvánvalóan úgy szereti a munkáját, ahogy Bazz még soha nem érezte, és ez... talán irigylésre méltó.
Arra gondolni, hogy lehet valami más is a számára, valami, amit élvezni fog, furcsa, szinte nyugtalanító. Bazz elmozdul a székében, újra megnézi Harryt, és megáll, figyeli őt és Ront, ahogy az ablak melletti asztalnál ülnek, és a fagylaltjukba temetik magukat, és izgatottan beszélgetnek.
Egy hónappal ezelőtt Bazz soha nem gondolta volna, hogy élvezni fogja, hogy valaki függ tőle. Kinevetett volna bárkit, aki felveti, hogy bármilyen módon örökbe fogadhatna egy gyereket, és valószínűleg szétrúgta volna a seggét is a merészségért. Két évvel ezelőtt pedig megégetett volna bárkit, aki azt mondja, hogy elmenekül a Wandenreichből az emberi világba, és egy széthullott királyságot hagy maga után.
Talán, ha így nézzük, a változás jót tenne.
-Komolyan mondom - mondja Charlie, és amikor Bazz felvonja a szemöldökét, hozzáteszi: - Arról, hogy látogassátok meg a rezervátumot. Harrynek is jól esne, ebben biztos vagyok.
-Úgy lesz,- mondja Bazz, és komolyan gondolja. -de talán nem idén.
-Amikor csak szeretnétek. Nem tervezem, hogy elmegyek- ígéri Charlie könnyedén. Szünetet tart, tekintete átvándorol Ronra és Harryre, majd tétlenül azt mondja: -Apa azt mondta, hogy a minisztériumban olyan pletykák keringenek, hogy Sirius Black ügyét újraindítják.
Bazz nem hagyja magát megfeszíteni, igyekszik nem megrándulni. -Valóban?- kérdezi röviden.
Charlie szórakozott pillantást vet rá, de nem erőlteti. -Úgy tűnik- mondja vidáman. -Csak azért voltam ott, hogy ellenőrizzem egy panaszomat. A sárkányokról, amiket a bankban tartanak.
Bazz pislog, és végigpillant az utcán a Gringotts magasodó fehér márványa felé. -Úgy érted, a föld alatt?- - kérdezi, és a homlokát ráncolja, mert az nem lehet sok helyiség. Nem lehet túl biztonságos sem - Bazz tudja, milyen érzés láncon tartott kutyának lenni, és talán ostobaság, hogy magát egy sárkányhoz, a goblinokat pedig Yhwachhoz hasonlítja, de ez automatikus.
-Igen - mondja Charlie elégedetlenül. -Még nincsenek sárkányvédelmi törvények, úgyhogy nem hajlandóak semmit sem tenni, de én folyamatosan próbálkozom.
Tényleg szereti a sárkányokat, gondolja Bazz, miközben figyeli őt. Ez... érdekes. -Egy ember nem változtathat meg semmit- mondja azonban, mert ha az élete egyáltalán valamit bebizonyított, akkor az ez.
Charlie felnevet, melegen és őszintén szórakozottan. -Nem csak én vagyok az. Egy csomóan közülünk, sárkányőrök közül, mindig ezt csináljuk, amikor a Minisztérium közelében vagyunk. És lehet, hogy egy ember nem tud semmit sem megváltoztatni, de ha néhányan összefognak, akkor jó esélyük van, nem?
Ahogy Kurosakinak, Ishidának és a barátaiknak sikerült elintézniük Yhwachot, gondolja Bazz, és csak egy kicsit kesereg. Ő és Jugram azt tervezték.
Nos. Bazz tervezte, és Jugram vele tartott, egészen addig, amíg Yhwach azt nem mondta neki, hogy ő különleges, és azonnal otthagyta Bazz-t a vérző porban.
Bár nem is olyan szörnyű dolog, amire emlékeztetni kell. Valamikor régen Bazz tudta, hogyan kell együttműködni az emberekkel, tudta, hogyan kell támaszkodni valakire saját magán kívül. Az ezer év, amit majdnem-ellenségek vettek körül, megváltoztatta ezt, de... talán ez az, amit vissza tud szerezni.
-Melyek az európai fajták?- kérdezi Bazz ahelyett, hogy elidőzne a gondolaton. -Én csak a kínai gömblángot ismerem.
Charlie felragyog, és előveszi a pálcáját. Egy suhintással tucatnyi kis figurát hív elő az asztallapon, sárkányokat, amelyek felemelik és csapkodnak a szárnyaikkal, és üvöltöznek egymásra, és Bazz előrehajol, hogy jobban megnézhesse. Lehet, hogy halványan szkeptikusan áll az egész varázslóvilághoz, de a varázslás még mindig elég menő.
-Ez itt egy Ukrán Acélhasú - mondja Charlie, és a pálcája hegyével odaböki, mire az megfordul, és egy olyan tűzfolyamot lehel ki, amiről Bazz már látja, hogy nem egészen valódi. -Valószínűleg egy tucatnyi van belőlük, és ezek a legnagyobb sárkányok. Kellemetlenek, amikor dühösek, de olyanok, mint a nagymacskák, esküszöm...
Hát... Bazz biztosan töltött már rosszabb délutánokat is.
