Work Text:
"Olyan ország, ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol, mint a többség, senkit nem bélyegeznek meg azért, ha mást és máshogyan szeret, mint a többség"
Hangzott el a beszédében. Márknak kis híján könnyek gyűltek a szemébe. Mégsem sírhatja el magát a győzelmi beszéd közben… Fapofa, csak bólogass, szorítsd össze az állkapcsod. De mégis, olyan jó volt végre kimondva is hallani. Még előző évben, a Pride kapcsán jegyezte meg egyszer Péter szinte szóról szóra ugyan ezt a mondatot, de azt leszámítva az egész pártban hallgatni kellett arról, mi lesz az LMBTQ közösséggel a választások után. Fájt hallgatni. Márk maga is tudta, hogy mennyit tud számítani néhány elejtett mondat is, de azt is tisztán látta, hogyan szedné szét a kormány őket egy pillanat alatt, ha idő előtt kitudódna.
Így hát nem csak a jövendő pártpolitikát ásta mélyen tudata alá, hanem a saját magánéletét is. Az még egy dolog, ha egy párt elfogadja a melegeket, de hogy a kormány legnagyobb kihívója (és most már megdöntője) egy meleg pár által vezetett párt lenne… Az már lehet, hogy Péterről sem pattanna le csak úgy, pedig róla aztán minden lepereg, amit csak megpróbálnak hozzávágni. Márk ránézni is alig mert, félt, hogy annyi boldogsággal és szeretettel a szemében nézne, hogy már csak azzal elárulná őket.
☆
A beszéd után Péter nekiindult, körbe-körbe kezet fogott mindenkivel a pártban, gratulált, megköszönte a résztvevők munkáját. Márk addig a színpadon maradt ünnepelni, még itta magába tömeg hangulatát. Megcsináltuk – gondolta – Én meg Péter, ketten. Meg egy kicsit mindenki más – tette hozzá gyorsan magában, mintha a gondolatait is olvasná a sajtó. Ő is nekiindult volna a köszöngető körnek, amikor az éhezők viadala tuctuc remix megihlette a mellette álló Hegedűs Zsoltot, aki úgy kezdett táncolni, mintha nem lenne holnap. Márk maga is beállt volna mellé, ha nem két bal lábbal születik, így viszont csak őszintén tudott örülni annak, hogy valakinek a párt már most ilyen boldogságot tudott okozni. Magában megfogadta, hogy onnan fogja tudni, hogy valamit jól csinál, ha valakit Zsolthoz hasonlóan ennyire boldoggá tud tenni.
☆
- Milyen érzés Magyarország első szexi miniszterelnökének lenni?
- Várjuk meg ezzel amíg kineveznek – nevette el a kérdést Péter. Márk lakása közelebb volt a rakparthoz, így a győzelmi beszéd után után oda mentek fel ketten. Az utcán ünneplők zaja még mindig beszűrődött az ablak szigetelésén keresztül. Mindketten kimerültek voltak, a két év minden fáradtsága egyszerre ülte el őket. Lámpát sem kapcsoltak, csak ledobták magukat a nappaliban a szőnyegre. Az előszobából szűrődött be némi fény és az utcalámpák világítottak elég erősen nekik. A félhomályban a másikat látták, semmi másra nem voltak kíváncsiak. Pár percig csak nézték egymást a meleg sárga fényben, a fülük még mindig zúgott a hatalmas hangzavartól. A csöndet végül megint Márk törte meg:
- És most mi lesz?
- Hogyhogy mi lesz? Mi lenne? Kormányozni fogunk. Egy picit talán majd pihenünk jövő hét végén, egyébként csak tovább előre.
- Tudod, hogy nem így értettem. Velünk mi lesz? Miniszterelnök leszel, nem randizgathatsz csak úgy egy rendezővel.
- Márkom, elfelejtesz valamit: te is képviselő lettél, nem csak én. És különben is, nem a munkád miatt választottalak, hanem mert szeretlek.
Megállt az idő egy kicsit a szobában. Az utcazaj is megszűnt, az előszobai lámpa sem világított már. Csak ketten léteztek, egymásba folyva a padlón. Nem tudták maguk sem, hol az egyikük eleje, a másik vége. Ezt még soha nem mondták ki így, egyikük sem. Márknak fordult egyet a gyomra, hirtelen eszébe jutott, hogy a nagy hajrában ki tudja mióta nem evett. Egyszerre rádöbbent, hogy mennyire régóta várta ezt a pillanatot. Örömében átölelte Pétert, kicsit túl nagy lendülettel, mindketten eldőltek, elterülve a padlón. A kezét Péter feje alá tette, nehogy megüsse magát és szinte a szájába suttogta a saját vallomását, mielőtt megcsókolta.
