Work Text:
Magyar Péter, Radnai Márk és a TISZA párt többi tagjai hatalmas büszkeséggel és boldogsággal néztek le a hatalmas tömegre ami a Duna partján gyűlt össze a választások eredményeinek és a TISZA kétharmados győzelmének megünneplésének alkalmából.
"Megcsináltuk." gondolta Márk és oldalra nézett Péterre. A sok hónapnyi szinte megállás nélküli munka kifizetődni látszott, Péter mosolya bearanyozta eddigi estéjét.
Márk nagyon büszke volt Péterre és az összes emberre akik ennek a korrupt rendszernek a bedöntésén munkálkodtak. Visszagondolt az alkalmakra amikor Péternek elege volt az egészből, az országjárásból, a propagandisták mocskolódásából, hogy megpróbálták ellehetetleníteni őket. Egy este különösen nehéz volt Péter számára, teljesen kivolt a fáradtságtól és a stressztől amit az egész kampány, országjárás és a Fidesz okoztak neki. Milyen jó volt, hogy ott volt Péter mellett, amikor pár alkalommal be akarta dobni a törülközőt. Bátorította, hogy ne adja fel, tartson ki, mert most megvan az alkalom arra, hogy egy jobb és szebb Magyarországot teremtsenek majd. Péternek mindig sokat jelentett Márk támogatása és megértése. Ha volt valaki aki megértheti Pétert, az az alelnök volt.
Márkot a gondolataiból Zsolt örömtáncának látványa szakította ki. Jó volt látni a jövendőbeli egészségügyi miniszter önfeledt táncát, meg ahogy ujjonganak körülöttük az emberek. A következő pillanatban Ervin kezébe adott valaki egy üveg nyitott pezsgőt és a színész győzedelmesen a közönségre spriccelte. (Írói megjegyzés: Hát...tudom, nem ez lesz életem sztorija. XDDD)
A győzelmi buli végével, miután az utolsó szem ember is elszállingózott a Batthyány térről, a szervezők és a párt tagjai nekiláttak összepakolni. Ezután a párt tagjai is hazamentek, hogy együtt, a családjaikkal is megünnepelhessék a párt győzelmét. Egyedül Márk és Péter maradtak a téren.
"Te sem tudod mit kezdj magaddal így hirtelen?" kezdte Márk és belül cringelt egyet a kérdésén, mert Magyarország (leendő) Miniszterelnöke állt előtte. Sok ember azt hiszi, hogy csak munkatársakként és barátként tekintenek egymásra de Márk tudta, hogy mindketten többet éreznek egymás iránt titokban.
"Nehéz...szavakba is alig tudtam belefoglalni a mondandómat a színpadon... euforikus érzés." nyögte ki Péter hirtelen, ahogy az alelnök szemeibe nézett. A szőke hamar rájött, hogy Márknak voltak a leggyönyörűbb csokoládé szemei amit valaha látott és Péternek be kellett vallani, jobban szerette, mint az igazi csokoládét. :))
"Igen. De az igazi munka még csak most kezdődik." válaszolta a fiatalabb férfi és sóhajtott.
"És... most hazamész?" kérdezte Péter.
"Édesanyámék nem érnek rá, mert holnap utaznak apámmal külföldre, egy pár napra kimennek Ausztriába pihenni. Már tegnap este előre megünnepeltük a győzelmünket. Előre ittunk a medve bőrére." mondta nevetve Radnai. Péter elmosolyodott. Nagyon szerette látni Márkot amikor boldog és legbelül tudta, hogy mindent elkövetne, hogy mindig boldognak lássa az alelnökét és soha többé ne kelljen szomorúnak látnia. Akkor Péter világa összeomlana...
Magyar visszaemlékezett hirtelen, amikor veszekedtek a fekete súgógép miatt, a pillanat hevében Péter átgondolatlan mondatokat mondott amikkel nagyon megbántotta Márkot. A szőke borzalmasan érezte utána magát, ahogy a fiatalabb férfi nézett rá a veszekedésüket követő napokat, a TISZA párt elnökének szíve majd' millió darabra tört. Aznap Péter majdnem elüldözte Radnait az életéből.
"Hülye súgógép..." gondolta magában.
"Értem. Üdvözlöm a szüleid. És jól tettétek, hogy előre ünnepeltetek." mondta Magyar végül.
Egy pár pillanatig csendben élvezték a hideg levegőt az arcukon. Az utcákon még az ünneplő sereg hömpölygött, nem kis hangzavart csapva. De ez őket nem zavarta, tudták, hogy ez a sok fiatal már egy jobb hazában élhet, nem muszáj elmenniük, hátrahagyva eddigi életüket. Ez részben nekik is köszönhető.