Bazz óvatosan, halkan behúzza Harry ajtaját, és figyeli az ágyon fekvő púpot, hátha mozdulásra utaló jeleket észlel. Szerencsére nincs, és Bazz becsukja az ajtót, majd hátralép. Telefonálnia kell, és bár idegességként, zord várakozásként kavarog a gyomrában, mégis megteszi. Harrynek azonban nem kell, hogy felébredjen, ha a dolgok rosszul mennek, és ha nagyon rosszul mennek, Bazznek elég ideje kell legyen arra, hogy kivigye a lakásból, és biztonságos helyre vigye őket. Talán Emmeline-hez, vagy Giselle lakásához; a lány gúnyolódna rajta, de ha arra kerülne a sor, vigyázna Harryre.
Felveszi a telefont, egy pillanatig mérlegel, aztán összeszorítja a fogát, és beüti a számot, amit már több mint egy éve az emlékezetében őrzött. Csak a biztonság kedvéért, gondolta mindig is, és ez közel sem olyan körülmények között történt, mint amilyeneket elképzelt, de ez legalább olyan jó ok, mint bármi más.
Japánban reggel hét óra után van, korán, de remélhetőleg nem túl korán. Bazz nem egészen tartja vissza a lélegzetét, amikor megszólal a telefon, de közel van hozzá. Óvatosan kell fognia a telefont, nem akarja túl erősen tartani, nehogy összetörje a kagylót, de nehéz. Érzi, ahogy a feszültség végigcsúszik a gerincén, egyre szorosabbra tekeredik, és a reishi szikrája villan körülötte, ösztönösen köré csavarodik, ahogy...
-Helló!- szólal meg egy obszcén vidám hang, és Bazz grimaszol, mielőtt megállhatná. Az egyik Különleges Háborús Erő felhívása hirtelen tízszer idiótábbnak tűnik, mint amilyen idiótának eddig is tűnt.
-Urahara- mondja röviden, még akkor is, amikor azon gondolkodik, vajon megúszhatja-e, hogy most azonnal letegye a telefont.
Csend a másik végén, megdöbbent és feszült. Aztán Urahara kuncogva felajánlja: -Quincy. Abarai hadnagy eléggé kétségbeesetten kereste magát azután...
Bazz lehunyja a szemét, nem egészen biztos benne, hogy ezt tudni akarja. Renji az egyik jobb shinigami volt, és a divatérzéke legalább jó volt, de - ellenségek voltak.
-Úgy gondoltam, hogy a túlélési esélyeim megnőnek, ha némi távolságot teszek magam és a Seireitei közé- - mondja durván. -Nem volt sok vesztegetni való időm.
-Gondolom, nem- - mondja Urahara, és szórakozottnak tűnik. -És mégis engem hívsz, amikor tisztában kell lenned a Soul Society-vel való megújult kapcsolatommal.
-Igen, tisztában vagyok vele- mondja Bazz szárazon. -Nem véletlenül voltál a Különleges Háborús Hatalmak egyike. De nem a Soul Society miatt hívlak.
-Nem, nem hiszem, hogy így van- mondja Urahara könnyedén és szinte kötekedve. -Kivel kapcsolhatlak össze, Sternritter H?
A háttérben egy hang hallatszik, meglepetés és követelés hallatszódik azonnal, de Bazz nem vesz róla tudomást. -Csak Bazz-B- mondja. -Már nincs olyan Sternritter, aminek a része lehetnék, és nem igazán akarom azt a szart visszakapni.
Könnyed, légies nevetés. -Jó választás, jó választás. De valamit mégis akarsz, ugye?
Bazz belélegzik, kifújja a levegőt. Megmarkolja a telefont, és megkérdezi: -Még mindig jóban vagy azokkal az arrancarokkal a háborúból?
A döbbent csend szinte kielégítő. Bazz egészen biztos benne, hogy nem sok embernek sikerül Urahara Kisukét meglepnie.
-Azt hiszem, át tudnék adni egy üzenetet, ha szükséges- - mondja végül Urahara, és egy kattanás hallatszik, mintha körömmel kopogtatnának a telefonon. -Bár úgy érzem, figyelmeztetnem kell téged, Bazz-B, hogy Ichigo is meglehetősen kedveli őket, úgyhogy ha ez egy bosszúküldetés, akkor talán érdemes lenne átgondolnod a céljaidat.
Bazz bosszús hangot ad ki a vonal felett. -Nem akarok vadászni rájuk- csattan fel. -Azt akarom, hogy segítsenek nekem tönkretenni néhány elbaszott szart, és szétrúgni néhány lélekrabló szörnyszülött seggét.
Urahara felnevet, fényesen és meglepetten.
-Nos- mondja, és a szóban van valami szentségtelen szórakozás. -Azt hiszem, pontosan tudom, ki lesz a legnagyobb segítségedre. Vannak koordinátáid, hogy hová küldhetem őket?
A háttérben újabb magyarázatot követelnek, de mind Urahara, mind Bazz figyelmen kívül hagyják.
-Igen- mondja Bazz. -London. Peckham. Küldd őket valami félreeső helyre, én pedig felveszem őket.
Könnyed hümmögés hallatszik, elgondolkodó és számító.
-Adj három órát- mondja Urahara. -Aztán jelentkezem a helyszínnel és az időponttal.
Bazz kifújja a levegőt, a tenyere sarkát a homlokához dörzsöli. -Köszönöm- mondja durcásan. -Tartozom neked.
-Majd feljegyzem- mondja Urahara vidáman, és leteszi a telefont.