Chapter Text
A falióra mutatói negyed kilencet mutattak. A reggeli nap sugarai arany csíkokat festettek a ház padlójára, a levegőben apró porrészecskék szálltak, a kávé erőteljes illata töltötte be a konyhát. Márk a kávéjukkal bíbelődött amikor Péter belépett a helyiségbe, szőke haja kócos volt, elfeküdte álmában.
"Szegénykém majd' egész éjszaka nyűszített." kezdte Péter.
"Igen, hallottam." mondta a színész.
Péter sokszor felkelt, próbálta megnyugtatni a kicsit, hogy jobban legyen és ne féljen. A két férfi el nem tudta képzelni, mennyire nehéz lehetett az utcán a picinek és hogy vajon hogy maradt szegény életben egyáltalán. A kölyök hirtelen Márk felé rohant, majdnem felborulva a saját lábában.
"Kezdődik.. ne nézz így rám. Még mindíg nem biztos, hogy maradsz." mondta neki Radnai amint lehajolt hozzá, majd megsimogatta a fejét.
Egy órával később már az állatorvosi rendelőben ültek. A kutya Péter ölében feküdt és a kabátjának a cipzárjával játszott, Márk mellette ült és folyamatosan nézte őket.
"Izgulsz?" kérdezte Magyar halkan.
"Nem."
"Hazug."
"Ne feledd, hogy csak azért vagyunk itt, hogy megtudjuk van-e gazdája." mondta a barnahajú férfi egy gyors szemforgatás után.
Péter bólintott, ő is ezt akarta. Ugyanis bármennyire is megszerették egy este alatt a kis gézengúzt, ha valaki kereste, akkor bizony vissza kellett adniuk. Tiitokban a szőke remélte, hogy nincs a kicsinek gazdája, annyira belopta magát a szívébe. Az asszisztens végül behívta őket.
"Jó napot!"
"Jó napot! Ezt a kis szőrgombócot találtam az utcán múlt este. Szeretnénk kideríteni, hogy van-e gazdája vagy nem." mondta Péter.
Beljebb mentek a helységbe és az állatorvos feltette a kicsit az asztalra, hogy jobban megvizsgálhassa, majd megvakarta a fülei mögött finoman, mire a kutya a kezéhez dugta a fejét.
Miközben folyt a vizsgálat, az egyik asszisztens kérdezgette Péteréket, hogy hol találták a kutyust, mikor, meg egyéb általános kérdéseket. A vizsgálat után előkerült a chipolvasó és Péter alig vette magán észre, hogy lélegzetvisszatartva figyeli ami történik. Márk is megfeszült mellette. Az orvos bekapcsolta a készüléket, mire az pittyent egyet. Végigvitte az eszközt a kutya bal oldalán a nyaktájékon, majd picit lentebbre vitte, hátha a chip lecsúszott a kicsi mellkasához, de kis idő múlva csend lepte be a rendelőt. Az állatorvos újra megpróbálta. Semmi.
"Nincs benne chip." jelentette ki a doki, mire Péter szívéről hatalmas kő esett le.
"Nyakörv sem volt rajta, természetesen." mondta Radnai.
"Akkor valószínüleg kidobhatták..." mondta szomorú hangon az orvos és újból csend telepedett köréjük egy pillanatra.
"....vagy az utcán született...Viszont egészséges. Sovány de amúgy csodával határos módon semmi baja." fejezte be.
Márk lesütötte a szemét, Péter pedig megsimogatta a kutya fejét aki erre farokcsóválással jelezte elégedettségét.
"Akkor...technikai értelemben..." kezdte lassan Péter.
"Ne mondd ki." mondta Márk enyhén mosolyogva, ahogy felé fordult.
"...már örökbe fogadhatjuk." mondta a szőke és úgy nézett a barnára, mintha karácsony lenne.
"Már tegnap este tudtam, hogy ez lesz belőle..." mondta Radnai sóhajtva.