"Eljöhetnél hozzám...úgysem voltunk huzamosabb ideig kettesben." mondta Péter és észrevette magát.
"Jesszus, ez nagyon rosszul jött ki." nevette el magát Magyar.
"Semmi baj, tényleg." mondta a fiatalabb férfi mosolyogva.
A taxi lassan gördült be az utcába, ahol Péter lakott. Takaros ház volt, szép kerttel. Péter nagyon szeretett kertészkedni, régen gyerekkorában a nagymamájával együtt gondozták a növényeket és az évek elteltével a hobbijává vált a kertészkedés. A kert hátulsóbb részében állt egy nagy, magas, gyönyörő fűzfa. Kezdett hajtani és leveleket növeszteni.
Péter kinyitotta a bejárati ajtót és előre engedte Márkot.
"Érezd magad otthon." mondta az idősebb férfi és ő is bement és felkapcsolta a villanyokat.
Radnai körbenézett miután az előtérből a nappaliba sétált. A falon pár festmény foglalt helyet, a polcokon könyvek sorakoztak, szépirodalom volt többségben. A nappali közepén két fotel és egy nagy kanapé állt, előtte egy nagy tévével. A helységet betöltő meleg fény a lámpákból kellemes hangulatot varázsolt.
"Igyunk valamit még? Mihez lenne kedved?" kérdezte a konyhából Péter Márkot, aki lehuppant a kanapéra.
"Nem is tudom...egy kis édesebb bor jól lenne. Már úgyis rég ittam olyat." válaszolta Radnai.
"Rendben. Megnézem mit tehetek." mondta Péter és egy pár perc matatás után meg is találta amit keresett.
Elővett két borospoharat és félig töltötte őket majd kivitte őket a nappaliba.
"Alelnökúr, az itala előállt." mondta Péter a pincéreket imitálva, mosolyogva és átnyújtotta az egyik poharat a fiatalabb férfinek.
"Hozok egy kis rágcsát is ha szeretnél. A múltkor bevásároltam, úgyhogy van ez-az." tette hozzá.
"Oké."
Péter megint eltűnt a konyhában és előhozott egy kis tálcányi nassolnivalót, volt kréker, felvágott, egy pár szelet sajt és egy kis szőlő.
"Arra gondoltam, hogy kimehetnénk a kertbe...annyira nincs hideg és most felhőtlen az ég, szépen látszanak a csillagok is. Mit szólsz hozzá?" kérdezte Péter a mellette álló férfit.
"Rendben, menjünk."
Miután a fa alá értek, Péter leterítette a pikniktakarót amit nagy nehezen megtaláltak. Kivittek még egy plédet is, biztos ami biztos. Letették a tálcát és a poharakat a pikniktakaróra és leültek a fa alatt. Egy pár percig csak csendben ettek, néha egyet-egyet kortyolva a poharukból, élvezve egymás társaságát. Arcukat csak a hold fénye világította meg.
"Istenem...még mindíg alig tudom elhinni, hogy sikerült. Annyira szürreális az egész." törte meg a csendet kis idő múlva Márk.
"Igen...ha évekkel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy majd egyszer indulni fogok a hazai választásokon, biztos körberöhögtem volna. Annyi mindenen keresztülmentünk az elmúlt időszakban...annyiszor akartam feladni, de ti mégis kitartottatok mellettem. Jobb kollégákat és barátokat nem is kívánhatnék. " mondta Péter.
"Talán többek is vagyunk mi ketten..." gondolta utána magában.
"Azt hiszem, hogy neked köszönhetem a legtöbbet. Te valahogy mindig tudtad, hogy mire lenne szükségem, támogattál a nehéz időkben is. Örülök, hogy meg tudtál nekem bocsátani a súgógép miatt... borzalmas dolgokat mondtam, bárcsak soha nem is mondtam volna ki őket... én tényleg hálás vagyok, hogy kitartottál és kitartasz mellettem, köszönök minden eddigit." fejezte be Péter és mélyen Radnai szemeibe nézett.
Márk hirtelen nem tudott megszólalni, a gyomra összeszorult. Nem idegességtől, hanem hogy talán Péter is úgy érez iránta, ahogy ő a másik iránt. Lefeküdtek a pokrócra és kényelembe helyezkedtek.
"Nincs mit....természetes. Péter?"
"Igen?"
"Miért engem választottál?" kérdezte Radnai komolysággal a hangjában.
