Chapter Text
Magyar Péter sohasem volt nagy macskás ember, mindig is inkább kutyás volt. Szerinte a macskák elég unalmasak voltak, egész nap csak lustálkodnak, alszanak vagy barangolnak, nem keresik annyira az emberek társaságát mint a kutyák. Ráadásul eléggé makacsak is. De amikor először meglátta a sötétbarna, már-már fekete színű macskát a menhelyen, minden megváltozott.
"Ő itt Márk. Elég nos...válogatós az emberek terén, nem enged akárkit a közelébe." magyarázta a szőke férfinek a menhelyen a nő.
"Tegnap például három embert utasított vissza." folytatta a nő és enyhén felnevetett.
Péter kis idő múlva a rácshoz lépett, Márk pedig odasétált majd leült és csendben meredt Péterre nagy, sárga szemeivel. Majd végül óvatosan hozzádörgölte a fejét a férfi egyik kezéhez.
"Ígéretes."
Néhány héttel később Márk már egész otthonosan mozgott Péter lakásában, volt egy megszokott fekhelye, tálkája, kedvenc része a kanapén. Péter is egészen megszokta már vele az életet, viszont néha Márk makacskodott, ami nyilván nem tetszett neki. Márk döntötte el mikor kell felkelni, melyik széken lehet ülni, és azt is, hogy Péter laptopjának a billentyűzete tökéletes fekvőhely lesz a számára.
Péter éppen a kanapén ült a nappaliban és valamit gépelt amikor a macska egy íves, kecses mozdulattal elrugaszkodott és egyenesen az ölében, pontosabban a billenytűzeten landolt.
"Márk, dolgoznom kell." mondta Péter a billentyűzeten éppencsakhogy kényelembe helyezkedő állatnak. Némi idő múlva Márk dorombolni kezdett.
"Mmm, de jó meleg ez a hely itt. Tetszik...itt maradok egy darabig."
"Na, szállj le. Majd mindjárt foglalkozom veled, ha ezt befejeztem."
"Nem, most tutujgass."
A macska hangosan nyávogott egyet.
"Oké, oké. Vettem." mondta a férfi és egy ideig csak Márkra figyelt, simogatta.
Amikor Márk Péterhez került, Péter beszerzett neki egy pár játékot, meg egyéb dolgot mint például egy csörgős egeret, egy kaparófát, meg egy futókereket amit a macskák egyedül is tudnak használni, maguknak tudják hajtani.
Márk azonban máshogy gondolta, szerinte voltak olyan dolgok, amiket nem kell egyedül csinálnia. Ilyen volt például az ajtónyitás, konzervbontás...és a futókerék hajtása is.
A futókerék egy fantasztikus találmány volt, nagy, kerek és Márk minden alkalommal egy igazi kis csúcsragadozónak gondolta magát, akárhányszor bepattant a kerékbe. Legalábbis úgy érezte volna magát, ha nem kellett volna minden erejét bevetnie, hogy gyorsabban menjen, a kereket igen nehezére esett hajtani. Magától meg nem forgott, ami Márk szemében nyilván nem volt elfogadható. Ennek kiküszöbölésében tervben volt nála egy rendszer, ami abból áll, hogy felugrik a kerékbe és addig nyávog hangosan, amíg Péter oda nem jön. Működnie kell...nem?
Egy délután Péter a nappaliban olvasott valamit a telefonján a kanapén ülve. A lakás csendes volt, túl csendes...majd egy pár perc múltán meghallotta a másik szobából jövő panaszos nyávogást. Péter odament és lehajolt a macskához, mire Márk elégedetten felemelte a farkát, üdvözlésképpen.
"Végre, hogy itt vagy."
"Itt vagyok Márkom, mit szeretnél?"
A macska szemei a gazdájára szegeződtek, egymás szemébe néztek.
"Gyere ide. Most."
"Jó, jó. Jövök már. mondta mosolyogva Magyar, s még közelebb sétált.
"Mi a baj? Mi az? Éhes vagy?"
"Neem."
"Inni szeretnél? Engedjek neked friss vizet a tálkádba?"
