Chapter Text
Amikor életében először látta őt, Péter már akkor is nyakkendőt viselt. A csoda az lett volna, ha nem; Gergőnek meggyőződése volt, hogy a férfi morcos arccal, öltönyben, csíkos nyakkendővel a nyakában született. Elképzelhetetlen volt másképp, hiszen már a 2010-es évek elején, szegedi oktatói éveiben is ragaszkodott a formális öltözékhez, holott az ülepes gatyás, miniszoknyás fiatalok közel sem várták el, hogy így kicsípje magát a kedvükért. De az is biztos, hogy nem a kedvükért csinálta.
Ekkoriban Márki-Zay frissen települt haza Amerikából, talán a helyét sem találta olyan könnyen itthon; gondolhatta, az öltöny és a nyakkendő megadja neki a kellő magabiztosságot. Gergő először egy konferencián hallotta őt beszélni, saját maga persze politikatudományi adjunktusként éppen fikarcnyit konyított csak a marketinghez. Mégis lenyűgözte őt a férfi karizmája, ahogyan hatni tudott a hallgatóságra; már ekkor látni lehetett, hogy remek szónok, aki tökéletesen tisztában van a retorika eszköztárával. Érthetően, szenvedély nélkül beszélt ugyan, de remekül érzékelte, mikor kell szünetet tartani, vagy mikor érdemes bedobni egy-egy keresetlen viccet - legalább csak azért, hogy mindenki megint rá figyeljen.
Ez hajtja? Hogy mindenki őrá figyeljen? Bár melyik politikust nem…
Karácsony kitekintett az autó ablakán. Az emberek nem láthatták őt az elsötétített üvegen keresztül, ám ő tökéletesen látott mindenkit: a Kossuth téren a járókelők szenvtelenül sétáltak ez egyre ritkuló falombok és virágok mellett, és még csak hátra sem néztek. Hódmezővásárhely ősszel igencsak kihalt, és a Budapest nyüzsgéséhez szokott főpolgármester ezen újra és újra elcsodálkozott.
A Péterrel közös ebédjük meglehetősen feszült hangulatban telt, pedig ott még sajtósok sem voltak. Gergely végig feszengett, nagyon nehezen ment le a torkán az a tányér gulyásleves; valahogy a beszélgetésük is lapos volt, semmi fontosabb témát nem érintettek, mintha aggódniuk kellene a kíváncsi fülek miatt – pedig csak nekik foglalták le az egész éttermet. Egy száraz köszönés után mindketten a saját autójukban távoztak, és a Városháza felé vették az irányt.
A Városháza parkolójában kiszállva már nyüzsögtek a sajtósok, kamerákat toltak feléjük és őrült módon csattogtatták a masinákat; Karácsony alig várta, hogy egy perc nyugtuk lehessen. Márki-Zay ment elől, az egyik irodában már készen állt a fogadásukra egy nagy tárgyalóasztal; tetején ezüst vázában körömvirág díszelgett, a virág mellett pedig egy nagy üvegkancsó volt néhány lefordított pohárral. És volt még ott egy kupac papír is a másik oldalon. Péter kissé zilált hajjal ült le vele szemben, könyökig felhajtott fehér inge megfeszült rajta, ahogy előrehajolt vízért.
- Nem szereted a sajtósokat. – Márki-Zay nem kérdezett, megállapított. Karácsonynak egy pillanatra az az ominózus eset jutott eszébe, amikor úgy két éve (mikor mindkettőjüket megválasztották polgármesternek) a férfi nála járt Pesten, és futottak néhány kellemetlen kört azzal kapcsolatban, hogy most tegeződnek vagy magázódnak. Márki-Zay magázódós típus volt, szerette tartani a távolságot – Karácsony viszont ragaszkodott a tegezéshez. Három napba telt, mire rávette az idősebbet, hogy igyák meg a pertut. Sikerrel járt ugyan, de Péter hangja mindig jeges volt, amikor hozzá beszélt.
- Megszoktam már, de nem szeretem – vallotta be Karácsony. - Kényelmetlenül érzem magam tőlük. Mintha be akarnának bújni a bőröm alá is, csak még egy újabb szaftos pletykát előkerítsenek valahonnan.
Péter szeme gúnyosan villant egyet. Az előtte heverő iratait rendezgette látszólagos szenvtelenséggel.