- Én is szeretlek, miniszterelnök úr.
☆
A választások után két nappal, késő este, Márk és Péter ketten ültek az utóbbi nappalijában a kanapén. Ez a kanapé az elmúlt két évben nagyon sokat látott; rengeteg könnyet, még több örömöt, és azt, hogyan lettek kampánytársakból lassan barátokká, majd egy végzetes napon szeretőkké, amikor az országjárásból hazaesve Márknak már nem volt se ereje se kedve visszamenni a saját lakásába.
- De Juhász Andrea honnan tudott rólunk?
- Nem tudott, mondom, össze-vissza beszélt. Próbáld meg értelmezni a második mondatát, most ki basz meg kit és ki nem? Nem tudott ő semmiről, csak indulatból mondott bármit, ami eszébe jutott.
- De mégis rátapintott. Ez- ebből balhé lesz Márkom.
- Nem lesz belőle balhé: ha nem reagálunk rá, akkor senkinek nem fog megfordulni a fejében, hogy igaza lenne, ha eszeveszett tagadásba kezdünk, akkor viszont igen.
- Tudom – Péter úgy vette a levegőt, mintha ezt a mondatot folytatta volna egy „de…”. Végül inkább sóhajtott, rájöhetett ő is, hogy ezzel kapcsolatban nincs értelme beleállni a sajtóba. – tudom. Csak aggódom. A választás előtt még nem aggódtam ennyire, pedig akkor kellett volna.
- Péter, nézz rám – Márk felé fordult és megfogta a kezeit. Addig nem folytatta a mondatát, amíg Pétert vissza nem húzta a valóságba, amíg nem érezte, hogy a tekintetével tényleg figyel, nem csak a fejét fordította felé – nem kell aggódni. Megválasztottak, nem veszi el ezt senki. Innen maximum a parlament tud kiszavazni, de kétharmadot kaptunk, úgyhogy hacsak a pártot nem sérted meg valamivel, ők sem fognak. Most már nem tud a kormány ártani neked.
- Érdekel is engem, hogy ártanak nekem. A pártot felfuttattam, amennyire tőlem telt, a magyarok sorsa most már így is az ő kezükben van, nem az enyémben. Innen, ha engem le is váltanak sem érdekel, de neked nem akarom, hogy bajod essen. Ketten vagyunk ebben a kapcsolatban, ha én zuhanok akaratlanul is rántalak magammal téged, és neked nem eshet bajod miattam.
- Nem fog Péter, ne aggódj. Nem fog. Tudok vigyázni magamra én is, és ha itt vagy velem, akkor amúgy sem tud olyan történni, amit ne hevernék ki.
Márk maga is érezte, hogy a vége túl nyálas volt kettejükhöz, bele is röhögött kicsit a mondatba. A kapcsolatuk sohasem az érzelgősségről szólt, sosem voltak egyike azoknak a pároknak, akik alig bírták levenni egymásról a kezüket. Az egész egy nagyon szoros barátságból indult és alapjaiban mindig is az maradt, azzal együtt is, hogy közben mássá, egy kicsit többé fejlődött. De Péter láthatóan nagyon maga alatt volt, arra volt szüksége, hogy valaki ott legyen vele, nem mint egy ideál, egy vélemény megtestesítőjével, hanem mint emberrel. Így Márk egyszerűen köré fonta a karjait és magához húzta.
Péter egy pillanatig úgy tűnt mintha zavarban lenne, tekintetét forgatta, mintha a saját házában is rejtett kamerákat keresne. Aztán ahogy elkezdte átjárni Márk melegsége, mintha jég olvadt volna le róla, bújt közelebb. Már nem érdekelte volna az sem, ha vennék őket, az sem, ha élő adásban nézné több tízezer ember. Végre nyugodt volt, biztonságban érezte magát Márkot ölelve. Tudta, hogy lassul pulzusa, alszik el, de félálomban még érezte, hogy Márk egy puszit ad a fejére, ahogy maga is eldől, továbbra is szorosan ölelve.
Márk úgy gondolta, nem lenne értelme mindkettőjüket felébresztve átbaktatni az ágyig, hiába fértek volna el ott kényelmesebben. A mellkasán alvó Pétert így is úgy látta, hogy kényelmesen fekszik, ő pedig gondolkodás nélkül bevállalt egy kis hátfájást a szeretője kényelméért. Ha csak így tudta visszaadni az elmúlt két év fáradhatatlan munkáját, akkor egész életében így aludt volna.