"Péter...koncentrálj."
"Jutifalit szeretnél?"
Márk már türelmetlenül körözött körülötte, majd egyszercsak ránézett a kerékre, majd Péterre, majd újra a kerékre.
"Ó....ó." döbbent le enyhén a szőke.
"Megint azt szeretnéd, hogy hajtsam? De ez már a második a héten..." sóhajtotta, a macskát nézve.
"El vagy kényeztetve." tette hozzá mosolyogva Péter, majd megfogta a szerkezetet és lassan hajtani kezdte.
"Nem is igaz. Csak vannak ésszerű elvárásaim." gondolta magában a macska, ahogy apró lábaival fürgén kocogott.
"Ó, igen...ez az." engedte el teljesen magát Márk.
"Sebesség, erő, elegancia. Ez vagyok én." futott tovább csillogó szemekkel.
Aztán egy idő múlva Péter megunta a kerék hajtását és elengedte, így Márk is egyre lassulni kezdett, míg végül teljesen megállt.
"Nem, nem, nem, nem!" gondolta a cica kétségbeesetten, megint hangosan nyávogni kezdett.
"Mi van már, Márkom?"
"Péter." nyávogott hangosan a macska, amikor meglátta hogy gazdája a kanapé felé veszi az irányt és már készül leülni.
Márk újból felháborodott nyávogást hallatott.
"Leállt..." nézett szomorúan Péterre a kandúr.
"Jajj, te, azért állt le mert nem hajtod."
"Hajtsd még nekem...kérlek." meredt gazdájára Márk hatalmas szemekkel, kérlelően.
"Miért én csináljam? Te is tudnád." válaszolta Péter és gyengéden megsimogatta az állat fejét, mire az dorombolni kezdett.
"Márk...nem fogom egész nap hajtani neked." jelentette ki az elnök határozottan.
Erre Márk egy apró kis mormogással válaszolt és sértődve leült.
"Pedig szerintem de...pontosan ez lenne a feladatod."
"Miért nem futsz gyorsabban, hogy forogjon?" vetette fel a megoldást a férfi mire a macska csak pislogott egyet.
"Micsoda abszurd ötlet."
"Tudsz benne futni, szóval nem értem ezt a nagy tehetetlenséget."
"Nyilván tudok benne magamtól is futni de az már sok munka lenne...és az nem jó. A futás az én részem...a kerék hajtása pedig a tiéd." gondolta a sötét színű kandúr.
"Hihetetlen vagy..." mondta Péter és végül nagy sóhajtással, feladva, visszament a kerékhez, a nyomában a cicussal, majd megint meglökte a kereket. Márk azonnal futni kezdett.
"Igen, így kell ezt. Csapatmunka." gondolta Márk miközben szélsebesen jártak mancsai egymás után.
Tizenöt perc után Péter elkezdett fáradni, az izzadtság már gyöngyözött a halántékán.
"Márk, ez így nem normális."
"Na, még egy öt percet, légysziii."
"Na jó, még picit hajtom neked, de aztán mostmár tényleg elég volt mára." mondta a férfi.
"Ezazzz, te vagy a legjobb! A szeretet ereje megint diadalmaskodott." nyávogott fel vidáman Márk, tágra nyílt pupillákkal iramodott meg a kerékben. Majd amint kiszállt, elégedetten elsétált, faképnél hagyva gazdáját.
"Tudtam...az ember megfelelően idomítható."
Aznap este Péter alig várta, hogy a munka után csak bezuhanhasson az ágyába. Egy pár percig forgolódott, majd elaludt. Na, ez kellett Márknak.
"Tökéletes." gondolta a kandúr magában ahogy besomfordált Péter szobájába (ahol a futókerék is volt), alvó gazdáját vizslatva.
Több se kellett neki, felugrott a kerékbe és hajtani kezdte, lábai sebesen száguldottak alatta ahogy teljes erejéből azon volt, hogy minél gyorsabb legyen.
Péter, aki egyébként sem volt annyira jó alvó, hirtelen felébredt.