- A mieinknek az az érdeke, hogy jó színben tüntessenek fel mindkettőnket. A kormányközeli sajtóst meg úgysem érdekli, mit lát vagy hall, úgyis azt írja, amit odafent parancsolnak neki.
- Igen… de csodálkozom, hogy ilyen nyugodt vagy. Téged is megtaláltak már, láttam az új reklámokat.
Márki-Zay felhorkantott, ahogy levágta az asztalra a paksamétát.
- Azt hiszed? Rám az égvilágon semmi rosszat se tudnak mondani. Liberális nem vagyok. Zöld nem vagyok. Hazudni nem szoktam, se lopni. „Statiszta”? Na, hát ettől nagyobb sértést sose vágjanak hozzám. Engem nem tudnak megfogni, az az igazság.
Ettől a pökhendi hangnemtől Gergő háta borsódzott, de nem tudott menekülni. Már csak azért sem, mert a férfi szuggesztív, sötét szeme egyenesen az ő szemébe nézett. Bár csendesen megebédeltek és kezet fogtak a kapuban a sajtósok miatt, mindketten tudták, hogy ez a nagy barátkozás csak PR fogás. Tudták, miért is tartanak most megbeszélést.
„Valakinek holnap le kell mondani hivataláról
Valakinek holnap le kell tennie végül a fegyvert… ”
Gergő arca keserédes mosolyra húzódott, ahogy eszébe jutott az a bizonyos dal az István, a király rockoperából. Kétségtelen, hogy ha a hivataláról nem is kell egyiküknek sem lemondani, kemény döntést kell meghozniuk ma. Valamelyikünk vissza fog lépni. Hiába néz rám ilyen jégcsap-tekintettel, hiába látom az arcán, hogy lenéz, gyengének tart. Mit gondol, miért jöttem idáig? Mit gondol, hogy egyszerűen csak feladom, és odadobom neki a jelölti pozíciót?
A feszültséget tapintani lehetett a levegőben, Gergő egyre inkább úgy érezte, kiszorul a levegő a tüdejéből. Hogy szabaduljon a másik tekintetétől, töltött volna magának egy kis vizet, közben azonban véletlenül lesodorta a poharat az asztalról. Hirtelen Péterrel majdnem egy időben nyúltak a pohárért; ő egy kicsit hamarabb, ennek köszönhette, hogy a férfi keze rákulcsolódott az övére. Csak a másodperc törtrészéig. Majd Karácsony úgy húzta el a kezét, mintha tűzbe nyúlt volna. Márki-Zay kihúzta magát a székben, és büszkén hátradőlt.
- Beszéljünk nyíltan. – Várt néhány másodpercet, csak a hatás kedvéért. – Nyilván tudom, hogy nem csak egy jó kis vásárhelyi gulyást szerettél volna enni ma. Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Az első fordulóban azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy az emberek bizalmát könnyen elnyerem. Jobb- és baloldaliak egyaránt szavaznak rám, ez már csak abból is kiderül, hogy bőven várakozás felett teljesítettem. – A férfi széttárta a karját. – Nincs kérdés, azt hiszem.
Karácsony nem hitt a fülének.
- Minden tisztelettel, de te sem gondolhatod komolyan, hogy most akkor szépen felállok és hazamegyek. Én kaptam a második legtöbb szavazatot Dobrev után, ne feledd! Ha valaki, én vagyok a közös nevező. Az emberek nem akarnak megint szocialista kormányzást, rendben. De amit te nyújtani tudsz…
- Amit én nyújtani tudok, az az őszinteség, átláthatóság. És a valódi keresztény-konzervatív értékek. És még mielőtt megkérdeznéd, ez nagyon különbözik a Fidesz kormányzásától. Bárki bármit is mondjon.
- Nem kétlem – emelte fel a kezét Gergő. Márki-Zay harsány, magabiztos személyiségével most is (mint mindig) uralni akarta a termet, és nehéz volt bárki másnak érvényesülni mellette. Gergő most próbálta magához ragadni az irányítást; mégsem hagyhatja, hogy ilyen könnyen legyűrjék. – De az a helyzet, hogy a szavad nem elég biztosíték. Az rendben, hogy a jobboldali szavazókat megnyerheted, de mit kezdesz a balosokkal? Ha én visszalépek, mérget vehetsz rá, hogy nem rád, hanem Klárára fognak ikszelni.