Kis idő múlva végeztek az állatorvosnál, a kutyus megkapott minden szükséges védőoltást és a kötelező chipet Péterék adataival. Ezután útjuk egy állatfelszerelés-boltba vezetett, hogy megvegyék a fontosabb dolgokat a kutyinak.
"Nem kell neki három takaró." mondta Radnai a párjának, ahogy a kisállatoknak való fekhelyek részlegénél álltak.
"De."
"Péter...ő egy kutya."
"Pici kutya!" (Írói megjegyzés: 🥹🥹🥹🥹🥹🥹 myy heartttt)
A kölyök közben diadalmasan húzott maga után egy majdnem nála nagyobb plüsspolipot. Márk ezt látva elfordult egy kicsit, annyira mosolygott.
"...ezt sem vesszük meg." mondta a színész, miután a szőke rámutatott egy apró kutyakabátra.
"Dehogynem. Azért mostanában még elég hidegek lesznek. A zöld szín amúgy is jól állna neki." vágott vissza Magyar.
Márk megforgatta a szemét.
A kutya közben leült kettejük közé a bolt közepén, elégedetten csóválva a farkát. Radnai lenézett rá.
"Valami nevet kéne adni neki."
"Van ötleted?"
A két férfi elgondolkodott egy pár másodpercre.
"Uh...Morzsa?" kérdezte Radnai egy idő után.
A szőke felhorkant.
"Borzalmasan rossz...már bocs. Szerintem egyáltalán nem illik hozzá."
Magyar leguggolt a kutya mellé.
"Te inkább...Brumi vagy."
A kicsi kutya azonnal felkapta a fejét. Márk felvonta a szemöldökét.
"Brumi?"
"Igen. Olyan mint egy kis medve, a két nagy fülét leszámítva." mondta mosolyogva a szőke.
Radnai ismét lenézett a kutyára, aki odasétált hozzá és ráfeküdt a lábfejére.
"Jó...tényleg illik hozzá."
"Köszönöm. Akkor a névadási jog nálam marad." mondta Péter és elvigyorodott.
"Egyetlen egyszer volt jó ötleted, ne szállj el magadtól." válaszolta Márk és Péter felnevetett.
"Naaa, ez gonosz volt."
A barna hajú férfi csak megrántotta a vállát, mosolyogva.
Némi idő elteltével egész sok mindent összeszedtek, ahhoz képest, hogy csak nyakörvért, hámért és pórázért, illetve kutyakajáért és tálért jöttek.
Márk éppen két fekhely között vacillált, Péter pedig az egyik eladóval beszélt, hogy melyik táp és kullancs irtó csepp lenne a legjobb választás az új kis jövevénynek.
Nemsokkal később Péter visszament hozzá.
"Szerinted melyik lenne a legjobb?"
"Ne engem kérdezz, nem én fogom használni." kezdte kaján vigyorral Péter.
Brumi eközben beleült az egyik puha szürke ágyba, majd elhelyezkedett benne.
"Na, már nem is kell, hogy törd a fejedet rajta. Kiválasztotta." kommentálta Magyar a látványt.
A következő tíz percben Brumi még szerzett három játékot, egy plüssrókát, illetve a mini zöldkabátot amivel Péter szemezett korábban és egy csomag jutifalit.
Két másik vásárló (egy fiatal pár) mosolyogva nézte a két férfit a kiskutyával.
"Jajj de kis aranyos, mióta van meg?" kérdezte a nő.
Péter és Márk egymásra néztek, majd a kutyára. Még ugyan csak egy napja ismerték a kutyust, de mégis olyan érzés volt, mintha mindig is hozzájuk tartozott volna.
"Tegnap találta párom, az utcára került szegénykém valamikor." mondta Márk, mire Péter picit meglökte a vállát.
"Inkább ő fogadott örökbe minket."