"Mert...amikor először megláttalak, már akkor éreztem, hogy te vagy a legtökéletesebb...minden értelemben. Értelmes, empatikus, jó értékrendű, tisztességes, őszinte, jó ember. Nem mellesleg szimpatikus és jóképű is." válaszolta Péter és észrevette, hogy Márk megfogta a kezét. Nagy szerencséjük volt, ha lehet ezt mondani, mivel nem látták egymást elpirulni. Péter érezte, ahogy Márk kezének melege lassan szétárad a sajátjában és tovább vándorol a testének többi részébe. Nagyon jó érzés volt, már hiányzott neki a fizikális érintés, mivel pár éve egyedül élt.
"Én is szeretlek." válaszolta Márk és Péter szíve kihagyott egy ütemet. Majd hirtelen csak azt vette észre, hogy Márk ajkai az övéire tapadtak. Péter óvatosan viszonozta a mozzanatot, majd szétváltak.
"Ne haragudj, csak... nem tudtam már tovább magamban tartani. Tényleg, megértem ha nem akarsz többé látni, sajnálom." mondta a fiatalabb férfi szomorú hangon.
"Ne, kérlek ne menj el...olyan rég éreztem ezt az érzést ilyen erősen bárki iránt...talán soha annyira ezelőtt mint most." mondta Péter, hangja enyhén remegett.
"...voltál már férfival?" kérdezte az alelnök.
"Még nem. De már tinédzser korom óta észrevettem, hogy tetszik mindkét nem." válaszolta a szőke.
Radnai bólintott egyet.
"És szeretnél?" tette fel a kérdést Péternek.
"Azt hiszem igen. Veled." válaszolta Magyar. Márk legszívesebben ugrált volna örömében és telekiabálta volna a világot hogy mennyire boldog.
Ezután ismét csak csendben feküdtek a fa alatt.
"Olyan ország, ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol, mint a többség, senkit nem bélyegeznek meg azért, ha mást és máshogyan szeret, mint a többség" visszhangzott a mondat mindkettejük fejében amit Péter mondott a ma esti győzelmi beszédében.
A szőke hirtelen érezte, hogy Márk közelebb húzódik és hozzábújik. Márk a mellkasára tette fejét majd egyik karjával átölelte őt. Péter szíve össze-vissza zakatolt a mellkasában, mély levegőket véve próbálta megnyugtatni saját magát. Érezte, ahogy Radnai légzése lelassul és egyre mélyebb lesz, majd végül elalszik. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy látása elhomályosul és igyekezett sűrűn elpislogni a szemeibe gyűlő könnyeket, de tudta, hiába. Lassan lefolytak az arcán, végig az állán majd nyakán. Az utolsó gondolat ami volt, mielőtt elaludt volna:
"Vajon Isten megbocsát a szexualitásom miatt?"
Másnap délben Kriszta és Anita álltak Péter kapuja és háza előtt, hogy megbeszéljék az aktuális fontosabb dolgokat a jövővel kapcsolatban.
"Jó, figyelj, már itt állunk vagy negyed órája, én már többet nem kiabálok vagy csengetek." mondta Anita, kicsit frusztráltan.
"Lehet kint van hátul a kertben. A múltkor mondta, hogy vett egy pár új virágot és ki szeretné ültetni őket a kertbe." válaszolta Kriszta.
"Akkor sem tudunk bemenni."
"De. Azt hiszem Márk odaadta nekem az egyik pótkulcsát Péterhez, amit akkor adott oda amikor mondta, hogy arra az esetre kell, ha történne valami Péterrel." mondta a másik nő és elővette a kulccsomóját és kikereste a megfelelő kulcsot.
Bementek a kertbe, majd a házba. Hamar realizálták, hogy rajtuk kívül senki sincs bent. Lementek az emeletről a nappaliba majd vissza ki a kertbe. Ezúttal természetesen hátulra vezetett az útjuk.
"Azt hiszem, megvannak." mondta Kriszta mosolyogva a mögötte sétáló Anitának. A két nő meglátta a fűzfa alatt a földön alvó elnököt és a karjaiba zárt alelnököt.
"Hát... úgy tűnik jössz nekem egy húszassal!" mondta Anita Krisztának.
"Nem hiszem el, hogy egy ilyenre fogadásra tettem fel pénzt..." mondta a másik nő sóhajtva.
"Gondoltam, hogy kedvelik egymást, de azt nem, hogy ennyire."
Egy pár pillanatig csak csendben nézték a két alvó férfit.
"Felébresszük őket?" kérdezte Anita.
"Dehogy. Hadd pihenjenek, rájuk fér." válaszolta Kriszta majd visszamentek az autókhoz és bezárták a kaput majd hazamentek.
-fin-