A másik férfi tekintete elsötétedett.
- Ez… fenyegetés akar lenni?
- Nem, ez józan tanács. – Gergő sóhajtott egyet, majd óvatos mozdulatokkal megtörölte a szemüvegét. – Tényleg. Tudom, milyen a viszonyod a DK-val, és te is tudod, hogy Klára nekem sem a szívem csücske. Ha annyira szeretném, nem ülnék most itt veled, hanem csak hagynám, hogy a háromszereplős második fordulóban Dobrev szépen kenterbe verjen minket.
Márki-Zay kénytelen volt ezt elismerni. Közben megeresztett egy félmosolyt.
- Olvastad az internetes folyóiratokat, ugye? A sajtó egy része kígyót-békát kiált ránk, amiért eljöttél ma hozzám, és szövetkezünk az egyetlen női jelölt ellen. Szexista, kétségbeesett politikusoknak tüntetnek fel minket.
Gergő nem tudott először mit szólni, mert csak ekkor fedezte fel, hogy egyébként Péternek meglehetősen attraktív mosolya van. Fekete hajába vegyült már jó néhány ősz hajszál, noha alig pár évvel volt idősebb a főpolgármesternél – de a mosolya széles, gondtalan volt, és ha az ember ránézett, egy olyan embert látott, akit az égvilágon semmi baj nem aggaszt. Ha voltak is problémái, sosem mutatta; talán csak a családjával osztotta meg ezeket. Mégis, Karácsony azon kapta magát, hogy kíváncsi lett arra, milyen is a férfi a kemény vezérigazgatós álarc mögött. Ő is visszateszi néha az üres ételdobozt a hűtőbe, és őt is megfeddi a felesége? Ő is fennmarad a gyerekkel éjszaka tanulni, ha szükséges?
Mindenesetre Karácsony arca elkomorodott, ahogy visszarángatta magát a valóságba.
- Nem vagyunk kétségbeesettek – magyarázta nyugodtan -, csak tudjuk, hogy mi Magyarország érdeke. Egyikünknek félre kell rántani a kormányt, vagy különben elveszünk.
Péter összefonta a karjait maga előtt. Ezután mintegy kétórás huzavona következett: Márki-Zay elővette a papírjait, és Karácsony elé tolva azokat mindenáron megpróbálta bebizonyítani, hogy az ő miniszterelnöki programja a legütőképesebb, és leginkább megvalósítható. Persze Karácsony sem a minap szállt be a ringbe, rögtön előrukkolt a saját érveivel például az előző kormány elszámoltatása, vagy az euró bevezetése kapcsán. Tiszteletreméltó volt ugyan Péter alapossága és lelkesedése, de Gergőt mindez nem nyerte meg – hiszen a világnézeti alapjuk teljesen más volt. A férfit hallgatva Gergő egyre jobban meggyőződött róla, hogy nem hagyhatja cserben a saját szavazóit. Nem hagyhatja, hogy azok egy olyan döntésre kényszerüljenek, ami helyett valószínűleg inkább leharapnák a saját kezüket.
- Így sosem fogunk megegyezni. Péter, ez nem fog menni – jelentette ki egy ponton Karácsony határozottan. – Úgy gondolom, hogy mindkettőnknek vannak jó meglátásai, egy koalíciós kormányban ennek hasznát vehetnénk. De odáig el kell jutni. És hiába győzködjük egymást, rengeteg dologban másképp vélekedünk, még ha van is, amiben egyetértünk.
Márki-Zay habozott. Aztán a szemeiben megcsillant valami ötletféle.
- És mi lenne, ha egyelőre csak ez utóbbiakat vennénk figyelembe? Mi lenne, ha… közösen indulnánk?
Karácsony rendkívül meglepődött.
- Ilyet nem lehet csinálni. A második fordulós szavazólapok holnap már állítólag mennek a nyomdába…
- Igen, de azokon nem is muszáj változtatni. Azt hiszem, egy leendő Karácsony-kormányban hajlandó lennék elfogadni egy miniszterelnök-helyettesi pozíciót. Nem is kell a tiéd mellé odaírni az én nevemet, a szavad elég. Csak ígérd meg nyilvánosan.
- De ha megígérem… akkor valóban visszalépsz? – kérdezte Karácsony döbbenten.