"Mi ez a hang?" gondolta az elnök magában amint felült az ágyban, a takarót lehámozva magáról. Lassan oldalra fordította a fejét és meglátta, ahogy a macska Villám McQueen-t megszégyenítő sebességgel száguld a kerékben.
"Ugye csak szivatsz?" bámult Péter tágra nyílt szemekkel, ahogy a kiskedvencét nézte.
"Nem hiszem el, hogy így felültettél... látod, tudod te magadnak is hajtani." sóhajtotta a szőke férfi.
Márk számtalan akciói ellenére is, esténként, amikor Péter fáradtan hazaért, szinte mindig ugyanaz történt, a kandúr ott ült és várta őt az előszobában. Miután Péter levette a cipőjét majd lepakolt, megsimogatta az állat fejét aki erre hangos dorombolásba kezdett.
"Na, milyen napod volt? Elkergetted az ablakból a galambokat?" kérdezte nevetve Péter, mire Márk válaszul az ölébe mászott. Péter ilyenkor mindig kiengedett, megnyugtatta a macska testéből áradó melegség és az egyenletes dorombolás. Boldog volt, mert a világ összes macskája közül pont Márkot választotta. Vagyis pontosabban Márk választotta őt de ez már nem számít. Ez volt élete legjobb döntése, hogy Márkot magához vette és semmire nem cserélte volna el ezt az érzést.
ENG
Péter Magyar was never much of a cat person, he always been more fond of dogs. He thought that cats were pretty boring, just lazing around, sleeping or wandering all day, they don't seek out human company as much as dogs do. Oh and on top of that, they are pretty stubborn. Although when he saw the dark brown (almost black) cat at the shelter for the first time, everything changed.
"This is Márk. He is pretty...picky when it comes to people. He doesn't let just anyone get close to him." the woman explained to the blond man.
"For example, yesterday, he rejected three people." she continued, chuckling softly.
After a bit of a time, Péter walked closer to the enclosure of Márk and the cat walked over to him, staring up at him with his big, yellow eyes. Then, finally, he rubbed his head against Péter's hand.
"Promising."
A few weeks later, Márk was already moving around in Péter's apartment as if it was always his home. He had his usual little sleeping spot, his bowl, and his favourite spot on the couch. Péter had also gotten quite used to the life with him, though sometimes Márk would be stubborn, which obviously didn't sit well with him. Márk decided when to get up in the morning, which chair to sit on, and that the keyboard of Péter's laptop would be the perfect place for him to lie down.
Péter was sitting on the couch in the living room, typing something, when the cat leaped with a graceful motion and landed right in his lap...or more precisely, on his keyboard.
"Márk, I have to work." Péter said to the animal, who was just settling himself into a more comfortable position on the keyboard. After a while, he began to purr.
"Mmm...it's so warm in here. I like it...I'll stay here for a while."
"Come on, get off. I'm yours as soon as I'm done with this."
"No, pet me now."
The cat let out a loud meow.
"Okay, okay...I got it." said the man and after a while, he finally paid attention to Márk, petting him.
When Márk got adopted, Péter got him a few toys along with some other things like a toy mouse, a scratching tree and a an exercise wheel that cats can use on their own. Márk however...saw things differently. He believed that there were some things that he didn't have to do on his own like opening doors, opening food cans...and using the exercise wheel by himself.
The exercise wheel was a fantastic thing, Márk always felt like a real top predator whenever he hopped onto it. At least that's how he would have felt if he hadn't had to use all his strength to keep the wheel moving. It didn't spin on his own, which was unnacceptable to Márk, obviously. He had a plan: he would jump into the wheel and meow loudly so Péter would come over to check on him. It has to work..right?
One afternoon, Péter was sitting in the living room again, on the couch, reading something on his phone. The apartment was quiet, too quiet...then after a few minutes, he heard loud meowing coming from the other room. Péter went over and bent down to the cat. Márk raised his tail as a greeting.
"Finally...you're here."
"I'm here, Márk. What do you want?"
The cat's eyes were fixed on his owner, the two looked into eachother's eyes.
"Come here, now."