A vásárlás vége felé úgy néztek ki, mint akik egy komplett kisállatboltot akarnak hazaköltöztetni. Péternél volt az egyik szatyor, benne az ággyal meg a többi plusz holmival, illetve Brumit hozta a másik kezében. Márknál volt a kaja meg a póráz a hámmal.
"Eltudnád venni? Kezd zsibbadni a karom." mondta Péter. Brumi Márk felé nyújtózkodott, így Radnai átvette.
Brumi kényelmesen belefúrta magát Márk mellkasába.
"Ez a kutya jobban fog élni, mint mi." mondta Radnai, miután bepakoltak a csomagtartóba és beszálltak a kocsiba.
"Megérdemli."
Mire hazaértek, már sötétedett. A bejárati ajtónál Márk bénázott egy sort a kulccsal, hogy kinyissa a zárat úgy, hogy közben Brumi ki ne csússzon a kezéből.
"Segíthetnél...ahelyett, hogy bámulsz mint borjú az újkapura." morogta a barna hajú férfi Péternek.
"Nem tudok, nálam van egy csomó dolog."
"Ebből minimum hetven százalékot te vettél meg."
"Na-na."
Brumi hirtelen megnyalta Radnai állát, aki erre teljesen lefagyott. Péter csak elmosolyodott.
"Ó...véged van."
"Nem vagyok meghatódva." mondta Radnai.
"Dehogynem."
"Egyáltalán nem."
A kutya újra megnyalta. Márk lehunyta a szemét egy pillanatra.
"Jó, egy kicsit..." mondta a színész és elmosolyodott.
Végül sikerült bejutniuk a lakásba, ahol Brumi azonnal kiszabadult Márk karjából és teljes sebességgel végigrohant a nappalin.
"Nem hiszem el, hogy tegnap még ketten laktunk itt."
"Én is alig hiszem el." helyeselt Radnai, ahogy letette a cuccokat majd a kiskutyára nézett. Aztán Péterre.
"Egyébként jól áll neked ez."
"Mi?"
"Ez az egész."
Magyar pár másodpercig csak nézte párját.
"A kutyás élet?"
"...a családos."
Péter odament és átölelte Márkot. Mindketten fáradtak voltak ezután a tartalmas nap után. A lakás viszonylag csendes volt, csak a TV halk zaja hallatszott, illetve Brumi apró szuszogása.
"Fura...tegnap még fogalmam sem volt róla, hogy létezik." mondta Péter.
"Nekem sem." helyeselt Márk, ahogy lenézett a kutyára.
"De...most meg olyan, mintha mindig is itt lett volna."
Márk lassan bólintott.
"Az egész olyan gyorsan történt..."
"Igen."
Péter feléfordult teljesen.
"De..." kezdte Márk majd Magyar kérdően mosolygott rá.
"De azt hiszem, nem bánom." mondta a színész és Péter közelebb húzódott hozzá és megcsókolta. Márk ujjai finoman Péter pólójába kapaszkodtak, miközben a kanapé sarkába húzódtak, kényelmesen, otthonosan. A romantikus pillanatot végül Brumi szakította félbe. Felpattant és odaszaladt a két férfihez, majd ugatott egy párat, mire a két férfi döbbenten nézett rá.
"Nézzenek oda, megeredt a hangja mostmár."
"Igen. Nagyon aranyos... ahhoz képest, hogy milyen hangos."
Brumi erre ásított egy óriásit, aztán összegömbölyödött közöttük. Péter finoman végigsimított a sötétbarna kutya hátán.
"Kíváncsi leszek mekkorára fog nőni."
"Én is." mondta Radnai és halványan elmosolyodott.
Mindkét férfi nagyon fáradt volt ezután a mozgalmas nap után, nem volt energiájuk a hálóba menni, ezért elkészültek az alváshoz, majd visszamentek a nappaliba és elnyúltak a kanapén. Lassan mindketten álombamerültek.
-tbc-