Márki-Zay elgondolkodva beharapta az ajkát.
- Igen, visszalépek. De ennél azért nagyobb ára van. - Mélyen a főpolgármester szemébe nézett. – Az emberek majd úgy hiszik, pozícióért cserébe mondtam le. De nekem ez nem elég. – Péter előrehajolt, hogy szavának még nagyobb nyomatékot adjon. Gergő beleborzongott, hiszen olyan közel kerültek egymáshoz, mint még soha azelőtt. Péter szeme kíváncsi és… nem, nem tévedés, vágyakozó tekintettel siklott le Gergő ajkára. - Kíváncsi vagyok, vajon mit tennél meg, hogy miniszterelnök lehess?
- Bármit – felelte Karácsony gondolkodás nélkül.
Márki-Zay szája széle hitetlenkedő mosolyra húzódott, szemöldökét kérdőn vonta fel.
- Bármit?
Amilyen mohó szemekkel a következő másodpercben Karácsonyra nézett, az már biztos lehetett a szándékaiban. Nem csak viccel. Te jó ég, nem csak viccel. A nagy keresztény-konzervatív családapa… tudhattam volna, hogy okkal hívott ide. Hogy ki akar csinálni. Testileg, mentálisan, mindenhogy.
- Na, ne nézz már ilyen ijedt szemekkel! – heccelte Márki-Zay, miközben alig észrevehetően lejjebb csúszott a székben, és lábait jobban szétterpesztette. Volt még lelkiereje arra is, hogy az ingjét kisimítsa magán. – Ez nem erőszak, Gergő. Tényleg. Ez tiszta üzlet. Ha elfogadod, elfogadod, ha nem, nem. Nekem teljesen mindegy. Megteheted, hogy kisétálsz az ajtón, a te döntésed. De te kértél valamire, és annak a valaminek ára van. Ha megfizeted, a tiéd. Másképp nem.
Karácsony szárazon nyelt egyet. Várt néhány másodpercet, a gondolatok az agyában persze nem hagyták nyugodni. Ha kisétál, minden esélyét elvesztette. Ha marad, soha többet nem tud majd tükörbe nézni. Mit válasszon? A dicsőséget, vagy a becsületet?
Gergő pár perc múltán letérdelt az asztal mellé. Térdei keményen koppantak a földön, de nem érdekelte már. Közelebb húzódott a másikhoz, és elhelyezkedett a férfi lábai között. Arca fehér volt, de rezzenéstelen. Kezei határozottan kezdték gombolni a másik nadrágját. Nem mutathatok gyengeséget. Ezt én választottam. Véghez is viszem, méghozzá úgy, hogy szemem se fog rebbenni.
Még mielőtt Gergő bármit is csinálhatott volna, Márki-Zay finoman felemelte a férfi állát, és egészen közel húzta magához. A száját kinyitotta, mintha mondani akarna valamit, de aztán be is csukta. Helyette két tenyerével Karácsony arcát közrefogta, váratlan gyöngédséggel megsimította, majd lassan, de határozottan lefelé nyomta őt, a nyitott nadrágja felé.
Gergő pedig a másik meglepetésére cseppet sem habozott.
×××
- Nem hiszem el, hogy becsaptál! – Karácsony tőle szokatlan erővel vágta be maga mögött az ajtót. Nem érdekelte az sem, ha kitörik; legendás nyugodtsága rögtön semmivé lett, amint meglátta Péter sunyi szemeit, mindig kifejezéstelen arcát. A harag lávaként tört fel belőle, szeretett volna felégetni maga körül mindent és mindenkit. Kevesen láthatták még őt így, és gyűlölte, hogy éppen Márki-Zay lesz most tanúja a dühkitörésének. De nem érdekelte már az sem, hogy a saját irodájában van. Nekirontott a férfinak, az útjába kerülő székeket és asztalokat kis híján felborította. Az eddig határozottan álldogáló Pétert a falhoz lökte, és szikrázó tekintettel hajolt hozzá közel. – Nem hiszem el… te utolsó… te utolsó…!
- Káromkodni még úgysem hallottalak.
Karácsony még erősebben falhoz szorította a másik csuklóját, de közben nem tudta nem észrevenni, hogy annak a pulzusa milyen magas. Hihetetlen, hogy az arcán mégsem látszott semmi.