"Okay, okay. I'm coming." Magyar said with a smile, walking even closer to the cat.
"What's wrong, what it is? Are you hungry?"
"No."
"Are you thirsty? Should I pour some fresh water into your little bowl?"
"Nooo."
"Péter...focus."
"Do you...want some snacks?"
Márk began pacing impatiently around the blond man, then suddenly looked at the wheel. Then at Péter. Then back at the wheel.
"Oh...oh." the man said, slightly taken aback.
"You want me to move it for you? But this is already the second time this week..." the leader of the TISZA party sighed, looking at his little companion.
"You are absolutely spoiled." he added with a smile, then began to move the wheel slowly.
"False accusation...I just have reasonable expectations." the tomcat thought to himself as he was jogging on his tiny legs.
"Oh, yes..that's it." Márk let himself go completely.
"Speed...power...elegance. That's me." he ran with his eyes shining.
After a while, Péter got tired of moving the wheel and stopped, so Márk began to slow down until the wheel came to a stop.
"No, no, no, no!" the cat thought desperately and began to meow loudly again.
"What?"
"Péter." the cat meowed loudly when he saw his owner heading towards the couch, ready to sit down again.
Márk let out another meow.
"It stopped..." the tomcat looked sadly at Péter.
"Oh, come on...it stopped because you're not moving it."
"Please continue doing it for some more time...please." Márk stared at his owner with huge, pleading eyes.
"Why I'm the one to do it? You can do it too, you know." Péter replied, gently stroking the feline's head and it began to purr loudly.
"Márk...I'm not going to move it for you all day." the man declared firmly. (He tried)
Márk responded with a tiny little grumble and sat down, looking offended.
"I think that's exactly your job."
"Why don't you move faster to spin it faster?" the blond suggested and the cat blinked lazily.
"What an absurd idea."
"You could use it by yourself, I don't really understand all this helplessness."
"Well yeah, sure, I could do it on my own but that would be a lot of work...and that's never good. Running is my part...and moving the wheel is yours." thought the chocolate colored tomcat.
"You're unbelievable..." said Péter with a big sigh and he went back to the wheel with Márk following close behind. Márk started running as Péter moved the wheel.
"Yeah, that's how it's done. Teamwork at it's finest." thought Márk as his paws moved one after the other.
After fifteen minutes, Péter started to get tired, small beads of sweat started to form on his temples.
"Márk this isn't normal."
"Come on, just five more minutes pleeeease."
"All right, I'll do it for a bit of a time for you but than that's it for today." Magyar said.
"Yesss, you're the best! The power of love striked again!" Márk meowed cheerfully, running in the wheel. After he got out, he walked away feeling content, leaving his owner behind.
"I always knew that humans can be trained properly."
In the evening, Péter couldn't wait to just collapse into his bed after he was finally done with work. He tossed and turned a few times, then fell asleep. Just what Márk needed.
"Perfect." the tomcat thought as he crept into Péter's room (where the exercise wheel was placed), eyeing his sleeping owner.
That was all he needed. He jumped into the wheel and began to run, his legs racing beneath him as he gave all his strength to be as fast as possible. Péter, who wasn't much of a good sleeper, woke up to the sound.
"What's that noise?" the blond thought as he sat up in the bed, pushing thr blanked off of himself. He turned his head to the side and saw Márk running in the wheel with speed that would put Lightning McQueen to shame.
"You've got to be kidding me." Péter stared with wide eyes at his pet.
"I can't believe you made a fool out of me like that." See, you know how to use it yourself." he sighed.
Despite Márk's countless antics, when Péter came home, the cat would wait for him, every evening. He would pet the cat's head and Márk would start purring loudly.
"So, how was your day? Did you chased the pigeons away from the window?" Péter asked with a laugh, to which Márk responded by climbing into his lap. When they were like this, Péter always felt relaxed, soothed by the warmth radiating from the cat's body and the steady vibrations of the purring. He was happy because out of all the cats in the world, he chose this one. Or, Márk chosen him, but that didn't matter anymore. Adopting Márk had been the best decision of his life and he wouldn't have traded that feeling for anything.
-fin-