- Megígérted, hogy visszalépsz – köpte Márki-Zay arcába eltorzult arccal. – Megígérted. Én hülye megtettem mindent, amire kértél… megalázkodtam előtted. Leszoptalak.
Péter még képes volt megvonni a vállát.
- Hát igen, de az cseppet sem volt megalázkodás. Te is akartad.
- Fenéket akartam!
- Ugyan már, a szemed sem rebbent. Te is élvezted. Tudom. – A férfi apró mosolyra fakadt. A mosolya csak kiszélesedett, mikor érzékelte, hogy Gergő mustráló szemekkel tekint végig rajta. – Nézd, te két dologban is tévedsz. De elmondom rögtön miben, nehogy kétségben hagyjalak. Az első az, hogy azért vagy most mérges, mert neked kell visszalépned. Pontosan tudom, hogy a hátad közepére sem kívánod a miniszterelnökséget, még ha ez benned sem tudatosult igazán eddig. Belül mélyen örülsz, hogy a közvéleménykutatások engem hoznak ki győztesnek, és én leszek az, aki megnyeri az előválasztást.
- Hallgass!
Péter sokat sejtetően felvonta a szemöldökét.
- Nem az elvesztegetett lehetőség miatt haragszol. Hanem azért, mert zavar, mennyire simán beleegyeztél a mi kis üzletünkbe múltkor. Bűntudatod van, mert jobbnak hitted magadat, mert azt hitted, képes leszel megalázkodás nélk… - Gergő egész testével nekinyomakodott a férfinak, és erőszakosan rányomta az ajkait a másikéra. Csak pár hosszú másodpercig csókolta, majd kissé elhúzódott.
Kihasználta a pillanatnyi döbbent csendet.
- Na, hát erre mégsem számított a nemzet nagy reménysége – dörmögte Karácsony kissé gúnyosan. – De legalább végre befogtad.
Péter a következő pillanatban mégis felocsúdott, és teljesen váratlanul eltaszította magától a férfit; aztán nagy elánnal ő lökte falhoz a másikat, és ő fogta le annak karjait szorosan. Ajkait rátapasztotta Gergő ajkaira, és úgy csókolta, mintha feltett célja lenne, hogy mindent szuszt kiszorítson a másikból. Egy idő múlva érezte, hogy Gergő ellenállása lazul, így elengedte annak kezeit. Két tenyerébe fogta a főpolgármester arcát, de arra azért figyelt, hogy testével olyan közel nyomuljon hozzá, hogy az mégse tudjon menekülni.
- Hmm… mi a második? – Karácsony kifulladt, lihegve hagyta, hogy a másik összeérintse a homlokukat. – A második dolog, amiről oly előszeretettel ki akartál oktatni.
Márki-Zay felnevetett.
- Most már bezzeg beszéljek, igaz? Gondolom, azóta magad is rájöttél. – Lágyan végigsimította a férfi arcvonásait; úgy, mint néhány nappal ezelőtt. De most attól eltérően tényleg mondott is valamit. Talán ugyanezt akarta közölni a múltkor is, csak nem tudta, hogy fogjon hozzá. – A második dolog, amiben tévedsz, hogy az a múltkori üzletünk a semmiből jött. Én kurva régóta… ki akartam ezt próbálni. Veled. Igyekeztem tettetni, hogy hidegen hagysz, de többé nem tudom.
- Bennem ez sosem tudatosult, bár talán nekem sem voltál teljesen… khm… közömbös – égett Gergő arca. – De attól még egy méretes fasz vagy, amiért azt hitted, becsaphatsz.
Péter kissé zavartan elhúzódott, majd igazi gentlemanhez méltóan megigazgatta rózsaszín nyakkendőjét. Azért értékelte Gergő kihívó tekintetét; sőt, titkon még biztosan örült is, hogy hallotta a mindig oly udvarias főpolgármestert káromkodni.
- Lehet. De az este hosszú, a sajtótájékoztatónk csak reggel tízkor lesz, és ha jól tudom, van itt a szomszédban egy kis társalgó meglehetősen kényelmes, nagy kanapéval… ha szeretnél bosszút állni Magyarország leendő miniszterelnökén, nem mondom, hogy tiltakozni fogok.
×××
Péntek reggel egy teljes órát késett a sajtótájékoztató.
De Márki-Zay legalább végre nem viselt nyakkendőt.